RD - Magyarországi szociográfia a XXI. században, avagy hogyan lett Gizike egy boci anyukája

A szögedi tanyavilág tájszólásával körítve

 

Valahun a Délvidékön, él égy asszony, aki bár égyedül, de mégsé magányosan küzd mindönnapjaiért. Ő nem más, mint Gizike a kortalannak tűnő, világ életében a föld, és az állattartás fogságában, vagy talán szabadságában élő nő.

Igaz, nőiesség nem sok szorult beléje, talán égy amazon, és égy szép szál szőrmók férfiú körösztözéseként láthatta mög a napvilágot úgy hatvan éve itt a tanyáján, ami apai jussa. Szüléi másvilágra szenderülése óta, minek immáron, vagy húsz esztendeje éli elkeletlen hajadoni létét. Frizurája égy borbély reklámja is löhetne, mielőtt bemögy a kuncsaft a szalonba: ilyen volt. Csakhogy ha kijönne is ilyen lönne, mert nem hiszöm, hogy létezik oly bátor figaró, aki eme szénaboglyábúl, melyet jól mögrasztásított az idő, és a piszok vasfoga bármíly férfiszömet gyönyörködtető csodát varázsolna. Fő öltözéke az otthonka, melybűl legalább három, különböző színben pompázó darab töszi ki gyűjteményét, így ezöket fölváltva hordván egészen előkelő a ruhatára. Égy tavaszra, égy a nyárra, oszt valamikor tél derekára maradhat a legvastagabb. Bőrit a nap, az eső cserzötte, ettűl elég markáns atmoszférát mutat ábrázatja. Dús szömöldöke, és folyamatosan ráncolt homloka, kissé bizalmatlan tekintete összetéveszthetetlönné töszi más asszonyokkal. Ennek oka löhet, hogy itt a homokon az embör jánya igöncsak mögkínlódik a földdel, hogy termővé fakassza, így az állatoknak is folyamatos küszködéssel löhet a takarmányt mögtermelni. Lábát tetemös szőr födi, ettűl osztán olyan őzike-féle kinézetöt kölcsönöz néki. Véle égykorú, kiszolgált biciklijén koptatja a kilóméteröket, jön-mögy a falu, és kis birtoka között, hogy a takarmányt hazafuvarozza égy kis ódalszalonna, és házikenyér kíséretében.

Meleg, nyári röggelön Gizike, a derék, és dolgos asszonyka, tanyácskája melleti kis tisztáson égy szalmakazal tüviben ücsörgött. Szömei mérhetetlen büszkeséggel csillogtak a párás melegben, homlokát verejtékcsöppek szögélyözték. Kócos haját szödögette szálára az enyhe szellő. Égy bottal hessögette a fölöttébb fickándos kedvű lögyeket, miközben méretös lábujjai közül böködte ki a már jóideje ott éktelönködő sárdarabokat. Kissé odébb, láss csodát, égy pár napot mögélt bikaborjút szoptatott a mamája. Ők Gizike családja. Mindönnél jobban szerette az apróságot, el is nevezte Miklóskának. Szólogatta, becézgette a nem éppen pöttöm jószágot, aki möghallván gazdasszonya hangját odabotorkált hozzája. Gizike tenyerit Miklóska szájához emelte. Hát erre a kis kópé, azt teljesen eltüntette rózsaszínű pofijában. Minő fölemelő pillanat volt is eme foglalatosság mindkettejük számára. Így Gizike kezérül legalább a néhány napos ráragadt mindönféleség léfejtődött, s ezzel kezdetét vötte kettejjük mély barátsága.

Estére kelve betessékölte a családot a rozoga, kukoricaszárral födött ólacskába, minek ajtaját gondosan égy óriási lakattal tött biztonságossá. Félt, hogy kincsei martalócok karmaiba kerülnek, így talán mőgvédheti űket.

Égy alkalommal möglátogattam Gizikét. Olykor segítöttem néki hivatalos ügyei intézésében, ami a tejértékösítéssel járt. A vizitálást szívösen vötte. Nem mert a szömömbe nézni, csak lopva tekintgetött felém. Égyszörcsak mégis erőt vött magán, mögragadta a karom, és a fülembe súgta:

-Van égy kincsöm. Mögmutassam?-

El sé tudtam képzelni, hogy ennek az asszonynak, aki itt a világ szélin éldögél, ahol villany sincs, a vizet is égy félig beszakadt kútbúl húzza éjt-nappallá téve, miféle kincse löhet? Ráadásul neköm mög is meri mutatni. Követtem hát a tehénlepényökkel kidíszítött ösvényön, mely a nádtetős viskótul vezetött termetös nyárfák között. Elértünk az istállúnak alig nevezhető házikóig. A rozsdás, alig száz éves lakatot férfinak is dicsőségire váló mozdulattal távolította el, és belépött a penetráns ájert árasztó, sötét helyiségbe. Követtem, de bár né töttem vóna. Az ajtó fölöti szömöldökgerenda nem hozzám lött méretözve, így teljes erőmbűl beköszöntem rajta. Sajgó fájdalom öntötte el kobakom, melyön máris éröztem a púp növésit. Föl sé ocsudtam, abban a szönt minutában a talpam alatt mögindult égy lepény, úgyhogy pofával landoltam a meleg, lágy állagú bűzbombában. Gizike égtelen hahotázásba tört ki, alig hittem a fülemnek. Ez az asszony, kinek hangját is alig hallani, jé, tud nevetni? Próbáltam föltápászkodni, de bárhova nyúltam, mindönütt a puha lepényökbe kapaszkodtam. Szömöm valamelyöst alkalmazkodott a félhomályhoz. Tartotta ugyan Gizike a vasvillát, hogy segítsön bajomon, de ahogy álltak a dolgok, féltem, hogy még át találja szúrni véle a tenyerem, mivel úgy rázta a nevetés, hogy a célszerszám fickándozott a kezében. Ahogy sikerült emböri magasságokat érnie fejemnek, mögláttam a kis bikaborjut. Kezem létörölgettem égy szalmacsomóba, és lassan Miklóska felé nyújtottam. Mögszagulgatta, majd teljesen bedörgölte pofázmányába, és olyan hévvel kezdte szopni, hogy majd létört mind az öt ujjam. Kihúzni teljes reménytelenségnek tűnt. Ennek ellenére hihetetlen érzés kerítött hatalmába. Nem fájt, de mégis mögborzongtam. Nyelve érdös volt, mint a legdurvább smirgli, de mégis inkább csiklandozta tenyerem. Pár pillanat után engedött a fogságbúl, így kihúzhattam kissé szétázott kezem. Nyálábúl vagy égy liter csurgott léfelé,égyenösen a hónomon léfelé bé a ruhámba, mint az akácméz. Az illatját már mög sé említöm. Ez a kis állat Gizike kincse. Szinte anyai féltéssel vöszi körül. Mögtisztöltetésnek vöttem, hogy rejtött vagyonkájának titkát fölfödte néköm, még ha íly viharverten is térök majd haza.

_ Gyerökkorom úta nem kacagtam íly jóízűt.- jegyözte mög huncutul.

-Ugyé elgyün mihamarabb?-

 

Ettül a naptúl kezdve úgy havonta lévizitáltam a kis családnál feledve a világ folytó hangját, ajándéknak élve az időt, amit az őszre termetössé cseperödött Miklóska és anyukája adtak néköm. Már tudtam, hogy ereszködjek az istállóba, és lassú léptöket varázsoltam lábaimba. Miklós, mert már nem szólíthattam Miklóskának ezt a hatalmas jószágot, mindig a kezem kereste, végignyalva irdatlan nyelvével, melyről immáron több liter nyál csurgott alá egyenesen a gumicsizmámba. Ez idő tájt már nem sétafikált kint a rétön, hisz háza ajtaja nem eresztötte át méreténél fogva, úgyhogy az asszonykájának főhetött a feje, hogy egy szépreményű kőművest kerítsön a környékbül. Arról nem is beszélve, hogy amit termölt a jószág övészet után, Gizike már alig győzte kihordani alúla. Nem is vitte messze, így szinte teljesen eltorlaszolta a béhatolás , és persze kihatolás útját is. Né feledközzünk mög Miklós szülő anyjárul sé, aki égy másik istállúban kergette a napokat, s kinek tejének árábúl tellött e fenségös bika abrakoltatására.

Mögérközött ugyan a mestör, de mög hányták - vetötték Gizikével, ráérnek a tavaszon mögnagyítani a kijáratot, így legalább télön nem mögy bé az a fránya hideg.

Így az asszonyka már a lakatot sé tötte rája az ajtóra, hisz Miklóst sénki embör fia onnét ugyan ki nem mozdítja.

 

Eddig a történet, aminek ihletését köszönöm annak a nevetni is tudó asszonynak, és bika-gyermekének, akik ráébresztettek arra, hogy az apró örömök, és vidámságok csodára képesek még ott lent a Délvidéken is.

 

Mimmy Clein

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#6. 2013. október 6. 23:15
Mimmykém, örömmel olvastalak ismét!
Ölellek: Answer
Eliza Beth
#5. 2011. április 15. 08:06
Nem a tájszólással volt bajom, csak olvasni volt úgy nehéz. Talán a türelmetlenségem miatt, mert lassan haladtam? Élőbeszédben könnyebb követni, azt hiszem.
Tényleg nincsenek szabályai? Tévhitem, hogy minden e (mint Szegedben az első)=ö.... Nahát! :-)
előzmény: Mimmy hozzászólása, 2011. április 14. 15:48
Answer
#4. 2011. április 14. 16:37
Tetszett!
Gratulálok!
Talán a népiesség az egyik erőssége!
Mimmy
#3. 2011. április 14. 15:48
Bocs, de nekem ez a tájszólás természetes, hiszen eredetileg szögedi lennék.
A nem, az szögediül is nem. Eme tájszólásban semmiféle szabályt nem lehet felfedezni, ezért nagyon nehéz megtanulni. Ez valójában egy esettanulmány.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. április 14. 07:56
Eliza Beth
#2. 2011. április 14. 07:56
Ez aranyos. Kicsit sok volt nekem a tájszólás, a végén már nem bírtam követni sem, úgyhogy tájszólás nélkül olvastam :-))))
Ugye, nem baj?
Ja, igen, a "nem" miért nem "nöm"? :-))))))))
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek