Nem mindennapi kenyerem

Életem értelme...volt hajdanán, úgy harminc kilóval többel.


A kenyér: az áldott falat, életünk jelképe sokunknak a napi betevő.

Előző életem súlyosságának rész okozója.... Szeretem, szerettem......

Egy éve könnyek közötti búcsút mondtunk egymásnak, ami nem azt jelentette, hogy egyáltalán nem is randizhatunk az ebédlő asztalon, a spájzban titokban egy-egy csókra.

 

Eme étket rendszeresen beszereztem, hisz családom mégsem foszthattam meg tőlük, a szárított kutyusaim kedvenc csemegéi között szerepel.

Általában a kilós változat nyerte el szeretteim tetszését, hol szeletelt, hol egész kivitelben. A közeli pékség titkos receptje szerint sütött csodás kenyér nemcsak küllemével, hanem aromájával, és zamatával is csábított.

A minap is szokás szerint beszereztem egy renejnűvet, és irodámban a mellettem lévő kis asztalkát választottam részére alvóhellyé, hogy majd délután hazafelé vezető utam megosztva véle, otthon kápráztassam mind illatra, mind ízre csábult családtagjaim.

Tekintetem egyre többet tévedt a kis asztalkán oly édesen szunnyadó csodára. A pavlovi-történések nem hagytak nyugodni, a sercli, az a kerek kis forma izgatta érzékelőim egyre gyorsabban.

- Nem szabad, őt nem. - suttogta elmém, de egyre nehezebben tudtam kordában tartani mozdulataim. Az idő cseppjei robogtak velem, elérkezett a munkaidőm utolsó másodperce. Végre mehetünk. Otthon, édes otthon. Majd egy kis csík kolozsvári szalonnát is kapok társaságul, melyet élvezettel tehetek magamévá- gondoltam.

Beléptem a lakásba, persze mondanom sem kell, egész úton eme élvezet járt a fejemben, szinte beleremegtem a várható gyönyörbe. Lassú mozdulattal elővettem a szalonnát a spájz rejtekéből, fogtam a kést, hogy azt az édes kis serclit végre megszerezhessem. A kenyér nem volt sehol.

Mint tüzes nyíl hasított zsigereimbe a felismerés: a kenyeret bent felejtettem a munkahelyemen. Ekkora tragédia nem is érhetett volna.

Talán valaki onnan fentről mozgatta a történéseket? Lehet. Így elmaradt a gyönyör. Meg kellett elégednem egy kis szalonnabőrkével, melyet órákig rágcsáltam, legalább az ízek érzékelése megadatott.

3 nap múlva mentem újra az irodámba. A kenyér még mindig ott pihegett az asztalkán, megkeményedve a várakozástól. Azért a sercli csak az enyém lett........

 

Mimmy

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#3. 2011. május 4. 07:03
Az a jóféle sercli, milyen jó is tud lenni! :-)) És a kerek kenyérnek mennyi van belőle! :-))

A renejnű olyan kity pötyén hangzik :-)))
Mimmy
#2. 2011. május 3. 22:43
Mea culpa!!!
"renejnűvet"- remekművet akart lenni... az éjszakai álmatlanság helyetti olvasgatás, és írás eredménye. Habár lehetnek nyelvújító kezdeményezések is.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek