MESE AZ ELHAGYATOTT BUDAPESTRŐL

Három nappal ezelőtt, mikor felébredtem, szokatlanul nagy volt a csend és a mozdulatlanság.

 

 

Először arra gondoltam, hogy bizonyára mégsem ébredtem fel, és ez valami furcsa álom, de ahogy telt-múlt az idő, és továbbra is minden csendes és mozdulatlan maradt, megértettem, hogy nem álmodom. Kiürült a város. Az emberek nyom nélkül eltűntek belőle.

 

Elhatároztam, hogy utánajárok a dolognak, de csak miután pihentem egy keveset. A hosszú évekig tartó ácsorgásban annyira elgémberedtek a lábaim, hogy másra sem vágytam, csak leülni, és pár napig, történjék bármi, fel sem kelni. Harmadik napja ülök a hegy tetején. Kezd egy kicsit egyhangúvá válni a mozdulatlan várost ugyanarról a helyről nézni, na meg kezdek megéhezni is; úgyhogy itt az ideje sétálni egyet.

 

  •  

 

Itt ülök a zöld hídon, lábamat a vízbe lógatom, és színes süteményeket ebédelek. A süteményekből van elég. Tegnap egy bevásárlóközpont parkolójában találtam fémháló-falú guruló bödönöket, amik ráadásul össze voltak kötve. Vagy húsz darab egymás után. Mindegyiket púposra pakoltam a süteményekkel, az egészet idevontattam a hídra; és most itt ülök, és nem kell attól tartanom, hogy éhen maradok.

Próbáltam az emberek nyomára bukkanni, vagy legalább találni bármit, ami alapján kitalálhatnám, hogy hova mentek. Egyelőre nem találtam semmit és senkit. A város kihalt. Üres volt a bevásárlóközpont, ami mellett a guruló bödönöket találtam; üresek a munkahelyek, a lakások, az utcák. Az első gondolatom az volt, hogy talán támadás érte a várost, és valakik elrabolták az embereket. De egy támadás zajára biztos, hogy felébredtem volna; másrészt az épületeknek nem esett baja. Valójában a város olyan, mint egy átlagos napon (még az autók, buszok és villamosok is kint vannak az utcákon), csak az emberek tűntek el belőle valahova. Aggódom, hogy vajon mi történhetett velük; és hiányoznak is - nélkülük magányos vagyok, és unatkozom. Amíg itt voltak, mindig volt mivel elfoglalnom magam. Ők azt hitték, hogy csak egy darab ócskavas vagyok a hegy tetején, de én akármelyikük napját végigkövethettem a reggelitől a lefekvésig. Beleshettem minden titkukba anélkül, hogy erről a leghalványabb sejtésük lett volna; de a titkaik jó helyen voltak nálam. Őriztem, sőt, őszintén szólva a legtöbb esetben pár nap alatt el is felejtettem őket.

 

Most, hogy ennyit írtam a régi időkről, elszomorodtam. Bárcsak tudnám, hová tűntek!

 

  •  

 

Egy ideje nem volt időm írni. Ennek az az oka, hogy éppen, mikor utolsó bejegyzésem megírása után letettem a pálmafaágat (ami az íróeszközöm), a hidamon felbukkant Adonisz. Adonisz egy jegesmedve, aki az emberek eltűnése előtt az Állatkertben lakott, azóta pedig a városban kóborol. Egyrészt azért, hogy megtalálja az embereket (főleg a gyerekeket, akiknek a szeretete nagyon hiányzik neki); másrészt azért, hogy kipróbálja az összes lehetséges fürdőt. Adonisz a legkülönösebb jegesmedve, akiről életemben hallottam. A hideg víz helyett, amit egyenesen gyűlöl, a minél forróbbra esküszik, odavan a szaunáért, és ha halat lát, elfogja a hányinger.

Egyből megkedveltem, és elkezdtük együtt járni a várost. Jó és szórakoztató társaság. Állandóan vicces történeteket mesél az emberekről, amik az előadásában különösen szórakoztatóak, mert igen élethűen tudja utánozni az emberek beszédét. Miután kipróbál egy-egy új fürdőt, hosszasan elemzi az élményt, összehasonlítva a korábbiakkal. Ezek a beszámolói nem túlságosan érdekelnek, de mivel nem szeretném megbántani; ezt inkább magamban tartom.

 

A ma esti programot is ő találta ki. Lemegyünk a metróalagutakba, mert Adonisz olvasott egy könyvet, amiben az emberek oda menekültek a világvége elől, amit ott túl is éltek. Mindez egy idegen országban történt, aminek Adonisz már nem tudta felidézni a nevét; de arra jutottunk, hogy azért egy próbát megér a dolog. Lehetséges, hogy itt nálunk is világvége volt, csak nekünk nem tűnt fel.

(Ehhez a föld alatti csúszás-mászáshoz választottam egy rövidnadrágot a bevásárlóközpontban, nem szeretném a szoknyámat összekoszolni és kiszakítani.)

 

  •  

 

A metróalagutakban nem lakik senki. Csak a metrószerelvényeket találtuk ott. Olyanok, mint a túlméretezett, kék hernyók. Azóta többször is álmodtam azt, hogy kiszabadulnak a földalatti járataikból. Dagadt, nyálkás, áttetsző bőrű giliszták; a belsejükben egymás hegyén-hátán nyomorognak, kiáltoznak, és sikoltoznak az emberek. Szerencsére Adonisznak sem tetszett az alagút (összekoszolódott a bundája), úgyhogy nem kell még egyszer lemenni oda.

 

  •  

 

Adonisz mondta, hogy ma találkozott pár oroszlánnal, de nem volt nyelvük; ezért hiába kérdezte tőlük, hogy tudnak-e valamit az emberekről. Még mindig fogalmunk sincs róla, mi történhetett, és azt hiszem, Adoniszt már nem is igazán érdekli. Eleinte azzal töltöttük az estéket, hogy a hidamon ülve elméleteket gyártottunk. Adonisz mostanában egyre gyakrabban kihúzza magát ezek alól a beszélgetések alól. Vagy egy új fürdőt megy el kipróbálni, vagy új szenvedélyének, a bundafestésnek hódol. A bevásárlóközpontban, ahol én is jártam; talált egy egész polcnyi színes festéket olyan nevekkel, mint Örök SziklaszirtTitokzatos Függőkert, Rejtőző Leguán, vagy Libbenő Szári; és most azzal kísérletezik, hogy ezeket milyen arányban kell összekevernie ahhoz, hogy ha belehempergőzik, utána attól függően, hogy hogyan süt rá a nap, a bundája más és más színűnek tűnjön.

Én még mindig sokat gondolok az emberekre. Mostanában az az elméletem, hogy csak elmentek nyaralni egy szép tengerpartra egy kicsit hosszabb időre, és egyszer csak mindannyian visszatérnek majd, és minden ugyanolyan lesz, mint azelőtt - kivéve, hogy mindannyian sokkal barnábbak és jókedvűbbek lesznek.

 

Most be kell fejeznem az írást, mert látom, hogy közeledik Adonisz. Vagyis egy hol kék, hol piros foltot látok idefelé cammogni. Úgy tűnik, sikerült neki a festékes mutatvány. 

Kedves emberek! Bárhol is vagytok, lefogadom, hogy ott nincsenek színváltós jegesmedvék. Én a helyetekben hazajönnék...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#3. 2012. június 23. 21:42
Elég abszurd, kicsit hasonlít az alapja Az utolsó ember-hez, de nem rossz! Találgathatom azt is, hova lettek, és azt is, mitől elevenedett meg "ő"...
Balage
#2. 2012. június 23. 08:39
Tetszett. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az ablak