Öreganyám bögréje

Öreganyám minden reggel kis, piros pöttyös bögréjéből itta meg a tejeskávéját. Ki tudja, mióta őrizgeti ezt a becses darabot.

 

Öreganyám minden reggel kis, piros pöttyös bögréjéből itta meg a tejeskávéját.

Ki tudja, mióta őrizgeti ezt a becses darabot. Állítólag még kislány korában kapta keresztanyjától. Úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Amikor megitta belőle a reggelijét, mindig gondosan elmosta, és óvatosan a helyére tette.

Egyik nyári nap, amikor szüleim valahová elutaztak, én öreganyámnál voltam, ami nem nagyon tetszett nekem. Durcásan üldögéltem a vén diófa alatt lábamat lógatva, mert mérges voltam, amiért engem nem vittek magukkal. Egész nap öreganyámmal kell lennem. Ráadásul öregapám is reggeltől estig a mezőn dolgozott. Legalább ő lett volna otthon, mert nagyon szerettem hallgatni a meséit. Igaz legtöbbször csak téli délutánokon szokott nekem mesélni a jó meleg kályha mellett, amikor odakint nagy pelyhekben esett a hó. Jó időben öregapám mindig az udvaron, kertben, vagy a mezőn tüsténkedett, mint azon a napon is.

Öreganyámmal voltam otthon, aki nagyon jó asszony volt, csak szigora miatt nem játszhattam úgy, ahogyan szerettem volna. Mindig akkor szólt rám, amikor legjobban belemerültem a játékba.

Unatkozva ültem a diófa alatt, és azon törtem a fejem, mit kezdjek magammal.

Öreganyámnak valami dolga akadt a kiskertben. Talán a virágokat öntözte, mert azon a nyáron nagy szárazság volt. A virágok szomjaztak, és ha öreganyám nem locsolgatja minden nap, akkor bizony szegények elszáradtak volna.

Fogtam magam, és beosontam a házba. Szerettem a sok régi dolog között kutakodni. Egy ilyen öreg házban, mint a nagyszüleimé, rengeteg limlom volt, ami egy kisfiút nagyon érdekelt, de ez a drága jó öregasszony soha nem engedte meg, hogy felfedezőútra induljak ebbe a csodás birodalomba.

Most itt volt a nagyszerű alkalom. Ezt nem lehetett kihagyni. Fogtam magam és keresgélni kezdtem a kincsek között.

Valójában nem tudtam, hol kezdjem el, mert annyi érdekesség volt a házban.

Az első gondolatom az volt, hogy felmászok a kredencre, mert szerintem ott lakoztak a legértékesebb kincsek. Ezeket feltétlen meg kellett néznem, és azt reméltem, közöttük bizonyára találok olyat, amellyel gyarapíthatom az érdekes kacatok gyűjteményét.

A konyhaasztalnál lévő egyik széket a kredenchez húztam és felmásztam rá. Akkor ott minden olyan egyszerűnek tűnt. Felmásztam, kinyitva a kredenc ajtaját aprólékosan szemrevételeztem az üveg mögötti tárgyakat.

Egy kisgyereknek minden érdekes, ami el van rejtve, meg van tiltva.

Így voltam ezzel én is. Izgatottan néztem be a kredencbe. Kíváncsi voltam, milyen kincseket dugott oda el öreganyám?

A házban már sok rejtekhelyet átkutattam, de a kredenc még hátra volt. Abban reménykedtem, hogy itt oly érdekes dolgokra fogok lelni, amelyeket nem láttam eddig.

Végigvizslattam a polcokat, és benéztem mindenhová. Kicsit csalódnom kellett, mert a sok tányéron, konyhai eszközön kívül látszólag semmi újdonság nem akadt a kezem ügyébe.

Talán, ha benézhetnék a tányérok mögé. Ott lapulnak bizonyára az igazi kincsek. Kicsike voltam, és ezért fel kellett ágaskodnom a széken lábujjra, de még így sem igen láttam be mögéjük. Egy bögre állta el a kilátást.

Gondoltam, kicsit odébb tolom, és akkor mindent látni fogok.

A terv jónak látszott, csak arról feledkeztem meg, hogy fél kézzel, és lábujjon állva csimpaszkodom. Amikor a bögrét el akartam tolni magam elől, véletlenül megbillentem. Én szegény balga, azt hittem, hogy öreganyám ékes tejeskávé-készletének egyik darabjának a fülébe meg tudok kapaszkodni, és visszanyerem az egyensúlyomat.

Tévedtem, mert a bögrével együtt lehuppantam a konyha kövezetére. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de amint már mondtam, kezemben volt az a bizonyos régi tárgy is.

Ugye, nem is kell mondanom, amikor lepottyantam, azt meg úgy vágtam a földhöz, hogy millió darabra hullott nagy csörömpölés közepette. Még csak véletlenül sem lehetett volna összeragasztani a darabjait.

A nagy zajra drága, jó öregszülém is beszaladt, mert talán azt hitte, hogy az ég szakadt le a konyhában.

- Mit tettél, te kölyök? - rivallt rám először ijedten, majd mérgesen.

Megnyugodott, hogy nekem nem esett bajom, de a mérge a törött bögre láttán pattant ki belőle.

Éreztem, akkor ott legszívesebben szíjat hasított volna a hátamból. Szomorúan szedegette össze a cserépdarabokat, és mintha a szeme sarkában egy apró könnycsepp csillogott volna.

Nagyon bántam tettemet. Akkor még azt is szívesen elviseltem volna, ha jól elfenekel, mint máskor annyiszor, ha rossz fát tettem a tűzre. Most nem volt semmiféle fizikai jóvátétel: fülhúzás, sarokba állítás, vagy amint már említettem, a mogyorófavessző sem került elő a kredenc mögül.

Ez a szomorú, bánatos nézés jobban fájt nekem, mint a verés. Még ma is látom keserű tekintetét, ha becsukom a szemem.

Sikerült összetörnöm azt a régi, becses tárgyat, amit úgy óvott és szeretett. Bizonyára egy régi emlék fölött mondtam ki a halálos ítéletet, és a bögrével együtt az az emlék is elszállt a kicsi házból mindörökre.

Órák múltával öreganyámhoz somfordáltam, és megpróbáltam bocsánatot kérni. Akkor már csak kissé látszott rajta a szomorúság. Magához vont, és megcirógatta a fejemet:

- Nem baj, fő, hogy neked nem esett bajod. Mohácsnál több is veszett, majd öregapád vesz a vásárban egy másikat.

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek