Salvation part 3

Mila, a vámpírnő, száz éve már, hogy a város vámpír urának az ágyasa. Egyik éjjel azonban egy vámpír az életére tört, a férfit elfogták, ő mégis közel akart kerülni hozzá. Bárcsak ne tette volna...


Pár lépés, egy ajtónyitás, és máris a szobámban találtam magam. A rózsák hervadni kezdtek, talán látták Gordian ámokfutását a testemen, és megbotránkozásul feketébe fordultak szirmaik. A szívem ennek a folyamatnak szöges ellentétét mutatta, valósággal kinyílt, virágzásnak indult, és félve bár, de be kellett vallanom, hogy ez Awan társaságának köszönhető. A vele töltött percek elrejtették amivé váltam, az elkeseredett nőt, és azt a valakit húzták fel a felszínre, aki egykor voltam, a vidám, ragyogó természetű Milát.
Gordian két perc múlva belép az ajtón, legalábbis ezt láttam a látomásban. Zsebében fekete bársony ékszerdoboz lapul.
- Mila, kedvesem - lépett be három halk kopogás után.
- Hallgatlak - fordultam felé.
- A rózsáim hervadni látszanak, de a te szépséged töretlen. - Lassú, megfontolt léptekkel járt, majd mikor elém ért, végigsimított a karomon. 
- Ez az élet rendje - vontam meg a vállam.
- Mila, a múltkori együtt töltött éjszakánk alkalmával kissé elragadott a hév, de nem tehetek róla, az illatod, a bőröd, a lényed... - halk sóhaj hagyja el a száját, és ujjaival megérintette a nyakamat, ahol megjelölt.
- Ugyan Gordian, nem ez volt az első alkalom, amikor elhagyott a józan eszed, és nem is az utolsó.
- Sajnálom - lehelte, miközben a zsebébe nyúlt. Én vagyok az egyedüli, aki hallotta már, amint kiejti ezt a szót, és aki előtt meghunyászkodik. Egy ékszert láttam megcsillanni a kezében, amikor a hátam mögé lépett. - Ez egy apró ajándék, amivel tartozom neked, persze semmitmondó csekélység ahhoz képest, amit te érdemelsz.

Hűvös ujjai végigszánkáztak a nyakamon, és a nyaklánc, amit immár a magaménak tudhattam, a helyére került. 
- Köszönöm, de... - számra szegezett ujjával elnémított.
- Ne, kérlek, ne mondj semmit, nem szükséges, csak viseld és boldoggá teszel. Látod, nekem ennyi is elég. - A derekamnál fogva magához vont. - Szeretlek!

Megcsókolt, és én viszonoztam, de nem szerelemből, nem is szeretetből, hanem megszokásból. Amikor elengedett, még ajkai súrolták a kézfejem, aztán magamra hagyott.
Oh, annyi ajándékkal halmozott már el amennyit saját maga előtt sem szégyellt, de oly feleslegesen, hisz nem vagyok megvehető, nem bűvöl el az arany csillogása, de ami a legfontosabb, annyi ékszert teríthet a lábaim elé, amennyit csak akar, szeretni sosem fogom. 
A tükörből visszaköszönő nő arcképét bámultam inkább, akinek a tekintete szomorú és a távolba révedő volt. Ez lennék én, ami most vagyok. Vajon hogy nézhetek ki, amikor Awan meséit hallgatom, csillog-e a szemem, a tekintetem kifejezi az érdeklődésemet? Talán, de ezt csak egy módon deríthettem ki, ha újra meglátogatom.
Miért keríthetett hatalmába ez a megmagyarázhatatlan izgalom, amikor lefelé lépkedtem a kripta lépcsőjén? Nem kellene, a józan eszem ezt súgta, de a szívem...
- Awan - suttogom be a cellája kis ablakán.
- Mila, azt hittem, hogy nem jössz - csóválta a fejét, én addig kinyitottam az ajtót, hogy beléphessek.
- Pillanatnyilag más dolgom volt.

Diplomatikusan kitértem a válasz elől, nem volt rá semmi szükség, hogy megtudja, ez a más dolog Gordiant jelentette.

- Meglátogatott a férjed, erre célzol? - szaladt magas ívbe a szemöldöke.
- Nem - hazudtam.
- Ugyan, Mila, legalább ne tagadd. Ahhoz előbb el kellett volna rejtened a bizonyítékot. - A nyakláncért nyúlt. - Igen, ez egy olyan valami, amit nehéz lenne túlszárnyalni. - Lemondóan sóhajtott egyet, majd ujjai közül kiesett az aranylánc.
- Te is tudod jól, nem vagyok megvehető. Nem ékszerre vágyom, csak kedvességre és gyengédségre - csúszott ki a számon.

Talán hibát követtem el, amikor hagytam az igazi valómat felfedni előtte. A tekintete először meglepettségről árulkodott, majd hamar a gyengédség fényei költöztek barna szemeibe.
- Néhány kedves szóval, mint például: „Te jelented nekem a földi élet értelmét!"

Közelebb lépett hozzám, szemeit az enyémbe fúrta. Kezemet az övébe helyezte, forgatta, megsimogatta. Egy idő után már nem folytatta tovább a mondatot, nem pillantott másfelé, tekintete béklyóba zárta az enyémet. Miért mondta ezt nekem? Teljesen megbabonázott, ám ekkor...
A kripta tömör tölgyajtaja hangos puffanással jelezte, hogy valaki más rajtunk és a rabokon kívül is itt tartózkodik. Megdermedtünk mind a ketten, füleinkben egy magassarkú cipő kövön való kopogása visszhangzott. Ránk találtak, megtudták a titkunk, Gordian megkínozza, majd megöli Awant, engem pedig mindenki előtt megaláz. Awan magához rántott, és falhoz vetve hátát védelmezően átkarolt. Kezét a számra tapasztotta, csendre intve engem. Némán meredtem rá, a bőre csiklandozta ajkaimat, keze a derekamon pihent.
- Te átkozott, most megtanulod, hogy miért nem érdemes ellenünk szövetkezned. Halk, gyermeki kacagás töltötte be a kriptát, mely fagyos és sötét volt, akár az éjszaka. Hát persze, Amara! 
A következő percben egy férfi ziláló, vad ordibálása törte meg a csendet. Hogy lehet ennyire kegyetlen ez a lány, nem él másnak, csak Gordiannek és a gyilkolásnak. Miért? Újabb dallamos nevetés visszhangzott, velőtrázó sikoly rázta fel mozdulatlanságából a kriptát. Behunytam a szememet, mintha ezzel megszűnhetne a hallásom. Ekkor Awan halkan sóhajtott, és a mellére vont, persze hangtalanul, csendben, mintha itt sem lennék, mintha egy ábrándot ölelne. 
- Amara, ne játszadozz, végezz vele! - utasította őt Markov. Ő is itt volt, micsoda meglepetés! A hóhér és hűséges segédje.
A következő percben elhalkult az üvöltés, és egy teljesen új hang vette át a helyét. Csigolyák reccsentek, csontok törtek, a bőr megszakadt, és a rab immár végérvényesen meghalt. Csak ráztam a fejem, nem akartam elhinni, ami ennyire nyilvánvaló volt, de Awan még jobban magához szorított. Szedegetni kezdték a megmaradt részeit, hogy örökre a hamuval tegyék egyenlővé, valaki mégis szakított rá időt, hogy megfélemlítsen egy halálra ítéltet.
- Holnap te következel! Bár szívem szerint nem végeznék veled, mert a szándékaink nagyon is egyformák. De hiába, Gordian szajhája életére törtél, viseld a következményeit. - Amara egyszemélyes monológja újból felébresztette Awanben a vadállatot. Heves remegés hullámzott végig az izmain, majd vészjóslóan felmordult. - Ugyan már, Gordian elmondta, hogy vágyod a halált. Gondolj rám úgy, mint jótét lélekre, aki teljesíti a kívánságod.

Amara utolsó, el nem halkuló nevetése felkaristolta a falakat, amikor Markov kíséretében távozott a szerencsétlen vámpír testrészeivel.
- Elment - mormoltam Awan mellkasába. - Most már elengedhetsz.
- Tudom - felelte, mégsem engedett, és ez felért egy napsugárral, ami felragyogott a szívem helyén.
- Awan - szólítottam meg halkan.

- Igen, Mila?
- Még mindig meg akarsz halni? Számodra ez lenne a megváltás? - kérdeztem tőle. Amara szavai örök életre a tudatomba égtek. Gordian járt nála, és ezt Awan nem mondta el nekem. Vajon most mit szeretne? Elhajolt tőlem, és komolyan a szemembe nézett.
- Lehet, sőt biztos, hogy meg akartam halni, de egy olyan múltban, amit már régen magam mögött hagytam. Pár nappal ezelőttiig nem lebegett más a szemem előtt, mint a bosszú lehetősége, amit nem szalaszthatok el. Ma azt gondolom, hogy valójában nem téged akartalak meggyilkolni, hanem azt, aki Gordiannek a legfontosabb, és az nem te vagy. Mila, amikor először lemerészkedtél ide, a tűzzel játszottál, és én majdnem megégettelek. 
Utoljára Ronan tekintetében láttam ilyen gyengédséget és szerelmet, de most itt állt előttem Awan, az idegen, aki meg akart ölni, mégis úgy tekintett le rám ebben a percben, mintha minden reménye bennem lenne. Oly régi és elveszett érzés volt ez, tartozni valakihez, szeretve lenni valaki által. Igen, szeretve, hiszen én már tudtam, hogy ez a szerelem érzése, és nem az illúziója, mert itt volt ő nekem, kezében a szívemmel, és hogy ő ugyanezt érzi-e, a válaszom igen, vagy talán. De Amara holnap el fog jönni érte, akár a kaszás egy elhaló életért, Awan viszont már nem lesz itt addigra, mert többször nem engedem, hogy az eszem döntsön a szívem helyett, ami azt suttogja, hogy meg kell mentenem.
- Ki fogsz innen jutni, és én ebben segítek neked.
- Mila, innen sosem fogok kiszabadulni! Azt pedig nem engedem, hogy az életedet kockáztasd miattam - lágyult el a tekintete.
- Hát nem érted? Ugyanarra a sorsra fogsz jutni, mint az a szerencsétlen az előbb! Amara nem vár, nem kenyere a kegyelem, téged is ugyanúgy máglyára küld. - Megragadtam a karját. - Egyszer nagyon régen elkövettem azt a hibát, hogy a józan eszemre hallgattam, de sem nekem, sem a férfinak, akit szerettem, nem lett jobb, vagy könnyebb az élete. Most van itt a lehetőség, hogy legalább a Te életedet megváltoztathassam. Engedd, hogy segítsek!

De mi értelme, ha én nem tarthatok vele?
- Mila - hűvös tenyere közé fogta az arcom -, menj el, hagyj magamra, én nem tartozom hozzád, és te sem hozzám. Teljesen más világban élünk, más értékrendeket követve. Köszönöm, hogy mellettem álltál, de ennyi volt, nincs többé szükségem rád.

A kezei lehullottak, s az én gyerekes ábrándjaim, miszerint szeret, végérvényesen szertefoszlottak. Nem szeret, csak egy eszköz voltam a számára, egy mentőöv, amibe kapaszkodhat, és amit eldob, miután már kijutott a szárazföldre. 
- Hát így állunk. - Távolodni kezdtem a zárka kijárata felé, pedig szívem szerint itt maradtam volna, a karjai közé bújva, de ez olyan felesleges és lehetetlen álom volt, ami sosem teljesülhet. - Köszönöm! Igen, megköszönöm, hogy hazudtál, bármilyen meglepő. Emlékezni fogok rád, még évezredek múltán is, hogy itt voltál, még ha csak egy pillanatra is. Ég veled, Awan, remélem, hogy megváltás lesz számodra a halál!

Egy elkínzott tekintet, ennyi telt tőle, ami már nem tudott meghatni, de nem is vártam meg, hogy akár csak egy szót is szóljon, nem, inkább otthagytam őt.
Az ajtó keményen csapódott be utánam, a zár hangosan kattant, az álmaim pedig darabokra hullottak. Olyan voltam, akár egy villanás, ennyi látszódott belőlem a folyosón, miközben a szobámba menekültem. Még nem adtam át magam a bánatnak, csak akkor, amikor megérkeztem, és levetettem magam az földre.

Lehetséges lenne, hogy kihasznált engem? Éppen csak rájöttem, hogy szeretem, és ő ellökött magától. Lehetne még ennél nyomorultabb az életem? Annyi kérdés, és a válasz sehol! Holnap azonban meg fog halni, mert Amara sosem könyörül.

Folyt. köv...

 

 

Előző rész

Első rész


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Nikki887
#23. 2011. augusztus 17. 10:52
Látom, megy a csipkelődés! ;)
Eliza Beth
#22. 2011. augusztus 17. 10:02
:-)))))))))))))))))))))))))))))
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. augusztus 17. 09:44
Balage
#21. 2011. augusztus 17. 09:44
Grr... :)
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. augusztus 16. 17:19
Nikki887
#20. 2011. augusztus 17. 00:20
Kedves Alice! Nagyon örülök, hogy tetszik, és lehetsz is kíváncsi, mert a végén fognak csak az igazán izgalmas dolgok történni. :)
előzmény: alice25 hozzászólása, 2011. augusztus 16. 22:32
Nikki887
#19. 2011. augusztus 17. 00:03
Kedves Ili! Igazat kell adnom, ebben a részben az érzelmek játszották a főszerepet, talán itt a legsebezhetőbbek lelkileg, de ez az utolsó részben is meg fog nyilvánulni. Köszönöm, hogy figyelemmel kíséred a történetem. :)
előzmény: dezsoili hozzászólása, 2011. augusztus 16. 20:55
alice25
#18. 2011. augusztus 16. 22:32
Most már nagyon kíváncsi vagyok hogyan alakítod a történet végét!:) Várom a befejezést:) Gratulálok! Szeretettel: Alice
dezsoili
#17. 2011. augusztus 16. 20:55
Nekem ebben a részben nem tűnsz kegyetlennek, sőt! Itt egy hús-vér, épkézláb szerelmes asszony siralmai vannak leírva. Teljesen mindegy kinek bújsz a bőrébe, lehet az vámpír, vagy Piroska, nekem az érzelmek káosza mutat be. Most jobban, mint a korábbi részekben, a sorok mögött ott van a sokat szenvedett, bizonytalan nő. Hezitálsz épp! Gratulálok, várom a folytatást, Ili.
Nikki887
#16. 2011. augusztus 16. 20:47
Szegény szerkesztők, áldassék a munkátok. ;)
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. augusztus 16. 17:05
Nikki887
#15. 2011. augusztus 16. 20:46
Jaj, sajnálom, tényleg nem vicceltem amikor azt mondtam, hogy ennyi, nincs tovább. Az utolsó részről pedig tényleg nem árulok el semmit, de szerintem a pokolba kívánsz majd. :$ :D Egyébként a kisregény ötletre térve, először annak indult, sőt bevallom, én ezt a 4 fejezetet még 16 évesen írtam meg, és most vettem őket elő, hogy kicsit átszerkesztve elétek tárhassam. :) Már körvonalazódik 1-2 borzongatós történet, de sietnem kell, mert egyetem előtt kell őket megírni, hiszen utána nem lesz már rá időm.
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. augusztus 16. 17:03
Eliza Beth
#14. 2011. augusztus 16. 17:19
Az a baj, hogy én is (más is) fő a te levedben... :-))))
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. augusztus 16. 17:05
Balage
#13. 2011. augusztus 16. 17:05
Na ja, mert muszáj.
Képzeld el, ha az a napi 12 írás, amit feldobálunk, 20 oldalas lenne... Jézusom, tuti, hogy egész éjszaka nem aludnék :P
Tagoljatok csak, hadd főljek a saját levemben :D
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. augusztus 15. 15:34
Balage
#12. 2011. augusztus 16. 17:03
Ne szórakozz velem!!!
Csak egy??? Pedig ez kész (kis?) regénynek való ötlet. Nehogy abbahagyd egyetlen gyors befejezéssel!!! Hát kitől fogok borzongani a későbbiekben!!!??? :D
előzmény: Nikki887 hozzászólása, 2011. augusztus 16. 15:08
Nikki887
#11. 2011. augusztus 16. 15:11
Szia Ágnes! Tudom, kegyetlen vagyok, de erre már rájöhettél a történetet olvasva! :) Hamarosan jön a befejező rész!
előzmény: agnes-senga hozzászólása, 2011. augusztus 15. 16:48
Nikki887
#10. 2011. augusztus 16. 15:09
Szia Eliza! Gondoltam, hogy felfigyelsz majd a kijelentésére, és visszavágsz. :D
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. augusztus 15. 15:34
Nikki887
#9. 2011. augusztus 16. 15:08
Kedves Balage! Jaj, a vesszőparipa, a tagolás. :D Tudom, tudom, vége lett, de csak ennek a fejezetnek, viszont van egy jó hírem: van még hátra egy, a befejező rész! :) Kíváncsi leszek majd akkor a véleményedre. :)
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. augusztus 15. 15:08
Nikki887
#8. 2011. augusztus 16. 15:04
Kedves Mara! Nagyon örülök, hogy tetszett, bár azt veszem ki a szavaidból, nem szívesen élnéd bele magad a főszereplők helyzetébe. ;)
előzmény: Mara hozzászólása, 2011. augusztus 15. 14:39
Nikki887
#7. 2011. augusztus 16. 15:02
Kedves János! Örülök, hogy tetszett! :)
előzmény: janos hozzászólása, 2011. augusztus 15. 13:29
agnes-senga
#6. 2011. augusztus 15. 16:48
De én most olvastam volna tovább, de kegyetlenul befejezted mára,... Nagyon jó,, szeretettel agnes
Eliza Beth
#5. 2011. augusztus 15. 15:34
Ne panaszkodj, ti akartátok! :-)))))))))))))))))))
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. augusztus 15. 15:08
Balage
#4. 2011. augusztus 15. 15:08
A vége az nagyon nem tetszett. Mármint, hogy vége, az nagyon nem tetszett. Megfogtál, olvastalak volna, bár igaz, jobb így széttagoltan, de akkor is... Hogy lehet így elvágni????
Mara
#3. 2011. augusztus 15. 14:39
Az életet csomagoltad sikeresen vámpírok ruháiba.Örülök, hogy nem én vagyok a főszereplőd.
Szeretettel gratulálok: Mara
janos
#2. 2011. augusztus 15. 13:29
Borzasztóan és hideg rázósan jó!
Gratulálok.
János
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

A portás a kapu hőse