Mellékszereplők

Úgy helyezkedtek el, mint valami bástya a lakóépület mellett

Mellékszereplők

 

A tanyai élet szerves részét képezték azok a "mellékszereplők", amelyek nélkül elképzelhetetlen lett volna az élet. Úgy helyezkedtek el sorban, mint valami bástya a lakóépület mellett. A kerekes kút, ahonnan mindenki vitte a vizet, aztán a tüzelő tárolása, nagy hasábokban külön-külön minden háztartásé, és az árnyékszékek, a baromfiudvarok, és a sertésólak. Ezek a létfontosságú kalyibák elég gondozottak voltak, persze azért tükrözték a tulajdonos lelki alkatát, igényességét; a pedantéria meglétét vagy éppen kisebb mértékű, vagy esetlegesen abszolút mértékű hiányát is. Az utóbbi típusú embert a többiek lenézték, megszólták. Persze, csak maguk közt, mert a nyílt pellengérezésnek veszekedés lett volna a vége, és az ilyesmi eleve tilos volt a tanyán. Talán a nyomorúságos helyzetük miatt, talán azért, mert a gazda ott lakott a közvetlen közelben, és félő volt, hogy a hangos szó eljut a füléig, és a vétkeseket egyszerűen kipenderíti. Akkor megnézhették volna magukat, elveszítve a fejük fölül a fedelet.
A mégis előforduló, esetleges restség azonban, sajnos, nem kívánt vendégek megjelenésével is járt. Amikor az első patkányt észrevette a vadász, rögtön nagy patáliát csapott: mondván, hogy egyesek elhanyagolják a saját területüket, azért telepednek meg a patkányok. A gazda sem nézte jó szemmel, hogy elszaporodtak a patkányok, és felszólította a cselédeket, hogy sürgősen tegyenek valamit ez ellen. A végső lökést a vadászt ért újabb atrocitás jelentette: kisbabájuk volt, és egyik éjjel a kisbaba ordítására ébredtek: egy méretes patkány a kisbaba fülét harapta meg, nyilván ennivalónak vélte. Csinált aztán patáliát a vadász! Már hajnal felé járt az idő, amikor fellármázta a cselédeket, hogy azonnal cselekedni kell, mert az ő gyerekit eszik a patkányok. Kiadta hát, hogy szét kell bontani a hidasokat, és a farakásokat is át kell válogatni, át kell helyezni mindenkinek.
A cselédek megszeppenve hallgatták a vadászt, és azonnal nekiálltak a tennivalók intézésének. Közben egy-két ember, akinek volt baromfija, kibökte: a tyúkok tele vannak tyúktetűvel, ezt is ki kellene irtani valahogy. Ez már nálunk is felütötte a fejét, a tollazat alatt, a bőrön millió apró lény mászkált. A vadász kiadta az utasítást: minden állatot ki kell terelni a kiskertekbe, a baromfiólakat sorba kell rakni a patak mellé. Ő maga intézkedett, hogy két kotorék kutya legyen készenlétben, és amikor tiszta volt a terep, megkezdődött a patkányvadászat. A kutyák szagot kaptak, és rendre elkapták az előbújó patkányokat, a földben megbúvókat kikaparták, és megfojtották. Az egy kupacba hordott döglött állatok látványa mutatta meg igazán, hogy milyen nagy is volt ez a kártékony família.
Közben egy másik társaság a tyúktetűk elleni harcban jeleskedett: leöntötték benzinnel az ólakat, és meggyújtották azokat. Ahogy lángra kaptak az ólak, a patakba lökték, és az ott lévő emberek gyorsan eloltották a lángoló ólakat, egy kicsit megpörkölődtek, de különösebb bajuk nem történt, viszont a tyúktetűk milliárdjai azonnal elégtek a tűzben. Az ily módon "sterilizált" ólakat leúsztatták egészen a gázlóig, ott kifogták és visszahozták a tanyára.
Az ilyen kisebb gyerekek, mint én is voltam, tágra nyílt szemmel néztük az eseményeket, szinte nem tudtunk betelni a szenzációs látvánnyal. Persze, azért meglehetősen féltünk is a patkányoktól, így csak a házunk küszöbéig merészkedtünk ki, nehogy a patkányok megharapjanak minket. A patkányvadászat vége felé a kutyákat kellett először megnyugtatni, és elvezetni a még mindig ugató ebeket, aztán következett a leglátványosabb művelet: szalmával beterítették a számításba jövő területeket, és meggyújtották. Az üregekben eddig lapító patkányok a forróság és a füst hatására a tűzből menekülni próbáltak, de nem volt esélyük: a lesben álló emberek agyonverték őket. A menekülő állatok hangosan visítottak: valami borzalmas hangon, semmihez sem hasonlítható, földöntúli hangzavart idézve.
Az így elpusztított patkányokat is a társaik közé helyezve, már jó nagy kupacot tett ki az elpusztított állatok serege. A cselédek, ahogy végignéztek rajtuk, félelemmel teli, de szinte elégtételt adó megkönnyebbülést éreztek: - Rohadjatok meg! - sziszegték, feléjük fordulva. Egy jó mély gödröt ástak, abba dobálták be az elpusztult tetemeket. Nemcsak betemették a dögöket, hanem sűrű szitkozódások közepette rájuk is döngölték a földet. Ezt elsősorban azért tették, hogy a kutyák nehogy előkaparják és széthordják a tetemeket. Így szabadult meg a tanya a patkányoktól, e brutális leszámolással.
A tyúkólak is megszabadultak kellemetlen tetveiktől, s mivel kezdődött tyúkok ültetése, néhol már a kiscsibék is kikeltek. Alapos remény volt rá, hogy az új nemzedék már tetűmentes környezetbe kerül. A fiatal állatokat jobban megviselte a tetvek milliárdjainak vérszívó támadása, mint az öregebbeket. Noha azok is leromlottak, de nem annyira látszott meg rajtuk, mint a fiatal állatokon.
Ahogy eltakarították a "csata" romjait, lassan be is esteledett. Kivételesen pár liter bort is juttatott a gazda a cselédeknek. Szép lassan meg is iszogatták, a jól elvégzett munka után. A bor megereszti az emberek nyelvét, különösen annak, aki nem sűrűn jut hozzá. Így néha egymás szavába vágva idézték fel az eseményeket.
Volt, aki az ürgeöntéshez hasonlította a patkányok menekülését a végső stádiumban: ahogy az ürge számára sincs más menekvés, elő kell jönnie a járatból a víz elől, ugyanúgy a patkány számára sem volt más lehetőség - a tűz elől.
A városban állítólag lehetett mérget is venni a patkányok kiirtására, de mindenki lekicsinylően beszélt róla, holott nem is tudták, miről van szó.
- Ez biztosan jó módszer! - bizonygatták, felidézve a patkánytetemek nagy tömegét.
Egy kis elborzadás még volt a hangjukban, így utólag, az események felidézése kapcsán, de aztán győzött a büszkeség, hogy részesei voltak e kollektív hőstettnek. Erre ittak a kapott itókából. Ilyen alakalom ritkán adatott meg, hogy borral fejelhették meg a sovány vacsorájukat, ami többeknek nem volt más, mint egy darabka kenyér, vagy az sem: ők bizony éhes gyomorra fogyasztották a gyenge minőségű lőrét.
Sokaknak hamar megártott, és kicsit kacskaringósan vették hazafelé az irányt.
A fiatalság, a legények azonban addig nem nyugodtak, amíg volt az üvegek alján valami, és hamarosan énekelni kezdtek. Mindenfélét danolásztak, míg az énekszóra a lányok is megjelentek, és belekapcsolódtak a hirtelen támadt vigadozásba.
Már késő este volt, mikor elfogyott az utolsó csepp bor is. Akkor aztán mindenki hazafelé ballagott. Egyesekben még felrémlett a közösen végzett munka, az együtt átélt brutalitás egy-egy nehezen feledhető mozzanata.

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
bodójános
#5. 2014. február 24. 08:37
Ez az, amiről én nem tehetek.
Eliza Beth
#4. 2014. február 21. 16:01
Köszönöm! Kicsit korábban születtél, mint én :-)))
előzmény: bodójános hozzászólása, 2014. február 21. 15:30
bodójános
#3. 2014. február 21. 15:30
1943-ban születtem, Erdélyben.
Eliza Beth
#2. 2014. február 21. 15:25
Kedves János! Sok ismeretet megosztasz velünk a régi idők életéből. Elárulod, melyik korosztályhoz tartozol?
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek