MIÉRT UGRÁL A KENGURU?

(NYOMOKBAN VALÓTLANSÁGOT TARTALMAZHAT!)

Új sorozatunkban különös állatok titkainak nyomába eredünk. Tévhiteket oszlatunk el, mítoszokat rombolunk szét, soha fel nem tett kérdéseket válaszolunk meg, hogy megmutassuk: a valóság sokszor nemesen egyszerű. Elsőként nézzünk szét ugrányék háza táján!

 

„Ugrány?! Miféle sületlenség ez, ilyen állat nem is létezik!" - gondoljátok most sokan, és máris azt fontolgatjátok, hogy abbahagyjátok az olvasást. Ne tegyétek! Mert az ugrányt mindannyian jól ismeritek: nem más ő, mint a messzi Ausztráliában élő, a kicsinyeit a zsebében hordozó kenguru. Igen, régen, amikor a kenguru szó még nem létezett; ugránynak nevezték ezt a furcsa állatot. És milyen jól tették; hiszen mi az, amit mindenki tud a kengururól? Hogy ugrál.

 

Azt azonban, hogy miért ugrál a kenguru, mindezidáig nem sikerült megfejteni.

 

 A tudósok körében legelfogadottabb, egyben a rajongók közt legelterjedtebb nézet szerint a kenguruk ugrálásának oka az ősidőkbe nyúlik vissza. Ez a vélekedés úgy tartja, hogy az első kenguruk egy apró szigeten éltek a Nagy Szigettől nem messze - és ekkoriban még egyáltalán nem ugráltak. Ahogy azonban egyre többen lettek, kezdett szűkössé válni számukra a hely. Számtalan módon próbálták átjutni a Nagy Szigetre, de mindegyik kísérletük kudarcba fulladt. A tutajokat, amiket építettek, rendre felborította a viharos szél; a víztől pedig annyira rettegtek, hogy egyikük sem volt képes megtanulni úszni. A történet szerint egy fiatal hím kenguru egy nap azt mondta társainak, hogy átugrik megnézni, milyen is ez a Nagy Sziget. A társainak arra sem hagyott időt, hogy megpróbálják lebeszélni. Aztán, mikor pár óra múlva visszatért közéjük, és elmondta, hogy egy hatalmas, kietlen szigetet látott; ahol százszor annyian is kényelmesen elférnének, mint akkori lakóhelyükön; már eszük ágában nem volt ellenkezni; sőt: mindegyikük könyörgött neki, hogy tanítsa meg őket ugrani. Ő erre azt mondta: „Nem kell megtanítanom titeket ugrani, mert mindannyian képesek vagytok rá!" Eleinte hitetlenkedtek; aztán egyre többen sikeresen átszökkentek a Nagy Szigetre - ahol a többségük ma is él. A történet szerint a mai kenguruk az ősök iránti tiszteletből ugrálnak: így emlékeznek meg róluk; így tisztelegnek a bátraknak, akiknek köszönhetően nem tűntek el a Föld színéről.

 

Amikor nemrégiben Ausztráliában járva lehetőségünk nyílt találkozni a Kengurutanács vezetőjével, kihasználtuk az alkalmat; és megkérdeztük: mennyi igaz a fentiekből? Miként vélekednek a kenguruk az emberek rájuk vonatkozó elméleteiről?

 

Vendéglátónkon enyhe zavar érződött; érezhetően ügyelt a szavaira, véletlenül sem akart megsérteni minket. „Amikor először hallottuk ezt a történetet a szigetek közt ugrándozó őseinkről, igencsak meglepődtünk." - mondta - „Mi, kenguruk, soha nem gondoltuk, hogy más állatoknak furcsa, hogy mi ugrálunk. Őszintén szólva, mindig részvéttel gondoltunk a nem-kengurukra, hiszen hogy ők nem ugrálnak, az nyilvánvalóan azt jelenti, hogy nem vidámak. Mi ugyanis jókedvünkben ugrálunk. Ennyire egyszerű. A kenguru mindig talál valamit, aminek örülhet: hol azt, hogy süt a nap; hol azt, hogy különösen finomat evett; hol pedig azt, hogy a kicsinye nem rugdossa túlságosan az erszényben. Úszni pedig kifejezetten szeretünk és nagyon jól is tudunk!" - tette hozzá, majd meginvitált kedvenc tengerpartjára. Bár a vízig alig tudtunk lépést tartani vele; úszásban méltó ellenfelére talált bennünk, ami akkora büszkeséggel töltött el minket, hogy ha rá gondolunk, még most is ugrálunk örömünkben.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Báró von Shenczky
#4. 2013. április 21. 21:59
Csak beugrottam megdícsérni ezt az ötletes vidám írást. :)
Csilla
#3. 2013. április 20. 21:10
Kedves Rita!
Nagyon helyes, ötletes mesét írtál az ugrányokról - bocsánat, kengurukról :)
Igen, az öröm nagyon fontos - az embereknek is!

Gratulálok, tetszett!
Eliza Beth
#2. 2013. április 20. 13:17
Én úgy tudtam, hogy az ugráló járásmódot ükapjuktól, a pattogó gumilabdától örökölték :-)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek