Mesél az öreg szekrény

Isten hozott benneteket a tisztaszobában!

Mesél az öreg szekrény

 

Isten hozott benneteket a tisztaszobában! Helyezkedjetek el, és nézzetek körül - ezen szavakkal üdvözölte az öreg szekrény a két új széket, melyeket gondos kezek, a csipketerítővel borított nagy faasztal mellé állítottak.

Ismerjétek meg a szoba többi lakóját - folytatta. Én csak röviden bemutatom őket, aztán ha akarnak, majd beszélnek magukról.  

Itt balra, közvetlenül az ajtó mellett, a régi komódot láthatjátok, tetején a sok kis apró, porcelán nippel. Ritkán szólal meg, de ha egyszer rákezdi… Na, de lépjünk tovább.

A szoba középső térfelét, a Szentcsaládot ábrázoló kép alatt, a hatalmas, kényelmes családi ágy foglalja el. Ő elég szószátyár, nem is kell biztatni, majd megtapasztaljátok.

Jobbról, hála a széles ablaknak, kapjuk a világosságot. Onnan árad szürke hétköznapjainkba a fény, melyet a fehérre meszelt fal vakítóvá fokoz, az alkonyat beköszöntével pedig elnyel a komor, sötétbarna fagerendás mennyezet.

Az ablak mellett háromrészes, szárnyas állótükör…hiú, aki sokat időzik előtte, de bevallom, unalmamban, néha én is elnézegetem benne magam. A talapzatán álló szivárványos üveghalat - mely, ha rásüt a nap, bámulatosan pazarul csillog -, különösen a figyelmetekbe ajánlom.

Hát, körbe is értünk. Most rajtam a sor, hogy egy kicsit, önző módon, magamról beszéljek. Én vagyok a jelenlévők doyenje. Bár a tetejemen idei lekvár és friss alma illatozik, maholnap betöltöm a százat. Engem a ház első tulajdonosa, a megboldogult családfő saját kezűleg készített, lévén a mestersége asztalos.

Huszonöt éves volt akkor, nősülni készült. Azt akarta, hogy az új ház tisztaszobájának legelső, díszes darabja legyen a maga fabrikálta szekrény.

Cseresznyefából készített, a faanyag mintázatát a természetre bízta. Sokat dolgozott rajtam, a faragásokba beleálmodta a sok szépet, amelyre a szerelem ösztökélte, és mindazt a jót, amit az élettől remélt.

Azt akarta, hogy a bútordarab, melybe ennyi energiát fektetett, minden téren különleges legyen. Falun nem is látott akkoriban még senki olyan szekrényt, melynek volt akasztós része, mellette sok polca, fiókos, de lehajthatós ajtajú tárolóhellyel, s vitrinekkel megtoldva.

Aztán lassan megteltem, tárgyakkal, emlékekkel…

Az első holmik, melyeket bennem elhelyeztek, egy kelengye darabjai voltak. Most is őrzök belőlük két pár dunyhahuzatot, egy nagypárnát, három durva szövésű, de még mindig fehér vászontörölközőt és egy konyharuhát. De rég is volt, amikor ezek idekerültek! A fiatal asztalos szépen élt a feleségével, még civódás se esett köztük, én csak tudom, hallottam volna. Mégsem tartott soká. Alig született meg a kis fiuk, a mesterembernek nem adódott többé lehetősége semmilyen remekművet fabrikálni. Az Úristen magához szólította. Tán neki is szüksége volt odafönn, egy ügyes kezű iparosra.

Egy polccal lejjebb, egyszerű hófehér leplet láthattok. Hát az borította utoljára, az volt az ő szemfedője.

A keresztelőn már nem lehetett ott, de lám, itt mégis egymás mellé kerültek, az újszülöttet takaró csipkés szélű, keresztelői kendő, s a halotti lepel.

A keresztelő után sok évvel, a kislegényből katona lett. A békét háború követte, és az mindig megszedi a maga sápját. Elvette őt is, a második gazdámat. Egy eltévedt golyó, amin talán az ő neve volt. Nem kerülhette el a sorsát. Mintha törvényszerű lett volna, fiatal házas volt, egy kisfiút és egy özvegyet hagyott hátra. A keresztelői kendő alatt, látjátok, itt, külön a sok fehérneműtől, magányosan árválkodik egy katonaing. Az asszonya tette ide. Az után az idő után, többé már sohasem záródott tökéletesen az ajtóm, hiába volt olyan jól kiművelve. Az özvegy ugyanis nap mint nap jött, lopva nyitotta az ajtót, és ha csak tehette, megsimogatta a kifakult inget. Minden nap köszöntötte, és búcsúzott tőle, mígnem ő is elment.

Gyermekük - a jelenlegi gazda - felesége, már akkora kelengyét hozott a házhoz, hogy annak csak a töredéke fért be a polcaimra. Látjátok? Az is szinte mind színes holmi. Tarka ágyneműk, sok-sok finom törölköző, puha lepedők, konyharuhák. A többi a hálószobában van - legalább is, úgy hallottam.

Talán nem tartották modern dolognak, de mégis eltették, azért került a régi darabok közé ez a csipkés pólya. Csipkés és virágos, mert végre kislány is van a háznál. Már nem is olyan kicsi.

A lehajthatós ajtajú rekeszbe, a dédpapa kukoricamintás, cserép boroskupái mellé, a nagypapa hiányos stampedli készlete szomszédságába, így kerülhettek az ő, érettségi ajándékba kapott, metszett kristálypoharai.

Hasonlóképpen, a vitrin üvege mögött, keveredik a múlt a jelennel.

A mi lányunk, ha szabad így neveznem, sokat járt külföldön, s rengeteg aprósággal gazdagította a vitrin tartalmát. Ebből eredően, az előző századbéli, kicifrázott ezüst gyűszű, és a nagypapa hősi halotti medálja társaságában, apró, kinyitható, orosz szenteket ábrázoló táblakép, nemeskőből faragott olasz gyűrűtartó dobozka, bolgár rózsaolaj üvegben, picinyke fatokban, és egy cseh szopókás porcelánpohár díszeleg. Mellesleg, úgy hallottam, bármily furcsa is, külhonban a gyomorbetegek az utóbbiból  hörpölik a jóféle gyógyvizet….

Sokféle csecse-becse, s a fiókjaimról még nem is esett szó. Bizony, azokat is csak nagy nehézségek árán lehet a helyükre tolni. Többszáz fénykép, irat, régi pénz hever, tolakszik egymás mellett, fölött. A megbarnult bérmálási fotó, dédiék esküvői képe, s a nagypapa katonaképe mellett, fiatal lány mosolyog egy tablóképről. Ugyan ő szerepel tucatnyi fürdőruhás tengerparti képen, s miniszoknyában, farmerban, baráti társaság kellős közepén pózolva.

Nagy teher már számomra ez a sok holmi, öreg vagyok. Eresztékeim meglazultak és nyikorognak, ajtómon belém lát bárki, lábaim meggyengültek. Mégis, én szívesen őrzöm az emlékeket, az ódonokat és az újakat egyaránt.

Ugyanakkor gyötör a félelem is. Ahogy ti most idekerültetek, újak, a régi székek helyére, vajon nem cserélnek-e le engem is egyszer? A gazdáim rég nem használják már az asztalosműhelyt, a városba járnak dolgozni. Üres az istálló, az egykor gazdagon termő konyhakertet benőtte a fű. A nagylány a városba kívánkozik, ott szeretne élni, a család talán követi.

Ha elköltöznek, mi lesz velem, otromba, öreg, szúette nagyszekrénnyel?

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek