Molnár Péter: Fehér izzás

Értesítem továbbá, hogy amennyiben fiuk sorsáról, hollétéről a későbbiekben tudomást szerzek, azt haladéktalanul tudatom.

 

Nem tudta hány óra lehet.

Arra emlékezett, hogy javában világos volt már, amikor elindultak, igazán nem volt fárasztó a gyaloglás, a sík vidék nem terhelte őket különösképpen.
Csak ez a pokoli, fehér ragyogás ne volna. Hunyorognia kellett, az állandó homlokráncolástól egy idő után megfájdult a feje. Egyre melegebb lett, a kincstári posztóköpeny alatt égett a háta. Megállt, visszanézett, de nem látta a többieket. Biztosan jól kilépett, és messze megelőzte a társait. Magasra nőtt, nem tehetett róla. Eleget köszörülték rajta a nyelvüket, hosszú lába miatt gólyának csúfolták.
Úgy lehetett, biztosan. Önkéntelenül megnyújtotta a lépteit, a társak lemaradtak.
Újra meg újra feltámadt a szél, de nem hozott enyhülést, szinte marta az arcát.
Megállt, nézett a háta mögé egy ideig, végül úgy határozott, leül és bevárja a csapatot. Letért az útról baloldalt, lassan leült, hátát egy nagyobb buckának vetette, most érezte csak, mennyire elfáradt. A fehér ragyogás kiszívta az erejét, lába helyén mintha fatuskó nőtt volna. Bakancsán át is érezte, milyen forró a föld. Szinte izzott a talpa.
Nézte a távolban a jegenyesort az út mellett, és hazagondolt. Hisz az a fasor éppen olyan, mintha otthon, a Nánásra vivő út mellett, a tanyájukhoz vezető, sáros szekérút két oldalán nőtt volna. Épp olyan minden, mint náluk, a hajdúsági faluban. Csak itt nincsenek eperfák az út mentén.
Megint hunyorgott, vakította a fehérség, könnyezni kezdett. Lehunyta a szemét, a tanyát látta, a gyepes udvart baloldalt a kúttal, vályúval, istállóval. Érezte a föld nyers illatát. Vajon az apja boldogult a dinnyepalántákkal? Minden esztendőben négy-ötszáz palántát ültettek. Aztán a palánták mellé üvegeket ástak el, azokba lámpabelet dugtak, azt levezették a földbe, a palánták tövéhez. Akkor az üvegeket megtöltötték vízzel, az pedig szépen a zsenge gyökérhez szivárgott a kanócon át, így tartva nedvesen a talajt éjjel, nappal. Július végére hatalmas dinnyék zöldelltek a ház mögött, szedték, szekérre rakták, és bevitték a nánási piacra eladni. Milyen jóízű a dinnye, a hajnal hűvösétől lehűlve, nagy szelet kenyérrel. A kenyeret anyja sütötte, a héja fényes, barnapiros, ropogós, kicsit kesernyés, a bele könnyű, foszlós, hófehér.
Sütöttek-e húsvétkor töltött bárányt? Orrában érezte a rozmaring illatát. A falu népe kosarakkal a karján indul hétfő reggel a templom elé, ahol az atya szenteltvízbe mártott kicsiny zöld csokorral vet keresztet a kosarakban elé hordott húsvéti sonkára. Sonkaszentelés...
Milyen jó illatú, hűvös a templom. Látta maga előtt a Konrádék Klárijának szőke, fonott haját. Ha hazamegy, kihirdettetik magukat, meglesz az esküvő. 
Egyre jobban égett a háta, a talpa, az ülepe. Jöhetnének a többiek.
Nézte képzeletben a hatalmas tornyot, tetején a nagy aranyozott gömböt, rajta a kettős keresztet. A templomkert óriási ostorfáira gondolt, meg arra, milyen hűvös van alattuk nyáron, vasárnap délután. Sokat sétáltak ott Klárival.
Elálmosodott. Hanyatt dőlt, két kezét tarkója alá tette. Milyen forró a föld is, szinte égeti a kézfejét. Felnyitotta szemét, bámult fel, a magasba. Furcsa, szürkés színe van errefelé az égnek. Odahaza kék, mélykék, lassan oldalazó, habos felhőkkel. Este meg egészen tintaszínű.
Egyre álmosabb lett. Arra gondolt, nem baj, ha elalszik, a többiek felébresztik majd. Újra becsukta a szemét, az ostorfákra gondolt, a Görög iskola vörösre festett bádog tetejére. Lassan álomba szenderült.




...../87.52sz 
Hadkieg.Pság.
Debrecen


Sajnálattal értesítem, hogy fiuk, 

Á n g y á n Imre 

1943. január 20.-án, az ellenséggel vívott hősies harcok során egységétől elszakadt és eltűnt. 
Fájdalmukban osztozik a Kormányzó úr Őfőméltósága és minden magyar ember.

Értesítem továbbá, hogy amennyiben fiuk sorsáról, hollétéről a későbbiekben tudomást szerzek, azt haladéktalanul tudatom. 


1943. február 19. 

Haynal Dezső 
százados
sk.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Tara Scott
#10. 2011. november 21. 18:26
Ismét egy nagyszerű történet a Tőled megszokott kitűnő minőségben.
Szeretettel gratula: Tara
molnár péter
#9. 2011. november 20. 18:58
Jártam Nemirovkában és Rudkinóban. Nyolcvanezer magyar katona nevét láttam fekete gránitlapokra vésve. Már csak százhúszezer hiányzik. És legalább egy emlékmű. Nem ott kint. Itthon. Hogy legyen hol fejet hajtani hideg januárokon, emlékezve kétszázezer magyar katonára, akik soha nem jutottak haza.

Köszönöm a figyelmeteket.
janos
#8. 2011. november 20. 18:35
Nagyon tetszik kedves Péter!
A fagyhalál az nagyon veszélyes folyamat főleg ha elalszik valaki. Azt már többé nem ébresztik fel a többiek.
Gratulálok !
János
Mara
#7. 2011. november 20. 18:29
Kedves Péter,
nagyszerű, élethű írásod, melyben értelmetlen fagyhalált halt egy ember, raja keresztül sok hasonló sorsra jutottat is bemutatsz.
Szeretettel: Radmila
katuska
#6. 2011. november 20. 17:45
Realista, romantikus szálakkal átszőve. Tetszett.
Answer
#5. 2011. november 20. 16:31
Sok katonával megtörtént, nagyon is sokkal...
Jó írás!
harunalrasid
#4. 2011. november 20. 13:46
átkozottul jó leírása a fagyhalálnak...bár, még sohse volt senki, aki túlélte volna, hogy elmesélje, de péter írása teljesen "élethű".
Eliza Beth
#3. 2011. november 20. 12:54
Sejtettem, hogy ez lesz a vége. Gyanús volt a fehér ragyogó forróság... nagyon gyanús!
Ahogy Balázs mondja, kemény írás.
Balage
#2. 2011. november 20. 08:44
Kemény írás. Tetszett. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek