Országos logópályázatot írt ki a Westend!

Egy dolog adott, a W! Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? A kreativitás új hulláma egy izgalmas pályázaton keresztül

 

 

 

A határtalan fantáziáé a főszerep a Westend logójának tartalmi megtöltéséhez. Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja tavaly teljesen új, dinamikus arculattal ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Az új logóban található W betű konténerként funkcionál, azaz kizárólag a formája kötött, tartalma azonban szabadon változtatható, melyet most bárki megölthet a saját ötletével. A kreatív tervezőpályázatra november 15-ig várják a munkákat.

 

Most minden alkotói kedvvel megáldott pályázó kiélheti kreativitását, hogy megtöltse a Westend W betűjét olyan tartalommal, amely számára reprezentája a bevásárlóközpont hangulatát, értékeit, illetve saját, hozzá fűződő viszonyát. A több mint 20 éves üzletközponthoz szinte mindenkinek kapcsolódik emléke, hiszen az első multifunkciós kereskedelmi központként nyílt meg hazánkban a főváros egyik legnagyobb csomópontjánál. Divat, vásárlás, közösségi tér, éttermek, tetőkert, városközpont, vagy akár az első randi helyszínének élménye is megjelenhet, a tartalomnak semmi nem szab határt.

A kreatív pályázatra életkori meghatározás nélkül bárki jelentkezhet, a pályaművek a manuális alkotó eljárásoktól kezdve a digitális grafikus technikáig bármilyen egyedi megvalósításban készülhetnek. Egy dolog adott, a W forma! 

A hozzá tartozó sablon, a részletes pályázati feltételek, az adatkezelési tájékoztató és a pályázati adatlap a westend.hu/palyazat oldalon találhatók.

Leadási határidő: 2020. november 15.

 

A beérkező pályaműveket háromtagú bizottság, Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója, Baranyai Júlia, az Avalanche Kreatív Ügynökség művészeti vezetője, Kovács Orsolya, a Westend marketing igazgatója, valamint a szponzori zsűri, az Yves Rocher, valamint a Miniso bírálja el. Ezen felül a legjobbnak ítélt alkotásokat a Westend a saját facebook oldalán közzéteszi és közönségszavazásra bocsátja. A legtöbb szavazatot kapott 10 alkotást a Westend 1-1 saját ajándékcsomagjával jutalmazza.

A díjnyertes alkotások, és a zsűri által legjobbnak ítélt pályaművek többek között a bevásárlóközpont közösségi felületein, szakmai médiumokban és a pályázatot bemutató kiállításon jelennek meg az eredményhirdetés után.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek