Nagyapó Meséskönyve: Ki a nagyobb?

Paliban azonban felébred a pajkosság s hirtelen megragadva a Lilike rózsaszínszalagos kis hajfonatát, jól megránczigálja, mintha csak egy aranyszálakból kötött csengetyű-húzó lenne.

 

Lilikének selyemcsokros, nagy, csipkés kalapja alól úgy kukucskált ki rózsapiros arcza, mint kis fecske a fészekből.

Fecske volt ő is. Csicsergő, repkedő, vidám kis madár - és oh, ma milyen boldog! Máskor is az, de ma, de ma!... Nem, az lehetetlen, hogy mindenki ne tudja, mi történt ma! És ha nem is tudják, de észreveszik, meglátják, bizonyosan.

Ime, hiszen mindenki oly kedvesen néz reá; vidáman mosolyognak rá mintha meg akarnák czirógatni rózsabimbó arczocskáját. Oh jó emberek, ti látjátok, úgy-e, a Lilike örömét!

Fürtös, lengő aranyhaja be van fonva és selyemszalaggal megkötve!

Az a csunya, libegő-lobogó aranyhaj! Hogy verdeste mindig a vállát, hogy röpűlt mindig a szemébe, ha futkosott.

De ma végre anyuska befonta iczi-piczi fonatocskába és rózsaszín selyemszalaggal meg­kötötte.

Lilike most boldogan megy Mari kisasszony oldalán a ligetbe, babáját is viszi az ölében.

A ligetben Mari kisasszony leül egy padra, könyvet vesz ki zsebéből és olvas. Lilike únja magát s fészkelődik a padon.

Tudja, hogy elmenni nem szabad, de ott ülni olyan unalmas!

Amoda át, hol a tóban a hosszúnyakú, fehér hattyúk úszkálnak s az aranyszemű szent-györgy­virágok nyílnak a fű között, - egy kis fiú áll a parton. Zsemlyemorzsát dobál be a hattyúknak a vízbe.

Ez nagyon mulatságos lehet.

Az a kis fiú épen olyan, mint Bandika, a nagybácsi fia. Bizonyosan az is, mert ennek is piros selyembélésű matróz-kalapja van, mint Bandinak.

Bandi mindig bosszantotta őt lobogó, fürtös hajáért. Hogy bámúlna most, ha meglátná: milyen símán be van fonva!

Egy kis kutya is van ott; egy fehérszőrű, jókedvű mopszli ugrándozik mellette. Jaj, de kedves!

Mari kisasszony meg se mocczan.

Most egy lépést tesz előre, aztán még egyet és még egyet, és hátrafordúl.

Mari kisasszony úgy elmerűlt az olvasásba, hogy nem vett észre semmit.

Lilike gyorsan siklik tova, mint egy kis gyík.

Bátran halad előre, egyedűl az ismeretlen úton, a fehér hattyúk és a piros selyembélésű matróz-kalap felé.

Egyszerre váratlan akadályba ütközik. Egy széles, mély árok állja útját.

Lilike leguggol az árok mellé s tünődve vizsgálja. Néhány lépéssel fennebb volt a palló, de ő azt nem tudta s pár percznyi gondolkozás után vígan mászik le az árokba.

Egy kissé sárosan ugyan, de nevető szemmel, kipirult arczczal bukkan fel az árok másik felén. Csak akkor komolyodik el egy kissé, mikor észreveszi a nagy barna foltokat a rózsaszín ruhácskán, s az agyagcsizmákat, melyek kis czipőjére ragadtak.

Azonban hamar megvígasztalódik, mert ott van már a tó, fénylő vizével s a fehér hattyúkkal és ott a kis fiú is.

Nagyobb baj az, hogy az a kis fiú mégsem Bandi, hanem egy egészen idegen kis fiú.

Lilike csodálkozva, sőt kissé haragosan áll meg előtte.

- Te, miért nem vagy Bandika? - szól durczásan.

A kis fiú csak nézi ámúlva-bámúlva és nem felel. Az igaz, nehéz is lenne arra a kérdésre felelni.

- Én Pali vagyok, - szól végre hosszú szünet után. - És a hattyúk szeretik a zsemlét. Én is szeretem!

Ezt a hattyúkra értette, de alkalmasint a zsemlére is, mert letör belőle egy darabot és megeszi.

Lilinek tetszik a dolog. Letör ő is egy darabkát a Pali zsemléjéből, egy kis morzsát a hattyúk­nak dob belőle s a többit megeszi.

Pali álmélkodva néz hol Lilire, hol a zsemléjére és sírásra áll a szája. Azonban meggondolja magát s inkább egyet harap a zsemléből.

- Adjunk a hattyúknak is, - szól Lilike, miközben szintén harap egyet a zsemléből.

Pali belenyugszik, hogy ennek így kell lenni s hűségesen megosztja zsemléjét Lilikével és a hattyúkkal. Egyet harap ő, egyet Lilike, egy morzsikát - de csak kicsit - dobnak a hattyúknak. Annyi élelmesség azonban mégis van benne, hogy igyekszik nagyobbakat harapni, mint Lili.

A kis kutya farkcsóválva ugrálja őket körűl. Neki nem jutott a zsemléből. A babának sem. Elkeseredtek nagyon, a kutya is, a baba is - de nem szóltak semmit.

- Nekem van otthon egy lovam - szólt Pali, mikor elfogyott a zsemle, s egy darabig szótlanúl nézegették egymást Lilivel.

- De igazi ló és igazi farka is van, lószőrből!

- Miért nem lovagolsz most rajta? - kérdé Lilike, féloldalról pislantva rá, mint egy kis pintyőke.

- Nem szabad kihozni a szobából. Képeskönyvem is van, apának meg van egy puskája!

- Oh, puskája apának is van, - mond Lilike. - És nekem van tizenkét babám. Az egyik csupa porczellánból van. Ez itt ni! Aranygyöngynek hívják. Neked nincsen babád?

- Nincs. Én nem játszom babával. Az csak lányoknak való. Én fiú vagyok - felel Pali önérze­tesen.

- De az enyémek mind gyönyörűek, - védelmezi magát Lilike. - Az egyik tudja mondani azt is, hogy »papa, mama«. És sírni is tud. És már mind nagyok. Mind a tizenkét baba húsz - száz éves. Én tudok számolni is egész százig.

Pali hallgat. A számolás neki gyönge oldala. Nem szereti, ha azt emlegetik.

- Játszszunk valamit, - szól. - Játszszunk lovasdit! Én leszek a kocsis, te leszel a ló. Apa és anya ott ülnek a padon és én odahajtalak téged, gyí-gyí, és aztán te nyeríteni fogsz előttük, mint a kicsi fehér ló a czirkuszban!

- Én nem nyerítek - feleli Lilike. - Én nem leszek ló. Nekem már be van fonva a hajam és nem repűl úgy, mint a lónak. Látod-e, milyen szép? Selyemszalag is van benne!

Hátrafordúl, hogy megmutassa Palinak az ő nagy büszkeségét s úgy illegeti-billegeti magát, mint egy kis vörösbegy.

Paliban azonban felébred a pajkosság s hirtelen megragadva a Lilike rózsaszínszalagos kis hajfonatát, jól megránczigálja, mintha csak egy aranyszálakból kötött csengetyű-húzó lenne.

Lilike egy pillanatig megdöbbenve áll ott; azt se tudja, mire vélje e váratlan támadást. De a másik perczben már hátrafordúl s vállon kapva Palit, úgy megrázza, mint egy kis lisztes-zsákot. De még ezzel sem éri be, hanem piff-puff jobbról is, balról is, jól megpüfföli a kis fiút.

Pali meglepetésében hangos sírásra fakad és leül a fűbe. Erre Lilike is azonnal elérzékenyedik s a megvert gavallér mellé telepedve, még hangosabb zokogásba tör ki.

Aranygyöngy baba is sír, a fehér szőrű Bodri kutya pedig ott sétál körűlöttük s hol egyiket, hol másikat lökdösi meg az orrával.

Végre is Lilike únja meg hamarább a sírást és sáros kezecskéjével végig dörzsöli arczát, mely könynyel, zsemlemorzsával és barna agyagfolttal szépen ki van tarkázva.

Egy darabig csak nézegeti Palit, aztán megszólítja.

- Ne sírj többet, Pali!

- De én sírok, - felel durczásan Pali.

- Miért sírsz?

- Mert megütöttél!

- Nagyon fáj?

- Nem fáj egy cseppet sem, - felel Pali.

- Hát akkor miért sírsz?

- Mert megvertél, pedig én vagyok a nagyobb!

- Nem, Pali, én vagyok nagyobb!

Pali hitetlenűl néz reá.

- Hogyis ne! Hiszen te csak ilyen kicsi vagy, ni?

- Nem igaz. Én már nagy vagyok. Én már tíz-tizen-húsz éves vagyok.

Mihelyt számokat kezdenek emlegetni, Pali azonnal elhallgat. De erősen tünődik magában, vajjon csakugyan nagyobb-e Lilike? Nem, ez mégis bántaná, hogy ilyen csöppecske leány nagyobb legyen, mint ő.

- Mérjük meg magunkat! - kiált fel örömmel s felugrik a fűből.

- Jaj de jó! - tapsol Lilike s ő is felugrik.

Egymás mellé állanak s méregetik magukat: ki a nagyobb? Pali ravaszúl fölágaskodik lábujj-hegyre; nem látja senki, csak a Bodri, meg az Aranygyöngy baba, de ők nem szólnak.

Csakugyan Pali a nagyobb, ezt kénytelen Lilike is beismerni, azt láthatja Mari kisasszony is, ki Lili felkeresésére indúlt s e pillanatban megjelenik előttök.

- Szent Isten! - kiált magánkivűl - mi lett belőled, gyermek!

Bizony, mi lett belőle!

A fűben, a szent-györgyvirágok között, a fehér hattyúk közelében hever a szép csipkés bébé-kalap; Bodri épen most ránczigálta jól össze.

És hova lett a rózsaszín selyemszalag Lilike hajából - és mi lett a szép, síma kis hajfonat­ból?...

Összekúszálva, kibomolva göndörödik vállára és rózsaszín ruháján egész térkép van rajzolva, agyagból.

- De hát miért szöktél el, rossz kis Lilike? Mit csinálsz itt?

Lilike lesüti a szemét. Aztán odahajol a még mindig szepegő Palihoz és megsimogatja arczát.

Aztán Mari kisasszony felé fordúl s dicsekedve mondja:

- Megvertem Palit, mert megtépte a hajamat! Pedig ő a nagyobb!

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Bársony szív