Riska tehén

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy távoli, kicsi falu. Ott élt egy öregasszony, akinek volt egy Riska nevű tehene.

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy távoli, kicsi falu. Ott élt egy öregasszony, akinek volt egy Riska nevű tehene. Nagyon jól megvoltak. Riska ellátta tejjel, sőt még eladásra is jutott. Cserébe az öregasszony minden nap kihajtotta a mezőre, ahol finom, ízletes fű várta a tehenet.

Így éltek boldogan kettecskén az öregasszony és Riska. Azonban egy nap ez szemet szúrt a falu gonosz bírójának. Nem bírta eltűrni, hogy a néni állandóan vidám, jókedvű, és ráadásul semmiben sem szenved hiányt.

A bíró szünet nélkül azon törte a fejét, hogyan tudna még többet kihúzni az emberekből. Szinte nem telt el nap, hogy ne emelte volna az adókat. Újabbakat és újabbakat talált ki. Ömlött a pénz a bíró bugyellárisába. Ugye nem kell mondanom, a beszedett adó minden fillérjét a maga javára fordította. Felesége olyan pompázatos ruhákban járt-kelt, hogy még a királyné is megirigyelte volna, ha találkozik vele. Ki nem lépett volna az utcára arany topánkája nélkül. De miért is lépett volna ki, ha már az udvarban beült a hatlovas hintóba, és azzal ment látogatóba barátnőihez. Közben meg a falu népe kora reggeltől késő estig dolgozott a földeken, hogy be tudja fizetni az adót.

Az öregasszonynak is nagy teher volt ez, de valahogy mindig sikerült összekuporgatni a pénzt a tej árából.

Amint egyik nap a mezőn legeltette a tehenét, arra ment a bíró. Megállt és hosszan nézte őket.

- Jó napot, öreganyám! - mondta, és közelebb ment hozzájuk. - Legelteti a tehénkét?

- Igen, bíró uram - válaszolta az öregasszony.

- Aztán mennyi pénz jön be a tej árából?

- Éppen csak annyi, hogy ki tudjam fizetni az adót.

- Tudja-e, öreganyám, hogy holnaptól harmatadót is kell fizetnie, ha olyankor jön, mikor harmatos lesz a fű?

- Nem hallottam erről, bíró uram, de majd akkor olyankor jövünk, amikor nem lesz harmatos a rét.

- Azt hiszi, ezzel megússza? Holnaptól fogva lesz délelőtti és délutáni adó is. Ezenkívül, ha pacsirta dalol a réten, annak hallgatása után is adót kell fizetni. Hogy el ne felejtsem, napsugáradót is fizetnie kell mindenkinek.

- Ej, bíró uram, nincs olyan ember, aki mindezt ki tudja fizetni! - szomorodott el az öregasszony.

- Akkor bizony el fogom kobozni a tehenét, és magát meg tömlöcbe záratom.

Csak most ijedt meg igazán szegényke. Mi lesz vele Riska tehene nélkül, és még ráadásul tömlöcbe is kerül.

Sírva bandukolt haza a mezei úton, mikor váratlanul a tehén megszólalt:

- Édes gazdám, ne lógassa az orrát! Móresre tanítom a bírót, de úgy, hogy még a halála napján is megemlegeti.

- Hogyan tudnád, kicsi tehenem, Riska, amikor a bíró uram nagy hatalmú ember, és ő a falu ura. Jobb lesz meghúznunk magunkat, hátha mégis ki tudjuk fizetni ezt a sok-sok adót.

- Nem úgy van az, édes gazdám! Ha most belenyugszik, akkor legközelebb újabb adókat talál ki, és ez így fog menni a végtelenségig.

- Mondd csak, Riska, akkor mit tegyek?

- Amint hazamegyünk, fejjen meg!

- Eddig is mindig ezt tettem - mondta értetlenkedve az öregasszony.

- A kifejt tejet most ne igya meg és ne adja el senkinek, hanem öntse bele egy nagy köcsögbe és vigye el a bírónak.

- Azt gondolod, hogy egy nagy köcsög tejjel megelégszik, és elengedi az adót? Jobban ismerem a fajtáját, minthogy ez elég legyen neki.

- Ezzel most ne törődjön! Mindent tegyen úgy, ahogyan mondtam. A többit meg bízza rám! Meglátja, hamarosan jó kis mulatság lesz bíró uram házában!

Az öregasszony hitte is meg nem is, amit Riska mondott neki, de végül mégis hallgatott rá. Fogta a kisszékét és megfejte a tehenet, mint minden este. A szép, habzó tejjel egykettőre megtelt a nagy köcsög, amit beletett egy kosárba, és színes kendővel leborítva elindult a bíró házához. Ott nagy volt a csodálkozás, hogy mit akar az öregasszony ilyen késő este. Kíváncsian meg is kérdezték tőle:

- Mi járatban van itt, öreganyám?

- Csak egy kis friss tejet hoztam bíró uramnak és népes családjának. Fogyasszák egészséggel!

A zsivajra maga a bíró is kidugta az orrát a szobából, a szájában pipa füstölgött.

- Elfogadom az ajándékot - mondta -, de ez nem azt jelenti, hogy eltekintek az adóktól. Mindenkinek ki kell fizetni, amit kiróttam rá. Öreganyám, legkésőbb holnap estig fizetni kell, ha legeltetni akarja a tehenét.

- Tudom, tudom, drága bíró uram. Fizetek én, ha tudok, de elébb tessék megkóstolni a finom tejemet!

- Ezen ne múljon - válaszolta a bajszát pödörve. - Nosza, gyorsan öntsetek a poharamba abból a tejből.

A szolgáló futott és hozta a poharat, majd telitöltötte tejjel. A bíró egy huzattal kiitta, de nem történt semmi. Az öregasszony hiába várta a csodát. A ház lakói is ittak néhány kortyot a köcsögből, és elégedetten konstatálták, hogy milyen finom tejet ad az öregasszony Riskája.

- Nem ittam még ilyen jó tejet - lelkendezett a bíró. A felesége csak megerősítette férje állítását. - Valóban máskor is hozhatna ebből a tejből. Szívesen innánk belőle minden nap.

Ezeket hallván az öregasszony elkeseredett. Mi lesz vele ezután, ha neki kell ellátnia a ház népét friss tejjel? A bíróval mégsem fizettetheti ki az ajándékot. Egy árva rézgaras, annyi haszna sem marad, és ráadásul még adóznia is kell. Jól rászedte Riska tehene. Bárcsak ne hallgatott volna rá! A bíróné kérését mégsem lehet visszautasítani.

Éppen nagy szomorúan indulni készült haza, amikor olyat látott, amit nem akart elhinni. Bíró uram és családja kicsi bocikká változtak, és kérődzve elindultak utána. Amerre ment, mindenhová követték. Hiába akarta elkergetni, nem fogadtak szót. Inkább még kitartóbban a nyomában voltak. A leghűségesebb boci a bíró uram volt, de feleségét és gyermekeit sem kellett félteni.

Amikor hazaért, nem tehetett mást, bevezette őket az istállóba és Riska mellé kötötte valamennyit. A bocik hamar felnőttek, és vidáman mentek a közeli, bársonyos rétre legelni. Így az öregasszonynak egy egész gazdaságra való tehene lett, amely az egész falut ellátta tejjel, és neki meg jólétet biztosítottak.

Érdekes mód a bíró uramat senki sem kereste. Az emberek úgy tettek, mintha soha ott sem lettek volna. A főispán egy fiatal, jóravaló bírót nevezett ki a falu élére, és talán még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Báró von Shenczky
#3. 2014. január 4. 21:34
De jó volt ez a mese. Örülök, hogy legalább a mesében még működik az igazságszolgáltatás! :)
Vagy már csak ott? :)
Csilla
#2. 2014. január 4. 21:08
Kedves Adalberto!

Humoros, kissé gunyoros történeted bája abban áll, hogy érdekes tükrözője a valóságnak. A csodás elemek mellett mindennapi életünk gyarlóságai éppúgy megtalálhatók benne, mint a becsületesebb, igazabb életbe vetett hitnek a megtestesült kifejezése.

Tetszik a logikus szerkezet, az egyszerű jellemábrázolás, a rövid párbeszédek, a mesekezdés, mesezárás.

Felnőtteknek is ajánlott, és inkább nagyobbacska gyerekeknek. Talán csak az "adó" fogalmát kellene nekik megmagyarázni.


Szeretettel gratulálok:

Csilla
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek