Mennyek és Pokol, Színpadi mesék, történetek kicsiknek és nagyoknak

A kötetben szereplő Mókus lány című darabból a Katolikus rádió stúdiójában hangjáték készül a Stellatus ügynökség által képviselt színészek bevonásával, melyet ez év őszén mutatnak be

Egy valódi irodalmi különlegesség jelent meg májusban a Móra Kiadónál. A kortárs ifjúsági lengyel drámairodalom legjavát magában foglaló kötet a 20 éves Krakkói Magyar Centrummal, Cracovia Expressz Alapítvánnyal és az Adam Mickiewicz Instituttal együttműködésben készült el a lengyel drámairodalom nagykövete, Pászt Patrícia fordításában, Dr. Trencsényi László szaklektori, valamint Novák János, a Kolibri színház igazgatójának és a nemzetközi gyermekszínházi mozgalom (az ASSITEJ) magyarországi rezidensének közreműködésével.
Mennyek és Pokol című kötet egy 2003-ban kezdődött lengyel-magyar együttműködés következő mérföldköve. A projekt során eddig 5 lengyel drámaválogatás jelent meg magyarul és 3 magyar válogatás lengyelül. Ez az új válogatás azonban az első, mely kimondottan ifjúsági darabokat tartalmaz,melyek nemcsak drámafoglalkozásokhoz jelentenek izgalmas, gyerekeket megszólítani képes, kortárs szöveganyagot, de olvasmányélmények is kiválóak.
A válogatás létrejöttében kiemelkedő szerepet játszott a poznani Gyerekművészeti Központ, mely 35 éve elkötelezetten dolgozik a felnövekvő generációk művészeti neveléséért kisgyerekkortól egészen a fiatal felnőtt korig.
„Mint a fordító által készített szerzői biográfiákból kiderül, e daraboknak is „megvan a maga sorsa" (habent sua fata), hazájukban jegyzett, díjazott előadások szövegeiről van szó.
A közös közép-kelet-európai sors, ugyanakkor az „örök emberi/gyermeki" problematika tükröződik a művekben (deviancia, drog, öregedés,halál, kirekesztés/migráns sors, emberi identitás, lázadás és konformizmus,focimánia és „kütyümánia", hagyomány és modernitás).
Mindez műfajilag is változatos: nem egyszerűen kőszínházi kukucska drámák, hanem bábjátékok, hangjátékok, misztériumjátékok, némiképp (a hazai törekvéseknél visszafogottabban) drámapedagógiai, színházi nevelési projektek is megszülethetnek e művek szövegeire - értő dramaturg, rendező,animátor, és animációs szakember, színházi nevelési szakember keze alatt.
S nyelvileg is kellőképpen változatos: a balladisztikus előadásmódtól a már-már naturalista ábrázolásig találunk példát - a mai lengyel gyermekszínház hű tükreként" - írja Dr. Trencsényi László lektori jelentésében.
  

Olvasson bele itt:

https://mora.hu/content/2021/5/Product/mennyek_es_pokol_beleolvaso.pdf

Tekintse meg, hogyan dolgoztak fel 3 részletet a kötetből magyar színművészek

Dorota Maslowska: Hogy lettem boszorka - Önéletrajzi történet felnőtteknek és gyermekeknek

https://youtu.be/b8VcKT3YfJ4

Maria Wojtyszko: Mennyek és Pokol - Színdarab gyermekeknek

https://youtu.be/yqR0w7Zeskk

Marta Gusniowska: AKI

https://youtu.be/vGautRLRaf8


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek