RD- Dezső Ilona Anna: Kutyagyász

Nagy gonddal, aggodalommal, kerítést építettünk, mert kellett. A szomszéd felől a kutyám, naponta a régit, mindig kikezdte, ledöngölte és átment, megállt egy helyen, a szomszédos telken.

Haza nem akart jönni, hiába is kértem.
Osztott szorzott kis családom, s a végén arra döntött, hogy a régit, az ősi mezsgyét, mit a kutyám könnyűszerrel, minden napon ledöntött, lesz, ami lesz, és bármi áron kicseréli. Pénz rá semmi, de már ennyivel vagy annyival, több-kevesebb hitellel, se előbbre, se hátrébb. Aminek meg kell lenni, hát meg kell lenni. Gondolatot, döntést, cselekvés követett, és vasárnap a munkásbrigád, az első kapavágást megejtette, a régi korhadt oszlopokat, ami már háborúkat szolgált, kiszedte. Elkezdődött egy új kerítés, egy új világ megépítése. Mennyi kínt láthatott a régi... Kertben verejtékező kapást, termést hányszor vert a jég ki. Látta gazdáját megöregedni, de hányat és hányszor, gyermekeit felnevelni, s látta, amint azok öregszenek mind ki.
Látta a gondos kezet, mi drótjait fonogatta, s látott ezernyi esőcseppet, amint szivárványát ontogatta. Fogta fel karabély ólomgolyóját, s mikor záporozott a sok vas, akkor is ő ott állt, és felfogta azokat. Nem kiabált, vért nem buggyant teste, állt és várt, és küzdött, akár egy Isten. Eltelt egy évszázad, s a fa megadta magát, nem kellett hozzá taposógránát. Jött egy szende kutyus, ki párt talált magának, szerelmes dalt óbégatott a szomszéd, kedves szép kutyalánynak. S mikor a mesterek bevégezték az új műt, jött ki a szomszéd, feledni a régi bút, megszemlélni az új művet, mit a kertjeink közé a mester egyetlen nap alatt felemelt. Kutyám árván figyelt, nesztelen fekvéssel. Nem ugrott neki, nem foglalkozott az új kerítéssel. Mert amiért ő átjárt a szomszéd kertjébe, azt már rég nem szerelemből tette, csak egy halott kutyalány emléke hívta őt oda, oly nemes oly tiszta az eb szíve. Mutatja a szomszéd, kár volt újat tenni, hisz az ő kedvence, már nem fog semmit sem letaposni. Az enyém sem vőlegénynek törte át az utat, csak azt a pillanatot várta, mikor kegyeletét leróhatja egy kedves szomszéd sírjánál, mit a sarokba ástak.
Mert ebben a faluban a kertben van a helye minden családban, a kimúlt ház-pásztorának. Itt még egy kutyáért is helye van a gyásznak. S az én nagy csalfa kutyám azért törte át a kerítést, hogy szájában egy gallyal, virág helyett, befejezze ő maga is a kutyatemetést. Leült a sírhant mellé, óbégatta nótáját, nem gondoltam, hogy egy kutyát is meg tud törni a halál. Hogy átéli az elmúlást, és a szeretet benne is öl árnyat. De most megtanultam egy életre talán, a kutya is érez, és lát, nem csak fekete-fehéret, mert amit ő odahordott, az volt az igaz, színes szeretet. S hogy látja a színt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy számtalan süni gumijátékai közül, tudja melyik a Sün-Balázs, mert az az egy sárga. A többi is a sárgának egy másik árnyalata, de azok nem a Balázs, egyik sem. S ha szőrét keféli a gazda, a sárga kesztyűben, azt is tudja, és azt mindig letépni akarja. S nem lehet fekete-fehérben, csak színesben, az ág helyett, hisz' a szívét vitte, s kedvenceit oda tette le. S azért tettük mi tönkre a régit, mert nem értettük meg. S emeltünk helyette dicső új falakat, elfeledve az igazit, a lényeget, mit már csak az ódon adhat. Megtanította az embert egy kutya fiú, hogyan érez, s hogyan élte meg a gyászát, egy barátot miként veszt el: és a gyászát méltón viselve, csak egy gallyat vitt szájában, sűrű lépteivel döngölve, taposva, sírját barátjának. S mi, emberek, mi gyarló lények, elzártuk a gyásznak útját... Észre sem vettük, mit dúdolt, mit siratott kedvenc kutyánk.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#8. 2013. szeptember 23. 10:22
A kutya minden más lénynél jobban tud szeretni.
Megható, szép írásodhoz gratulálok, Ilike!
Answer
#7. 2013. szeptember 22. 19:06
Hogy én ezt a szívbemarkoló írást hogyan ugrottam át anno?
Nagyan megható, és igaz.
Tapasztalatból mondom, meg kell hallani, érteni őket!
Utólag is gratulálok Ilike!
Döme Zsuzsa
#6. 2013. szeptember 22. 15:29
Igen, igen. Tanúsíthatom, hogy a kutyáknak igenis van lelkük. Szépen megformált, megható történetet írtál róluk.
(Jómagam két könyvet is írtam erről, s bár kutyánk azóta kertünkben alussza örök álmát, nem adom fel a megjelentetést, mert megígértem neki, még életében, hogy a közösen átélt élményeinket egyszer majd megjelentetjük. Remélem, hogy valóra tudom váltani az ígéretemet.)
Ilikém, köszönöm szépen.
Mara
#5. 2013. szeptember 22. 13:59
Szeretettel gratulálok: Mara
katuska
#4. 2011. március 19. 16:55
Megható!
Gitka_61
#3. 2011. március 19. 15:13
De szomorú! De gyönyörű. A felfedezése a kutyaléleknek. Egyébként szerintem is látják a színeket. A mi kutyánk a narancssárgát szerette.

üdv! Gitta
Balage
#2. 2011. március 19. 13:01
Szépen szomorkás történet. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek