Nézőpont

...minden a pénz körül forog. Minden?...

 

Minden a pénz körül forgott. A pénz. Mágikus és csalfa eszköz, amely mozgatja a világot. Olyan, mint a víz. Az élethez nélkülözhetetlen, de minél jobban szorítja az ember, annál jobban kicsorog a kezéből. Minden és semmi. Délibáb, amely szépségesen felcsillan az alkonyi égen, hogy aztán eltűnjön nyomtalanul. Örök és biztos fegyvere az ördögnek.

Minden a pénz körül forgott.
Jim eszköztelennek, és tehetetlennek érezte magát nélküle. Önazonos volt a kifordított üres zsebével. Nem próbálta meg sosem feltárni a képességeit. Ha volt pénze, embernek érezte magát, aki számíthat a közösség érdeklődésére, ha nem volt, egy senkinek, aki a feledésbe szürkül. Önértékelése csak a birtokolt pénz mennyiségén múlt.
Nem is a kapzsiságából fejlődött ki a játékszenvedélye. Inkább valamiféle dacból próbálta jóvátenni azt az első ballépést, amikor átlépte a bűvös rubikont. Amikor először játszott. És nyert!
Nyert először, másodszor, harmadszor, újra, és újra. A szerencse érzése megszédítette. A különleges eufóriát kísérte egy belső hang:
- Mázlista vagy haver!
Azután veszített. Újra, és újra. Most már csak azt szerette volna visszanyerni, amit a gép elvett tőle. De többé nem adta vissza. Aztán már annyit veszített, hogy esélye sem volt visszanyerni. Elfogyott mindene. De a belső hang nem szűnt meg soha többé. A fülébe suttogott, ha gépet látott.
- Most nyerni fogsz!
Érezte, hogy most van a perc. Ismeri a gépet, az ábrák együttállását. Megérzés. Adrenalin. Most van a perc! Különleges szerencse fogja érni.
- Ez az! - nyerésben volt ismét. A kocsmában az emberek köré sereglettek. Mosolyogtak. Élvezte a sikerszériát.
- Meg kéne állnod... - mondta valaki.
De nem állt meg. Túl sokkal tartozott már neki a gép. De csak pénzzel. Még nem az egész életével.

 

Mark soha életében nem tudott járni. Még csecsemő volt, amikor megtámadta a vírus. Azt mondták, lehet, hogy felépül. De nem gyógyult meg teljesen sohasem. Volt idő, amikor még lélegezni sem tudott. Aztán egy csodálatos napon rámosolygott a Jóisten. Áradt a tüdejébe a friss levegő, fel-alá mozdult a mellkasa, és boldog volt. Él. Amióta az eszét tudta, kerekesszékben ült. Elsuhant mellette az élet, a gyerekkor, a kamaszkori szerelmes randevúk, az első csókok évei, az első érintések. Aztán felnőtt. A korabeli fiúk férfivá serdültek, és családot alapítottak. Apránként maradoztak el, de mind, egytől-egyig. Barátok nélkül maradt. Talán a magány volt az egészben legnehezebb. Néha felderengett benne mindaz, amiről lemaradt. A fiatalság, a szerelem, később az apaság. Letargiába is eshetett volna. De nem így történt. Boldog napokat rejtegetett a szívében, amelyeknek az emléke átkísérte az életen. Jól tudta, milyen érzés, amikor nem mozdult a keze-lába, és nem tudott lélegezni. Tehetetlen báb, vergődő lélek volt a test börtönében. Egy ideje visszakapta néhány képességét. Nem mindet, de ennyinek is örült. A saját kezével húzta el a súlyos sötétítő függönyt, nyitotta ki az ablakkilincset. A szobába beáradt a fény. Tavasz volt, gyönyörű tavasz.

 

Jim nem volt boldog. Egy ideje alkoholba temette a bánatát. Esténként üres zsebbel, részegen lopakodott a hálószobába a felesége mellé, és az egyre halmozódó adósságaira gondolt. A verésre, amit elszenvedett a meg nem fizetett tartozásai miatt. Pénzt kell szereznie!
Anne mozgolódott mellette. Felébredt. - Jim! Most jöttél meg? Bűzlesz a szesztől! Jim eleinte nem válaszolt. Alvást színlelt, de Anne nem dőlt be neki. Csak mondta, mondta. Pénzért sápítozott, csekkeket emlegetett, beígérte, hogy elválik tőle.
Jim kezdett felforrni. Volt elég baja, amiről Anne jobb, ha nem tud, bár enélkül is egy trógernek tartotta. Az asszony felkapcsolta a villanyt. Meglátta Jim szétvert ábrázatát.
- Verekedtél is? Te részeg, ocsmány disznó! Hosszú haja az arcába csapódott az ütéstől, amit Jim az arcára mért. Aztán még egyet. Anne kirohant a szobából. Csak kevés cuccot vitt magával, de soha többé nem látta. Egy darabig visszavárta. Múltak a napok, de Anne nem tért vissza.
Újra játszott, és újra veszített. Újra elverték, most már elég brutálisan. Újra ivott, de már nem kellett esténként lopakodnia, nem aludt mellette senki. Éjjelente csak forgolódott. Szerencsétlennek és nyomorultnak érezte magát. Nem tudta felmérni, hol rontotta el végérvényesen. Hogyan kezdhetné újra az életét. Mindennek vége.

 

Mark csodálatosnak találta a hajnalt. Vérvörösbe borult az ég, dicsérve az új napot, a lélegzetnyi nyárillatú levegőt, ami szétáradt a tájon. Megmozgatta a lábait, és reményekkel telve, erőtlenül bár, de talpra állt. Elszámolt tízig, és kifulladva, de boldogan zuhant vissza a kerekesszékbe. Boldog reményeket adott neki ez a tíz másodperc. És ekkor meglátta a szemben levő magas ház tetején azt az alakot. Megtört tartású, görnyedt sziluett. Jim volt.
Mark szemében egy épkézláb ember. Aki képes egyedül felmenni a háztetőre, van egyensúlya, amikor a mélységet kémleli. Egy fiatal, életerős férfi. Arra gondolt, ez vajon hogyan lehet? Valaki, aki annyi mindent megkapott a sorstól, el akarja dobni az életét?

 

Jim félt az élettől, de a haláltól is. Csak állt fenn a tetőn. Látta ugyanúgy felkelni a napot, mint Mark. De neki nem jelentett ez semmit. Csak egy reménytelen nap kezdetét. Egy új, pénztelen napét, ami a tegnapi szakasztott hasonmása lesz, ha nem vet ennek egyszer véget. Furcsa sejtelme támadt. Megérezte, hogy valaki nézi őt. Borsózni kezdett a háta. A pulzusa megemelkedett. A szíve szaporábban vert. Ekkor meglátta a nyitott ablakon keresztül a kerekesszékben ülő Markot. Találkoztak a gondolataik. Két teljesen különböző életút, a maga mindent elsöprő tanulságaival. Nézték egymást, hosszasan. Ezer gondolat viharzott át Jim fejében. Porfelhőket kergetett a szél. És lassan, méltóságteljesen felkelt a Nap.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
ariadne
#9. 2013. május 9. 05:21
Köszönöm szépen a kedves figyelmedet:)
puszi:ariadne
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2013. május 8. 19:42
Fer-Kai
#8. 2013. május 8. 19:42
Külön értéke az írásnak, hogy nincs túlmagyarázva a befejezése. Meghagyja a lehetőséget az olvasónak, sőt készteti is rá, hogy elgondolkozzon, továbbgondolja.
Mint Csilla is írja, nem tudni, mit tesz Jim.
De a zárómondat inkább azt sejteti, hogy Jim végre észreveszi a Napot, a tavaszt, másokat - önmagához képest megvilágosodik.

(Apróság és persze szubjektív: a két szereplőt Márknak és Jakabnak is lehetne hívni. Vagy ha e bibliai nevek túl komolyan hangzanak, Jimnek valami magyar szleng nevet adni. Pl. Laca vagy Sanya stb. )
ariadne
#7. 2013. május 8. 19:35
Köszi Answer, sokat számít a véleményed :)
puszi:ariadne
előzmény: Answer hozzászólása, 2013. május 8. 19:32
Answer
#6. 2013. május 8. 19:32
Nagyon komoly tartalmú írás!
Csak gratulálni tudok!
ariadne
#5. 2013. május 8. 18:32
Köszönöm szépen kedves Kató:)
ölellek:ariadne
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2013. május 8. 18:12
Juhász Kató
#4. 2013. május 8. 18:12
Nagyon tanulságos, értékes, jó stílusban
megírt alkotásodhoz gratulálok!
ariadne
#3. 2013. május 8. 13:39
Nagyon köszi a kedves figyelmet:)
puszi:ariadne
előzmény: Csilla hozzászólása, 2013. május 8. 12:53
Csilla
#2. 2013. május 8. 12:53
Fantasztikusan jól sikerült írás.
Nem tudni, hogy végül Jim megtette-e a végzetes lépést, de nem is ez a lényeg, hanem az oda vezető út.
Valójában Jim volt a (lelki) nyomorék, Tom pedig a boldog ember.
Lélekre ható történet.
Gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek