Párhuzamosok találkozása

Ilyen parázs vitára sohasem került még sor, közte és az apja között.

Párhuzamosok találkozása

Ilyen parázs vitára sohasem került még sor, közte és az apja között. Mondhatni, a vita hevében ő is megpörkölődött, maradandó sérülést okozván saját magának, hiszen tudatosan  nem akart szakítani a családjával. Most mégis úgy látszott, a türelem mindkét részről elfogyott, és neki költöznie kell a szülői házból.

Pedig az egésznek, a látszat szerint, nagyon egyszerű volt az oka: ő mindenáron, akár a szegénységet is felvállalva, színész akart lenni, sznob apja azonban, londoni iparmágnásként, ezt nem engedhette. Milyen jövő is várt volna a klánra, méltó örökös nélkül? Apja ugyan nem szándékozott meghalni - csak a negyvenes évei elején járt még -, na de a színészetet lealacsonyítónak tartotta.

Apjával ellentétben, ő tisztában volt azzal, vagy elkezdi most, tinédzserként a színészetet, vagy hozzá se fogjon. Tudta, ezen a pályán a sikerért hosszan, keményen meg kell dolgozni, ha elismert művész akar lenni. És miért ne akarna az lenni?!

Összeszedte a cókmókját, nem sokat, hiszen ki tudja, mikor és milyen lakásra lel, és eljött a londoni kertváros előkelő negyedében lévő otthonukból. Apja oly mértékben elítélte a tettét - mármint, hogy nem az üzleti pályán akar érvényesülni, megszakítván ezzel a családi hagyományt -, hogy jobbnak látta el sem köszönni tőle.

Amennyiben eljut Amerikába, és világhírű lesz, apja úgyis hall róla. Ha viszont nem sikerül befutnia, akkor legalább ne vethesse a szemére, hogy „lám, én előre megmondtam, de nem hittél nekem”.

Az első, amit meg kell tanulnia, valószínűleg az lesz, hogyan lehet csórón, kevés pénzből megélni. A bankkártyáján maradt egy kisebb összeg, akkora, mint egy átlagos, havi ösztöndíj. Az ő esetében azonban ez inkább ösztönzési díj volt, ami arra késztette, hogy minél előbb munkát és olcsó szállást találjon.

Amikor pizza futárként - viszonylag gyorsan - állást talált, és két hét után, első fizetését is megkapta, azonnal összevagdosta a hitelkártyát. Látni se akart olyasmit, ami korábbi, gazdag ficsúr létére emlékeztette. Attól kezdve, szerényen lakott és élt. Egyszerű ételeket vásárolt a szupermarketben, és fillérre kiszámolta „elverhető” zsebpénzét, már ami a számlák kifizetése után, szerény keresetéből maradt. Nagy néha, és ez elől nem tudott kitérni, meglátott az utcán egy-egy luxusautót, és akkor óhatatlanul összehasonlította, milyent is vezetett korábban ő. Az enyém még ennél is jobb volt - konstatálta nem egy alkalommal. Végül is, ha elismeri, ha nem, a felső tízezer körében élt egészen tizennyolc éves koráig.

Emlékképként ugyan fellelte még magában a gazdag aranyifjú viselkedési sztereotípiáit, azonban már egészen másként élt. Remekül beilleszkedett a pizza kihordásból magát egyedül fenntartó, szegény sorsú, hozzá hasonló korú fiatalok közé. Délutánonként, kikapcsolódásként, szakadt pólóban kosarazott a paneltömbök közé préselt aszfalt burkolatú, drótkerítéssel körbevett pályán. Szekrénye korábban dugig volt tucatnyi, drágábbnál-drágább öltönnyel, modern bőrcipői garmadával álltak a gardróbban, ékszerei csillogása, az őt körülvevő elegáns bútorok nyújtotta kényelem azonban már mind a múlté voltak. Most nem volt egyetlen alkalmi öltözete sem, bár a márkás ruhadarabokat nem is hiányolta. Busszal járt, és színházra egyáltalában nem telt. A szegényes berendezésű, bérelt szoba magányában a tévét nézte, igyekezett jó filmeket kifogni, és a zárt ajtó mögött néha leutánozni, eljátszani a főhősök szerepét.

Olyan egyszerűen, szinte észrevehetetlenül élt, hogy senki meg nem mondta volna, csecsemőként selyemmel bélelt, rózsafabölcsőben ringatták.

Mindeközben, a világ túlsó végén, egy nagyon szegény indiai család hatodik gyermeke - egy sovány, riadt tekintetű kislány -, titokban, a lelke legmélyén, hozzá hasonló álmokat dédelgetett. Ő a nyomorból akart menekülni, kitörni azáltal, hogy színésznő lesz, mindenki által irigyelt, dúsgazdag nő.

A szülei az értelmetlen álmodozásért előbb szidták, majd fenyegették, nem egyszer meg is fenyítették. A lánygyerek amúgy is inkább átok, mint ajándék egy szegény indiai családban, de mégis, a létfenntartáshoz arra a pár rúpiára is szükségük volt, amit a lányka - nagy szerencsének betudható módon, időnkénti alkalmi munkáiból - megszerzett.

Mi volt hozzájuk képest a templom egere? Gazdag, önálló vállalkozó, aki abba a templomba osont be, amelyikbe csak akart, és bármit megrágva enyhíthetett az éhségén. Templomoknak bőviben voltak Calcuttában, mint ahogy egérből is volt elég, mégis legtöbb a szegény ember volt a nagyváros körüli kartonviskókban. Akinek bádogfalúra tellett, azt már módosnak tartották, hiszen sohasem ázott…legfeljebb fázott, a nappali párás hőségről hirtelen nyirkos hidegre váltó, csillagtalan éjszakákon.

A lány felcseperedett. Tizennégy évesen akár férjhez is mehetett volna, ha lett volna bárki, aki elveszi. Gyönyörű volt, igazi egzotikus szépség, de a hozomány hiányát szépséggel nem lehetett pótolni. Néha bement a belvárosba, és egy-egy templom közelében dalra fakadt. Hiába kántált azonban szent énekeket, általában, rövid időn belül, előkerült egy rendőr, és elkergette, mondván, feltartja a turistákat, molesztálja őket a nyomorúságos külsejével…és a szépségével.

Amikor az amerikai forgatócsoport nőtagja, egy calcuttai futó városnézés alkalmával összetalálkozott vele, először az édesen bús hang keltette fel a figyelmét. Amikor aztán a hang forrását is fellelte, maga is elámult a lány megejtő szépségén, a bájos fiatal arcon. Kísérője el akarta zavarni a láthatóan nem örömében éneklő, kolduló lányt, de a rendező felesége nem hagyta. Látta, vagy csak beleképzelte az ismeretlenül is megragadó arcocskába az intelligenciát. A bársonyos hang megtetszett neki, az éneket kísérő kézmozdulatok kecsességét, s az egész jelenséget egyedülállóan elragadónak tartotta. Persze, eszébe jutott a férje is, aki „férfiből” van. Mit szólna, ha látná, és főleg, mit kezdene vele? De hát ez még csak egy kislány. Valami szép mesefilmben ragyogóan mutatna. Elvarázsolná a nézőket, és mi kell ahhoz, hogy hasznot hozzon egy produkció? Hát, többek között a szereplő szépsége, amivel néha még a tehetség is mellőzhető.

A család örült, hogy a gyereket a forgatócsoport magához vette. Már azzal is, hogy elviszik, könnyítenek a sorsukon. Legalább eggyel kevesebb éhes szájról kell gondoskodnia a családfőnek. De még inkább örültek a „foglalónak”, amelyet a lány afféle első, megelőlegezett fizetéseként kaptak.

Amerika nagy ország. A fiú nem lett gazdag, de a tehetségét nem tudta véka alá rejteni, na meg nem is szerette volna, így óhatatlanul felfedezték. Eleinte kis szerepeket kapott, aztán lassan sorozatokban is megmutathatta, mi tud. Továbbra is egyszerűen, puritán életet élt, az utolsó tíz évben csak abban volt része, hozzászokott.

A lányka, akinek a szépsége odaát, a „szabadság országában” is mindenkit elbűvölt, szintén előre lépett. Őt ugyan még tanítani kellett, hiszen nem ismerte a jómódban élők stílusát, a  befutott színésznők tunya életmódját, de hamar beletanult. Annyira vágyott rá, hogy gyorsan magába szívta, felszürcsölte a tudást, a felső tízezer léhaságát, mint csuporba esett légy a cukros levet.

Akkor a művészvilágban híre ment, hogy Hollywoodban gigafilm készül. Szereplőit - alapos szűrés után, hosszan tartó válogatást követően -, többféle nemzetiségű és különböző társadalmi rétegből származó színészekből válogatják össze.

Hogy, hogy nem, úgy alakult, a férfi főhős az angol származású fiú lett, a női főszerepre a csodaszép, fiatal, indiai színésznőt választották ki.

A kritikusok már előre dörzsölték a kezüket: most mutasd meg, mit tudsz! A szegénynek gazdagot kell játszania, szerepe szerint, a gazdagnak szegényt.

Az iparmágnást a pizza futárként dolgozó fiúnak kellett alakítania, a bevándorló, pénztelen nevelőnőt pedig a jómódban élő, a gazdagságra természetes lételemként tekintő indiai színésznőnek.

Még maga a rendező is kételkedett benne, vajon hitelesen meg tudja-e formálni a fiú a vagyonos üzletember figuráját? Ugyanakkor abban sem volt biztos, képes lesz-e a lány eljátszani a szegény babysitter szerepét? Hiszen a fiú tudottan csóró, a lány ugyanakkor jó ideje mérhetetlen gazdagságban él, már a családjával sem tartja a kapcsolatot. Hogyan is tudnák beleélni magukat egy, a valós életüktől annyira elütő szerepkörbe?!

Nagy volt a meglepetés, amikor a gigafilm, a bemutatását követő fél éven belül, elnyerte a legrangosabb díjak egyikét az Oscar gálán.

Igazán nem is a filmet díjazták, inkább a két főszereplőt. Az iparmágnás szerepét abszolút hitelességgel megformáló pizza futárt, valamint a női főszereplőt, az ismerten gazdag, indiai származású színésznőt, aki úgy beleélte magát a koldusszegény, fiatal lány szerepébe, hogy még a legnagyobb hollywoodi kritikusok is csak hápogtak a döbbenettől, hogy ezt nem is gondolták volna róla.

Levonták a következtetést, mármint, hogy a valódi tehetséget nem lehet véka alá rejteni. És akkor az embernek már elég csak önmagát adnia, de azt igazi átéléssel…

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek