MESE EGY KÜLÖNLEGES ROBOTRÓL

Hadd meséljek el egy történetet a messzi jövőről.

Egy történetet, mely egy olyan világban játszódik, amiben minden város szélén áll egy óriási, fekete üvegkocka. Egy olyan világban, ahol mi, emberek, majd' minden tevékenység elvégzésében robotokra vagyunk utalva. Ebben a világban él egy kis robot, akinek a programozásába egy apró hiba csúszott, vagy talán rövidzárlatos lett - a pontos okát senki sem tudja, az mindenesetre biztos, hogy nagyon különbözik a testvéreitől. Ez az ő története.

 

A városok szélén álló üvegkockák a Robotgyárak. Olyan nagyok, hogy egy napba telik körbejárni őket, és olyan magasak, hogy a felső élüket emberi szem csak igen ritkán, kivételesen napos és tiszta időben képes megpillantani. Felületük tükörsima, színük akár a friss aszfalté. Ajtók és ablakok nem látszódnak rajtuk.

Ezekből a tökéletességükben csodálatos, mégis kicsit ijesztő építményekből minden város határában található egy. Az embereknek kicsi korukban megtanítják, hogy mik ezek a kockák, így soha senkinek nem jut eszébe kárt tenni bennük. Miért is tennék? Hiszen ha nem lenne a Robotgyár, nekik kéne port törölgetni, és számlát befizetni; melyekhez egyáltalán semmi kedvük nincsen. Az emberek bal tenyerébe születésük után közvetlenül beültetik a saját városuk Robotgyárának hívógombját. Ezután akármire van szükségük a robotoktól, csak meg kell nyomniuk ezt a gombot, a felkínált lehetőségek közül kiválasztani a megfelelő robottípust; a gép máris ott terem és elvégzi a feladatát - ami után rögtön vissza is villan a Gyárba.

 

A Robotgyár ugyanis nem csak szülőotthon, hanem lakótelep is. A belseje néhány nagyobb; és végtelen sok kisebb kockából áll. A nagyobbakban jönnek világra a robotok, mindegyikük a tevékenységének megfelelő, saját szektorban. Például vannak porral, vagy penésszel táplálkozó robotok; a PorFalók és a PenészPusztítók. Másoknak a karjaiba a szülőkamrában erős mágnest építenek be, hogy könnyedén összeszedhessék az elveszített kiskanalakat és csavarokat. Őket LomVadászoknak hívják. A SzámBűvészeket bevásárlókörútjainkra vihetjük magunkkal, ők ugyanis szempillantásnyi idő alatt összeadnak akár tíz számot is - így könnyen és gyorsan ellenőrizhetjük, mennyit pakolhatunk még a kosárba. A VasIngesek nyelve pedig kiöltés után különleges vasalódeszkává alakul, melyre elég rátenni a gyűrött ruhát, és azon pillanatok múlva egyetlen oda nem illő redő sem látszódik.

Az egyszerűség kedvéért a különböző fajtájú robotok a típusuk kezdőbetűivel és egy számmal - mely azt mutatja, hogy a saját fajtájukból hányadikként lettek létrehozva - azonosítják magukat. A robotok a végtelen számú kis kocka valamelyikében élnek, és amikor a hívójel megszólal - melyet ők is a bal tenyerükben érzékelnek - azonnal sietnek az emberek szolgálatára.

 

A PF28-as, LV300-as, SZB1547-es, és a többiek között valahol él az a különleges robot, akiről mesélni szeretnék.

 

Egyik évben a Robotgyár több lakója is meglepve és felháborodással tapasztalta, hogy a Beprogramozás Évfordulójának - a robotok így nevezik a születésnapjukat - reggelére valaki egy szál tulipánt helyezett a lakókockája ajtaja elé. Meglepve, mert a robottársadalomban nincsenek ünnepeket, az üzembeállásukat, mint szükségszerű eseményt kezelik; és felháborodással, mert a robotok soha, semmilyen körülmények között nem nyúlnak hozzá semmihez, ami él. Az élő szervezetet, vagy mint az embert, szolgálják; vagy mulandósága, betegségei és egyéb tökéletlenségei okán undorítónak tartják, és elkerülik. A robotok mindenképpen fel akarták deríteni a rejtélyt, ezért megkérték PP2259-et, a robotot, akinek legközelebb volt a Beprogramozási Évfordulója, hogy az éjszaka folyamán álljon lesben, és derítsen fényt a nem mindennapi társuk kilétére.

 

PP2259 az adott éjszakán az utasításoknak megfelelően várakozott lakókockája ajtaja mögött. Annak rendje és módja szerint szimulálta a horkolást, hogy a rejtélyes ajándékozó semmi esetre se foghasson gyanút. Teltek-múltak az órák. Ha PP2259 ember lett volna, ekkorra már igen fáradt és ingerült; és bizonyára megfordul a fejében, hogy otthagyja az őrhelyet, és lepihen egy rövid időre. Szerencsére azonban a robotok sem fáradtságot, sem ingerültséget nem éreznek; így PP2259 rendületlenül őrködött saját lakókockájában; mígnem türelme meghozta gyümölcsét. Érzékelői közeledő mozgást jeleztek a folyosó vége felől.

 

Amikor a társa keréklábainak mozgását jelző halk surrogás abbamaradt, PP2259 kilépett lakókockájából. Egy hófehér robot állt előtte, kezében egy piros tulipánnal.

- Mi a neved? - kérdezte tőle PP2259. Amannak, ha ember lett volna, bizonyára megremegett volna a hangja a meglepettségtől; és talán azért is, mert rajtakapták; minthogy azonban robot volt, színtelen hangon azt felelte: 

- Nincs nevem, nem adtak, amikor üzembe állítottak.

- De hiszen az lehetetlen! - így PP2259. - Mindannyian kapunk nevet az alapján, hogy mi lesz a dolgunk, és hogy hányadikként programoznak be.

- Belém nem programoztak semmit.

A PorFaló erre képtelen volt reagálni. Lefuttatta az összes belé táplált helyzetértékelő-, és elemző programot, lázasan kereste a magyarázatot arra, hogy mi lehet az oka, hogy egy robotba nem programoznak hivatást. Gépagya azonban - létezése óta először - csődöt mondott: semmilyen magyarázattal nem volt képes szolgálni. Ugyanakkor a programozása lévén azonnal késztetést érzett, hogy a birtokába jutott információt megossza a testvéreivel. Így aznap a Robotgyár összes lakója egy fehér robotról álmodott, akibe nem programoztak semmilyen küldetést; és akit PP2259 - jobb híján - 00-nak nevezett el.

 

Ettől kezdve a Robotgyár fő beszédtémája 00 lett. Ki lehet ő? Az emberek kémje lenne? Miért nincs küldetése? Hogy képes hozzáérni egy növényhez; és hogyhogy nincs tisztában azzal, hogy ajándéka egy valódi robot számára visszataszító, sőt, undorító?

 

A Robotgyár egy ideig próbálkozott 00 megjavításával. Éjszakánként, amikor aludt, logikai feladványokat, paradoxonokat és anomáliákat küldtek neki álmába; megoldásokkal együtt. Máskor a Robotgyár történelméről, a robotok feladatáról és a robottársadalom szabályairól töltöttek adatokat a fejébe. Azt remélték, hogy kellő idő elteltével mindez eredményre vezet; és 00-ból igazi, jó robot lesz.

Ennek érdekében előbb-utóbb tesztelésnek kezdték alávetni. Azokat a feladatokat kellett volna megoldania, azokra a kérdésekre kellett volna választ adnia; melyeket álmában mind az elméjébe töltöttek - kiderült azonban, hogy a legegyszerűbb összeadással sem boldogul; és elképzelése sincs, mi az, hogy ember. Akármit kérdeztek tőle, gépagyában egy virágos mező képe rajzolódott ki.

 

Ettől a többi robotot heveny rosszullét fogta el, és belátták, hogy kénytelenek elfogadni: 00 egy rendszerhiba, egy megfejthetetlen zsákutca; akinek a létéért ugyanakkor mégiscsak ők, a robottársadalom, a Robotgyár felelős. Hiszen - történt vele aztán bármi - az bizonyos, hogy ők hozták létre.

 

Ezért úgy döntöttek, hogy nem állítják le. Arra is engedélyt kapott, hogy a saját lakókockáját annyi valódi virággal díszítse, amennyivel csak akarja - de cserébe társainak csak hologram-virágokat ajándékozhatott a Beprogramozás Napjára.

 

Teltek-múltak az évezredek, és 00-át kezdték megkedvelni a társai. Pár évszázad alatt szokássá vált a Beprogramozás Napjának megünneplése. Igaz, a barátok nem virággal, hanem különösen nehéz, egyedi fejlesztésű logikai feladványokkal ajándékozták meg egymást. De a hologram-virágot mindannyian, minden évben hologram-vázába tették - és így szépen lassan a Robotgyár összes lakókockája kivirágzott.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Ruder - Jana
#7. 2012. június 2. 22:56
Aki a virágot kedveli, rossz robot nem lehet. :)
Kedves történet, jó fantázia szülte. Gratulálok.
Döme Zsuzsa
#6. 2012. június 2. 22:37
Kedves Rita,
Örkény István különleges hangulatú írásaival rokon ez az elgondolkodtató "mese".
Gratulálok hozzá.
Eliza Beth
#5. 2012. június 2. 13:49
Ötletes mese! Nekem is Fer-Kai fecskéje jutott eszembe :-)))

Néhány kérdés azért felmerült bennem:
Miért is horkol a robot? Ha nem fárad, nincs szüksége pihenésre, akkor nem alszik....
És miért kellene az embereknek kémkedniük a robotok után?
Szomorú, hogy csak évezredek múltával kezdték megkedvelni a kis robotot!
Balage
#4. 2012. június 2. 10:30
Nagyon jó mese. Grat!
Fer-Kai
#3. 2012. június 2. 08:34
A "virágok ügynöke" is - mint egy fecske - csinálhat nyarat.
Bizony, az emberiségnek is minél több "programhibás vagy -hiányos" egyedre lenne szüksége!
Báró von Shenczky
#2. 2012. június 2. 07:20
Nagyon kedves, aranyos történet. Gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az ablak