Magda sorsa

Egy sok áldozatot vállaló asszony csalódásáról szól az igaz történet.

 

 

Magda jó házasságban élt férjével, Jánossal, de hosszú évek után sem született gyermekük. Miután az orvosok kimondták, hogy reménytelen várniuk gyermekáldásra, nagyon elkeseredtek.

-         Milyen érdekes is az élet! - elmélkedett egyszer Magda a férje előtt. Bátyáméknál három gyermek is van, s alig férnek el az egyszobás lakásukban.

-         Mi lenne, - vetette fel János - ha felajánlanánk, hogy egy gyermeket közülük felnevelünk. Ők is könnyebben élnének, s nekünk sem kellene teljesen idegen gyereket örökbe fogadni. Ez a gondolat ugyanis, már régen foglalkoztatta mindkettőjüket.

Egyik, - bátyjánál tett - látogatás alkalmával Magda óvatosan felvetette a kérdést, mely meglepte ugyan a háromgyermekes házaspárt, de nem adtak elutasító választ. Mikor a legnagyobb lány, - aki már nyolc éves volt - azt mondta, hogy szívesen lakna Magda néniéknél, a szülők is úgy döntöttek: Dóra családban marad, de jobb sorsa lesz a jómódú, kereskedő házaspárnál, mint náluk.

A kislány a következő hét végén el is költözött vér szerinti szüleitől, s az új tanévet már egy másik, - nevelő szülei szomszédságában lévő - iskolában kezdte.

 

Mindenki elégedett volt a megváltozott helyzettel, s Dóra gyakran látogatta édes szüleit.

Eredeti családjában nem kellett már senkinek megosztania ágyát egy másik családtaggal, Magda sugárzott az örömtől, anyának érezte magát, és János is boldog volt, hogy végre gyerekhangtól zengő lakásba térhet haza.

Dóra mindent megkapott nevelő szüleitől, amire csak vágyott. Korábban ritkán látott otthon csokoládét, most naponta dúskálhatott benne, s uzsonnára sem zsíros kenyeret vitt az iskolába, hanem szalámis zsemlét.

 

Ahogy teltek, múltak az évek, a kislány szépen cseperedett. Jó étvágyú gyerek volt, de Magda aggódva kérdezgette: nem vagy éhes? - s ilyenkor rátukmált mindig valami finomságot.

Mire 12 éves lett a lány, már felnőtt nő méreteivel rendelkezett.

Magda nem tudta mire vélni, hogy a cipőüzlet eladója harsány kacagásban tört ki, mikor udvarias kérdésére:

-         Miben segíthetek? - az asszony így válaszolt:

-         41-es lánykacipőt kérek.

 

A derék lány jól tanult, nem volt vele semmi gond az iskolában, de a házimunkához nem volt kedve.

Nevelő szülei zöldséges üzletet tartottak fenn, s az árubeszerzéstől kezdve a vevők igényeinek megfelelő nyitva tartásig, nagyon elfoglaltak voltak.

Mikor hazamentek, azt tapasztalták, hogy halomban állt a mosatlan edény, porosak voltak a bútorok, Dóra nem tett semmit, csak elvárta, hogy kiszolgálják.

A szülők, pedig nem mertek szólni, mert egy-két eset volt, hogy kilátásba helyezte, visszaköltözik vér szerinti szüleihez. Nem akarták, hogy a lány bármiért is megsértődjön, inkább eltűrték hanyagságát.

Magda, - ha késő este hazatért, - mosogatott, mosott, vasalt, takarított, és holtfáradtan esett az ágyba.

 

Az elkényeztetett lány miután a középiskolát is elvégezte, adminisztrátorként kezdett dolgozni.

Később megismerkedett egy jóravaló fiúval, aki elnyerte mind a vér szerinti szülők, mind a nevelőszülők tetszését. Hamarosan összeházasodtak.

Magda természetesnek tartotta, hogy évek alatt gyűjtögetett pénzükből lányukat egy átlagos lakáshoz hozzájuttassák, hogy élete gondtalan legyen.

Nagyon boldogok voltak, mikor Dóra egy fiú unokával is megajándékozta őket.

 

Teltek, múltak az évek. János jóval idősebb volt feleségénél, s egy szép napon örökre elaludt.

A három szobás lakásban az asszony egyedül maradt. Elég lett volna neki egy kisebb, de ragaszkodott megszokott környezetéhez, félt a költözéstől.

 

Egyszer Dóra különös ötlettel állt elő.

-         Anya, Palival úgy gondoltuk, hogy jobb lenne nekünk egy családi ház. Ebben a két szobás bérházi lakásban bezártnak érezzük magunkat. Te is idős vagy már, gondolom, szeretnél velünk együtt élni.  Add el a lakásodat, és vegyünk egy olyan házat, - valahol a kertvárosban, - ahol szabadabbak lehetünk.

Magda nagyon megörült lánya felvetésének. Már régen elképzelte: egy kertes ház udvarán ül a diófa alatt, hallgatja a madarak énekét, nézi a virágról virágra szálló pillangókat, és boldog embernek érzi magát...

Nem is tétovázott a válasszal.

-         Hirdessétek meg a lakásomat, a teljes árát belepótolom a családi házba. Akkor leszek boldog, ha veletek élhetek. - mondta.

 

Dóra meg a férje hamarosan lebonyolították a két ingatlan adás-vételét, s egy jó állapotú, kétszintes házat vettek.

Magda is elégedett volt a kertes ingatlannal, ahol valóban volt az udvaron egy idősebb diófa is.

A ház tágas volt, mindkét szinten két szoba, külön fürdőszoba, konyha a földszinten, de abból egy is elég - gondolta.

Nem került külön szóba, de természetesnek vette, hogy az egyik szinten ő fog lakni, hiszen Zolika, - az unoka - már megnősült és elköltözött.

 

A költözködéskor nem várt meglepetés érte Magdát.

Az udvarban volt egy szoba-konyhás kerti lak, amit errefelé csak nyári konyhának hívnak.

Az ő bútorait ide rakatta le Dóra, és mivel rögtön látszott, hogy a fele sem fog beférni, választásra kényszerítette, mi az, amire feltétlenül szüksége van.           

-         Azt gondoltam, hogy az egyik szint az enyém lesz. - szólalt meg elkeseredetten Magda.

-         Hova gondolsz? - csattant fel Dóra, mindenkinek fontos az önállósága. Te itt független életet élhetsz, s mégis a közeledben vagyunk. Meg aztán adódhat úgy, hogy Pestről hazajön néhány napra Zolika a feleségével, és nekik is kell a hely.

 

Magda kiválasztott egy ágyat, egy ruhásszekrényt, kis asztalt, s egy fotelt. Több bútornak nem volt hely a szobában. A konyhában, a palackos gáztűzhely mellett, egyetlen kis szekrényke,  tetején a legkisebb méretű hűtő, - ezeket már Dóra előre beszerezte.

A konyhából nyíló fürdőszoba egy zuhanyzóból és WC-ből állt, de megfordulni is alig lehetett benne.

Magda csalódott volt, de bízott abban, hogy kárpótolja a szép, gyepes udvar, s a családi beszélgetések esténként, ha hazajönnek a gyerekek munkából.

Kezdetben alig várta, hogy délután öt óra körül megérkezzen lánya, s már indult is hozzá, hogy egy kicsit elbeszélgessen vele.

-         Ne haragudj, nehéz napom volt, fáradt vagyok. - hárította el Dóra az első alkalommal.

A következő próbálkozásoknál sem volt eredmény.  Vendégeket várunk, szeretnénk magunkra maradni, sok dolgom van, nem érek rá beszélgetni, - mindig volt valami kifogás távoltartására.

Magda úgy érezte, ő csak egy kolonc ezen a portán, csak a pénze kellett, rá nincs is szüksége senkinek.

-         Vissza szeretnék menni a régi lakásomba! - fakadt ki egyszer.

-         Nem vagy eszednél! - mondta neki lánya. Annak a lakásnak már új gazdája van, az üzletet nem lehet meg nem történtté tenni.

 

Magda sokat sírt, kesergett rosszra fordult sorsa miatt. Egyszer az egyik szomszédasszonynak is elpanaszolta bánatát.

Dóra, - ahogy ezt megtudta, - kulcsra zárta anyja lakrészét, s azzal büntette, hogy az udvarra sem mehetett ki.

Naponta vitt neki élelmet, tisztítószert, meg amire látta, hogy szüksége lehet, de zárt lakásban tartotta, nehogy a szomszédoknak újra panaszkodjon. 

Egy délelőtt, - Magda hangos kiáltozására - a kerítésen átjutva odament hozzá a szomszédasszony, akit megkért, értesítse egyik testvérét, - ekkor már Dóra szülei nem éltek - hogy szabadítsa ki őt fogságából. Megadta testvére nevét, és emlékezetből lakcímét, de telefonszámot nem tudott mondani.

A szomszédasszony még aznap elment a város távol eső pontjára, - a megadott címre -, de az téves volt. A házszámra rosszul emlékezett Magda.

Mivel segítség csak nem érkezett számára, - a következő napokban késsel és a rendelkezésére álló konyhai eszközökkel kezdte feszegetni szobája ablakán a vasrácsot, hogy kiférjen rajta.

Igyekezete csak részeredményhez vezetett. A félig kifeszített rácson próbált kimászni, de úgy beszorult, hogy haza térő lánya sérülten találta.

Mentőt hívott, és zárt osztályra szállíttatta nevelőanyját, aki heteken belül itt lelte halálát.  

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#18. 2012. február 17. 19:21
Kedves ariadne!
A mese végére vonatkozó javaslatod érdekes. Valóban,
sokan érzik úgy életük vége felé közeledve, hogy az önzetlenség, hűség, szeretet hiába való volt. Ez nagyon szomorú dolog.
előzmény: ariadne hozzászólása, 2012. február 17. 11:34
Juhász Kató
#17. 2012. február 17. 19:18
Kedves Ilike!
Szomorú, hogy többen is hallottak már hasonló esetről.
előzmény: dezsoili hozzászólása, 2012. február 16. 23:16
Juhász Kató
#16. 2012. február 17. 19:16
Kedves Mara!
Köszönöm véleményed!
előzmény: Mara hozzászólása, 2012. február 16. 20:06
Juhász Kató
#15. 2012. február 17. 19:16
Köszönöm, hogy olvastad.
előzmény: Ruder - Jana hozzászólása, 2012. február 16. 20:01
ariadne
#14. 2012. február 17. 11:34
Nem szabadna ilyesminek megtörténnie, mégis megtörténik. A mese végét lassan átírhatjuk" minden jótett elnyeri méltó büntetését". Így van ez, pedig az ember szíve szomjazza, az emberi nagyságról szóló történeteket. Életszagú történetedhez szeretettel gratulálok!
ölellek:ariadne
dezsoili
#13. 2012. február 16. 23:16
Drága Kató! Sajnos, egyre több ehhez hasonló történetről hallani. Nagyon jó témát találtál, Épp aktuális problémát mutatsz be. Kellemesen megszerkesztett, jó mű. Gratulálok,tetszett.
Mara
#12. 2012. február 16. 20:06
Kedves Kató,
figyelmesen olvastam írásod, és rettenetes embertelenség az, amit Dóra művelt.
Én fatalista vagyok, és hiszem, tettéért valaki felelni fog. Sajnos sokszor nem az, aki elkövette, hanem valamelyik leszármazottja.
Szomorú történeted tömörnek, jól felépítettnek értékelem.
Szeretettel gratulálok: Mara
Ruder - Jana
#11. 2012. február 16. 20:01
Nincsenek arra jó szavak, hogy mennyire szomorúnak érzem a történetet.
Bizony sok hasonló esettel találkozhatunk. ...

Szépen megírtad. Elgondolkodtatja az embert...
Juhász Kató
#10. 2012. február 16. 18:27
Köszönöm véleményedet.
előzmény: Answer hozzászólása, 2012. február 16. 16:20
Answer
#9. 2012. február 16. 16:20
Szomorú sors!
Gratulálok!
Eliza Beth
#8. 2012. február 16. 16:11
Bizony, lehet.
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2012. február 16. 16:02
Juhász Kató
#7. 2012. február 16. 16:02
Kedves Eliza!
Sok minden függ a neveléstől. Nem akarta, hogy a gyerek visszamenjen vér szerinti szüleihez, ezért mindent rá hagyott, - ez hiba volt.
Szerintem vagy van szeretet valakiben, vagy nincs. Ez a lány lehet, hogy édes szüleivel is így bánt volna.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. február 16. 15:50
Eliza Beth
#6. 2012. február 16. 15:50
Kicsit nagyok az időbeli ugrások, de ettől függetlenül (vagy épp ezért?) megrendítő.
Azt gondolom, nyolcévesen még nem volt számító a kislány, elég jól félrenevelte Magda. Szomorú sorsát akkor sem érdemli.....
Juhász Kató
#5. 2012. február 16. 15:48
Kedves kréker!
Úgy van, ha tudná az ember, hogy elesik, leülne.
Mindenki úgy van vele, hogy reménykedik abban, vele nem törénhet semmi rossz.
Szerintem is az a helyes, ha egy idős ember nem adja fel az önállóságát.
Szép vonalvezetésű írás? Köszönöm a kedves
biztatást.
előzmény: kréker hozzászólása, 2012. február 16. 15:22
Juhász Kató
#4. 2012. február 16. 15:43
Mimmykém, azt hinné az ember, hogy ilyen
esetek inkább városon fordulnak elő, de úgy látszik, nem helyhez kötött a probléma.
Sajnos nem mese. Az önzetlenség, szeretet
gyakran nem talál viszonzásra, amit nagyon
nehezen viselhetnek el az idős érintettek.
előzmény: Mimmy hozzászólása, 2012. február 16. 13:24
kréker
#3. 2012. február 16. 15:22
Életből vett történetet hoztál.
Szomorú sors!
A néninek nem kellett volna feladnia az önállóságát, hiszen bármi megtörténhet, mint ahogyan meg is történt.
Szép vonalvezetésű írás!
Mimmy
#2. 2012. február 16. 13:24
Drága Kató!
Nagyon megrendítő a történeted, valamikor pár éve lent a délvidéki tanyavilágban dolgoztam, mint családgondozó. Több hasonló esettel találkoztam sajnos.
De hiszem, hogy ez csak egy szomorú mese, és a valóság csodás.
Ölellek: Mimmy
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek