Molnár Péter: Ablakban könnyek

A város pedig él. Lélegzik, dideregve lüktet a hideg, októberi fényben.

 

Felvonnak, kitűznek és lobogtatnak zászlókat, táblákat avatnak és koszorúznak.
Beszédet mondanak egykori hősök - egy sem él már -, meg politikusok - egy sem élt akkor -, valamennyien saját pártjuk szája íze szerint.
Lesz zene is természetesen, ilyen meg amolyan. Lesz persze kommunistázás, cigányozás és zsidózás is, mert anélkül már sokan nem tudnak emlékezni. Előveszik számtalan szemüvegük közül azt, amelynek kis címkéjén ott áll, hogy ezerkilencszázötvenhat. Egy napig ezen keresztül nézik a mát. A tegnapot és a holnapot nem, arra van másik szemüvegük.
A Liget szélén, az őszülő fák előterében, a rozsdás vashalom vacog a hajnali hidegben, összehúzódik, szégyelli magát.
Majd lesznek beszélgetések, visszaemlékezések televízió-csatornákon, arra hivatott szakemberek már hónapokkal ezelőtt kiszámították, hogy a meghívottak számától és közéletben betöltött szerepüktől függően, mennyi az emlékműsor reklámértéke. Reklámszpot előtte - forint per perc, reklámszpot utána - forint per perc. 
Mindenkitől kérhetnének egy ezrest, aki felteszi a kérdést: - „Mi számunkra ötvenhat legfőbb üzenete?" Ez garantálná a magas bevételt.
A zászlók lobognak, a zene méltósággal árad, a lélektelen közhelyek tompán pufognak. Érdemtelenek osztanak kitüntetéseket érdemeseknek vagy más érdemteleneknek.

 

Koszorúznak majd, néhány kandeláberben pár órára fellobban az öröktűz.

Valahol, például egy ferencvárosi konyhában megáll egy néni és arra gondol: Édesapám...
Vagy arra: az öcsém. Esetleg: a bátyám... Aki tizenhat éves volt. Kenyérért futott ki a sarokra... 
Ott temették el a Bakáts téren.
A Harminckettesek terén, a szobor előtt megáll majd Wekler bácsi. Ott hantolták el az apját. Krumplit vitt Margitéknak.

A város pedig él. Lélegzik, dideregve lüktet a hideg, októberi fényben. Szűk, alig létező mellékutcákban szürkésfeketére kopott házak ablakainak sarkában könnycseppek gyűlnek. Falaikban, soha be nem gyógyuló fekélyként, ötvenöt éves, golyó ütötte lyukak. Emlékeznek.
Egyedül ők tudják még, hogyan kell emlékezni.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
molnár péter
#11. 2011. október 23. 17:32
A különbség: a megemlékezés alkalomhoz kötődik.
Az emlékezés nem. És akárhogy is nézem, ez jelentős különbség. Főleg ha az emlékezést próbálják megemlékezéssé silányítani.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. október 23. 14:39
katuska
#10. 2011. október 23. 16:06
Én is így gondolom, ismerd meg, próbáld átélni, ízleld meg az utca, a hétköznapi emberek sorsának tükrében, és ne engedd, hogy csak megemlékezéssé sorvasszák. Az ő sorsukon át formálódott a miénk is. Büszke vagyok rájuk!
előzmény: molnár péter hozzászólása, 2011. október 23. 14:31
Eliza Beth
#9. 2011. október 23. 14:39
Lehet, hogy csak számomra van különbség emlékezés és megemlékezés között :-))
előzmény: molnár péter hozzászólása, 2011. október 23. 14:31
molnár péter
#8. 2011. október 23. 14:31
Nem hiszek ebben. Ha így lenne, nem tudnánk emlékezni Mohácsra, Bocskaira vagy Rákóczira, nem tudnánk emlékezni '48-49 - re, vagy az Isonzó poklára és Kárpátokban a véres harcokra. Károlyi galádságára, Trianonra, a Don - kanyarra és annyi mindenre még.
Nem átélni kell, hanem megismerni és megérteni. És azután emlékezni, amikor eljön az ideje.
Abban pedig, hogy minél többen megismerjék és megértsék történelmünket, nagy szerepe lenne a tollforgatóknak.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. október 23. 14:02
molnár péter
#7. 2011. október 23. 14:26
Ezt hiányolom már rég. A méltóságot, farkastestvérem.
előzmény: hozzászólása, 2011. október 23. 13:04
Eliza Beth
#6. 2011. október 23. 14:02
Egyre kevesebben vannak, akik valóban "emlékeznek". Azoknak, mint én, akik később születtek, ez nem emlék, hanem történelem.
Úgy gondolom, igazán, szívből emlékezni az tud, aki átélte.
harunalrasid
#5. 2011. október 23. 11:24
jó, hogy megírtad.
vannak, akik kisajátítják - ezt is - és nem emlékeznek, csak megmondanak.
molnár péter
#4. 2011. október 23. 10:28
Köszönöm, Zsuzsa.
Talán vagyunk még néhányan. És remélem, leszünk egyszer sokan.
Döme Zsuzsa
#3. 2011. október 23. 09:52
Kedves Molnár Péter!
Utolsó mondatodat hadd egészítsem ki néhány szóval: TE IS TUDOD.
Köszönettel: Döme Zsuzsa
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek