Mese a fázós kis egérről

Dörmögő Dömötör - Mese a fázós kis egérről

Egyszer volt, hol nem volt még Egérfalván is túl, a falu határában éldegélt egy aranyos kiscsalád.

 

Az Anyuka tanító néni volt a helyi iskolában, az Apuka pedig erdész. Gyermekük, Pötyike nemrég múlt hét éves. A kisfiú nagyon szeretett játszani, fára mászni, versenyt futni és buborékot fújni. Már közeledett a december közepe, igazán csípősre fordult az idő, ezért Pötyi az iskolán kívüli idejében leginkább csak otthon volt.

 

Egyfolytában arról álmodozott mennyire szeretne egy háziállatot, de Pötyi fantáziáját nem igazán a kutya és cica társaság mozgatta meg, Ő egy igazi kis barátban gondolkodott, aki akár a zsebében is elfér, és bárhová elkísérheti.

 

Az egyik komor reggelen Pötyi vidáman indult az iskolába, már csak hét nap volt hátra a téli szünetig. A szokásos útvonalán haladt, a házuk irányából a Gombaföld mellett, jobb oldalon az Aprók háza ovinál elhaladva. Éppen a templomnál tartott, amikor megpillantott egy magányos, didergő kisegeret. Az egérke csak egy színes csíkos sálat viselt és nagyon át volt fagyva. Pötyi az iskolatáskájából előkotorta a kulacsát és a még langyos teával megkínálta a kisegeret. Az egér annyira meghatódott, hogy könnybe lábadt a szeme.

 

-          - Ez a legcsodásabb mézes tea, amit valaha kóstoltam!  – mondta.

-          - Hogy hívnak? – kérdezte Pötyi

-         - Bors, Borsnak hívnak – válaszolta és hozzátette – olyan vagyok, mint a fűszer, egyedi, de nagyon kedves, és ha valaki megszeret, sosem enged el – ezt inkább már csak magában fűzte hozzá.

 

Pötyi adott pár falatot a sajtos szendvicséből is, majd a tornazsákját kipakolta, hogy meg tudjon melegedni Bors és megbeszélték, hogy délután hazafelé menet újra találkoznak és kitalálják hogyan tovább. Borsika bebújt a tornazsákba és csak Pötyin jártak a gondolatai, hogy mennyire kedves, melegszívű és segítőkész.

 

Pötyke pedig a világ legboldogabb emberének érezte magát, hogy rálelt új kisbarátjára, akiről eddig csak álmodozott. A suliban alig tudott koncentrálni, mert csak az aznapi utolsó kicsöngetést várta már, hogy végre újra találkozhasson tornazsákja új lakójával.

 

Mire délután újra eljött a találkozás ideje mindketten érezték, hogy nekik együtt kell maradniuk.

 

Bors Pötyi zsebében haza is utazott vele. Otthon együtt írták a leckét és felkészültek a másnapra.

 

Néhány nappal később, mikor már nem volt igazi tanulás az iskolában, a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy mutassák be a számukra legfontosabb kisállatukat, játékukat, ami az életükben a legmeghatározóbb.

 

Mikor Pötyire került a sor, kisétált a tábla elé zsebében új barátjával, aki csak néhány perc múlva bújt elő onnan, Oszkár a gúnyolódásra hajlamos osztálytársa nagy vihogásban tört ki. Nem értette, hogyan lehetne a legjobb barát egy kisegér, ő nem is tud nyávogni, sem ugatni. Senkinek sincs egere- mondta Pötyi felé fordulva szinte toppantva.  – Hiszen ő csak egy kis rágcsáló.

 

Pötyi az első pillanatban szinte meg is ijedt, majd Bors Oszkár orrára ugorva megkérdezte tőle – Te Oszkár tudod Te mi az igazi szeretet? Oszkár rémülten, fejét vakargatva elgondolkodott.

 

 – Hát azt nem lehet szavakkal elmondani. – válaszolta Oszi.

 

Bors pedig Pötyi mellé ugorva ezt mondta:

 

 – Mi tudjuk mi az. Amikor a farkasordító hidegben egy addig számomra ismeretlen kisember enni-inni ad nekem és használhatom a tornazsákját. Majd hazavisz, kiáll mellettem és szavak nélkül is megérti, hogy nehéz időszak van mögöttem. Na, ez az igaz szeretet Oszkár!

 

 

Oszkár pedig elszégyellte magát, megölelte Pötyit és barátját és ezentúl sok időt töltött együtt immáron a három jó barát.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek