Márton Éva és Márton Éva

Ezt az írásomat 2011 Januárjában írtam. A történet a bajai kórház szemészetén történt meg velem, 1992-ben

Kb. 20 évvel ezelőtt történt a dolog, számomra annyira különös és érdekes volt, a mai napig tisztán emlékszem rá. Mindez a bajai kórház szemészeti osztályán történt meg velem. Forró júliusi napon történt mindez, szemműtétre feküdtem be. Az osztályra való felvétel során egy lány állt mellettem, ránézetre velem egyidős lehetett.

Beszélgetésbe kezdtünk egymással, s kiderült, Budapestről érkezett Bajára. Tovább társalogtunk, kiderült, őt is Márton Évának hívják, mint engem, persze ez nem lett volna annyira furcsa, hanem a többi dolog, ami szintén kiderült. Egy napon születtünk, (tehát 1982.10.10), ugyanabban az órában, édesanyját is úgy hívták mint az én anyukámat.

Az osztályra kerülés során nem abba a kórterembe fektettek be, amibe minden év nyarán, hanem a 4-esbe, így ráadásként egy kórterembe kerültünk. Végül egy nap után átkerültem a 9-es kórterembe, amiben mindig is lustálkodtam két hétig.

Ha anyu telefonált, hogy érdeklődjön felőlem, a mondatát mindig így kezdte: "Azzal a Márton Évával szeretnék beszélni, aki a 9-es kórteremben fekszik."

 

Most már felnőtt fejjel mosolygok azon, hogy kisgyermekként nem fogtam fel azt a dolgot,hogy mást is hívhatnak úgy, mint engem, s más is születhetett ugyanazon év október 10. napján.

 

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#3. 2015. október 12. 19:27
Megírásra várt ez a történet, régóta. Érdekes nagyon, főleg az lepett meg, hogy még az édesanyátok leánykori neve is megegyezik.
Ahogy nézem, születésnapod volt a napokban. ISTEN ÉLTESSEN, szeretettel kívánok neked az életben minden jót.
Zsuzsi

(Hasonló eset velem is megesett egyszer. Csengetésekor felvettem a telefont, bemutatkoztam, teljes névvel, asszonynevemen:
- Halló, Meizner Ferencné.
Döbbent csend támadt egy pillanatra, majd azt hallottam:
- Én is.
- Nekem Zsuzsa a leánykori nevem.
- Nekem is - mondta a hölgy.
- Szombathelyen élek - próbálkoztam tovább.
- Én is - válaszolta.
A későbbiekben volt szerencsénk személyesen is megismerkedni, mert leányomék egészen véletlenül ugyanabba a házba költöztek, ahol ők is laknak. Így a véletlenségből a mi lakcímünkre küldött levelét vígan el tudtam hozzá juttatni).
Csilla
#2. 2015. október 11. 18:39
Érdekes és emlékezetes találkozás.
Vajon mi lehet most vele?
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek