Mészáros Máté főszereplésével készített klipet Hangácsi Márton

Tudnunk kell megállni, a jelenre fókuszálni

 

 

Hangácsi Márton - Rohan

 

„Nagyon jók a nyarak, sokat pörgünk, de a végén jó átgondolni a valóban fontos dolgokat, nem hagyni, hogy elszaladjon mellettünk az élet" - röviden így foglalható össze Hangácsi Márton új dalának, a Rohannak az üzenete. A nyárvégi hangulatú számhoz Mészáros Máté főszereplésével forgattak klipet.

 
„Május végén elvonultam egy hétvégére Jenő településre, hogy megírjam a következő lemezem anyagát. Ennek a dalnak az ötlete volt az utolsó, amit rögzítettem.  Egy kicsit retrospektív a dal, a versszakok azt az érzést mutatják be, ahogy a pályám elején a különböző fesztiválokon, fellépéseken éreztem magam a végére viszont már inkább a jelenre reflektál. Bármilyen pörgősek a nyarak, tudnunk kell megállni, a jelenre fókuszálni" - emeli ki Hangácsi Márton.

 

A Rohan című dalban nagyon egyértelmű képek jelennek meg, ezeket próbálták a Mészáros Máté főszereplésével készült klipben is megjeleníteni. „1990-ben voltam 15 éves. Szóval én az úgynevezett MTV generáció tagja vagyok. Egyfolytában néztük a videóklipeket a tévében. Azt gondoltam videóklipben szerepelni iszonyat menő dolog. Hangácsi Marcit egy borfesztiválon hallottam először. Egyszál gitárral a kezében énekelt. Odaszögezett a színpadhoz. Aztán kiderült, hogy mind a ketten szerepeltünk a Nagykarácsony című filmben. Amikor megkérdezte szerepelnék-e az új videóklipjében, rögtön igent mondtam, hiszen videóklipben szerepelni iszonyat menő dolog" - meséli Mészáros Máté.

 

„Simó Marcell találta ki és vette fel az utóbbi 7 évem összes videóját, így nem volt kérdés, hogy ezt a klipet is vele képzelem el. Viszonylag gyors ötletelés után megszületett a klip alapötlete és az, hogy Mészáros Mátét szeretnénk a főszerepre. A zene az ő életében is fontos, így különösen örülök, hogy rábólintott a szerepre" - tette hozzá Marci.

 

„A klip igyekszik erősíteni a dal által megfogalmazott hangulatot. Fontos, és kínzó érzésekről beszél, de mégsem veszi halálosan komolyan magát, és a megoldás keresésére koncentrál. Ahhoz, hogy ezek az érzések ne tegyék tönkre a mindennapjainkat, fontos egy csipet cinizmussal és humorral hozzájuk viszonyulni. Mészáros Máté bravúrosan játszotta az életből kiábrándult, folyamatos balszerencsék áldozatává váló főszereplőt, aki aztán elhatározza magát, és elindul a megoldás felé. Nem volt könnyű dolgunk a forgatás során, ugyanis közel 40 fokban dolgoztunk, így a lehető leghatékonyabban kellett haladnunk, nem volt idő a tanakodásra, így nekem is, mint mindenkinek rendkívül felkészülten kellett a helyszínre érkezni. Mindannyian beletettük a tőlünk telhetőt, és azt gondolom, hogy egy vicces, a dalt megerősítő, jó hangulatú klipet sikerült forgatnunk" - meséli Simó Marcell, rendező-operatőr.

 

Hangácsi Márton - Rohan: https://youtu.be/PQ1lFvZnk-Q

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek