Magányzárka

BÚCSÚ- Letéptem ezt a hangaszálat, Már tudhatod az ősz halott E földön többé sose látlak Ó idő szaga hangaszálak És várlak téged tudhatod - Guillaume Apollinaire (Vas István fordítása)

1.      Darinka

Gyöngyözik Viszlói Darinka homloka, nem bírja a cipekedést, pedig ma már másodszor is bevásárolt a Pennyben, a település legnagyobb, egyben legolcsóbb élelmiszer áruházában.

Reggel már nyitáskor ott topogott a bejárat előtt, mert Mezei Dávid azt kérte, ha ebéd után hazamegy, akkor legalább gulyáslevest főzzön neki és süssön mellé lekváros buktát. Nem ellenkezett az öreggel, aki hetvennyolc éves kora ellenére harcias kakasnak képzeli magát, pedig annyi ereje sincs, hogy egyedül kikeljen az ágyból. Szegény, nem is sejti, hogy Darinka napokon belül elhagyja és érte jön a fia, hogy elvigye a fővároshoz közeli városkában működő otthonba, amelyben a tehetős családok számára feleslegessé váló idős embereket gondozzák. Rendes gyerek Móric, akkor sem volt egy rossz szava sem, amikor az asszony húsz évvel ezelőtt élettársként az apjához költözött, saját családi házukban magára hagyván az éppen nagykorúvá vált kisfiát, miután idősebb gyerekét, Bogátát, egy évvel korábban férjhez adta egy tehetős pesti férfihez. Szép asszonyka volt Darinka, és a feszített mellette nála tizenöt évvel idősebb férfi, ezzel is mutatva, mekkora legény a talpán. Azzal azonban nem dicsekedett el senkinek sem, hogy milyen sokba kerül neki a szép özvegyasszony szerelme, bár a fiával sejtette, de Móric nevetett, ugyan, apa, a pénz nem számít.

Delelőn a nap, ontja melegét, pedig a két degeszre tömött szatyor súlya alatt is eléggé kimelegedne. Szegény égitest nem tehet arról, hogy Darinkának kell hazacipelnie az ünnepi vacsorához szükséges dolgokat, pedig a fia, Bojtos Endre, a maga negyven évével, igazán segíthetne az anyjának, ha lenne rá ideje, csakhogy nincs, mert ott az a fránya internet, a televízióban is a hatvan csatornán egymás után sugározzák a jobbnál jobb filmeket,  neki éppen elég elfoglaltságot jelent csekélyke rokkant nyugdíjának elköltése, melyre hó közepéig a sarki kocsmában, azután pedig az azzal szemben lévő boltban kerül sor.  A következő nyugdíj kézhezvétele előtt két-három nappal már így is a visszaváltott üvegek árából gazdálkodik. Ételre, ruhaneműre nem költ, azt eddig az anyja Mezei Dávid pénzéből rendre előteremtette.

Az asszony karja lassan leszakad, kénytelen letenni a csomagjait és pár percig pihegni, mintha gyenge kis galamb lenne, nem a háztáji, hanem a szürke, hetyke vadgalamb, amelyik a városi flaszteren is megél, mert addig turbékol a járókelőknek, míg meg nem szánják kenyérmorzsával, vagy más finom falattal, inni meg fürödni lehet a szökőkutakban is, sőt, eső után a pocsolyában is.

Hamarabb hazaérne, ha a Damjanich úton folytatná az útját, de nem lehet olyan nehéz a csomagja, hogy azt válassza, és elmenjen a régi, kétszintes házuk előtt, amit még szegény urával, Bojtos Gerébbel építettek, és amit özvegysége első évében eladott. Mit tehetett mást, annak árát harmadolta, egy részt kapott Bogáta, hogy befejezhesse a fővárosban a főiskolai tanulmányait, a kétharmadból meg megvette a mostani kétszobás, komfortos házukat, aminek jóval kisebb volt a rezsije, és abban reménykedett, hogy szerény jövedelme mellett is tudja majd taníttatni az akkor tizenhét éves fiát.

Úgy érzi, pihenője ellenére sem múlik az izzadása, nincs más választása, mintsem a rövidebb úton mielőbb hazamenni.

Ma ünneplik a hatvanharmadik születésnapját, Bogáta is hazajön, igaz, egyedül, de nem baj, legalább hármasban megbeszélhetik a soron következő változásokat, melyeket hetek óta tervezget és csiszolgat, hogy minél simábban menjenek a dolgok.

Lehajtott fejjel megy, csak a járdát nézi, és gyerekkori dalt mantráz magában: „bal lábat a jobb után, balt a jobb után, így mennek a katonák, végig az utcán. Kivágják a maga C-t, ha arra sor kerül…”.

-       -  Jó, napot, Darinka!

Összerezdül a köszönésre, felnéz és Kolosi Miksa mosolygós arcát látja maga előtt.

-       -  Jó napot, Kolosi úr!

-       - Úgy látom, nehéz a csomagja, megengedi, hogy hazavigyem? Itt parkolok egy házzal arrébb!

Kolosi úr húsz évvel ezelőtt a főnöke volt, igazi úriember.  Cége megyeszerte tizenöt vegyesboltot üzemeltet, azok egyikét vezette Darinka.

-       -  Hallottam, hogy időközben a Kruspér utcába költözött. Megértem, egy nyugdíjból nem tudta fenntartani a nagy házat. Mondja csak, nem akar visszajönni hozzám? Kellene nekem egy jó kereskedelmi referens.

-       -  Köszönöm az ajánlatát, Kolosi úr, de már más terveim vannak.

-       - Sajnálom. Tessék, megérkeztünk! Azért keressen meg, ha meggondolja magát! Viszontlátásra!

Endre a stratégiai játék közepén tart, nem hagyja abba, a kaputól csak behozza anyja a cekkereket, ha már hazahozatta magát valakivel.

Ég a munka Darinka keze alatt, másfél óra múlva kész a vacsora, kihűlt a piskóta, már csak krémmel kell megtölteni. Szíve szerint csokoládékrémet készítene, csakhogy Bogáta a citromtortát, Endre pedig a puncsot szereti. Nincs mese, egyikből kis kerek, a másikból meg kicsi négyszögletes tortácskát készít, had legyen kedvükre való.

Öt órára ígérte érkezését Bogáta, addig van egy órája. Megfürdik, tiszta ruhát vesz fel és visszavonul a szobájába. Leveszi a ruhásszekrény tetejéről az urnát, letörli róla a port és a dohányzóasztal közepére helyezi. Leül a fotelbe, és belekezd néma mondókájába, úgy szokott beszélgetni Bojtos Gerébbel. Nem kell ahhoz kimondani egyetlen szót sem, hogy elmesélje gyermekei apjának, illetve annak a két marék hamunak, ami maradt belőle, mit tervez és miért. Nincsenek barátai, sohasem voltak, és már nem is lesznek, mert az anyai nagyanyján és a férjén kívül mindenki előtt bezárkózott. Igazgyöngy volt egy kagylóba zárva, legalább is úgy tartja magáról, és addig érzi jól magát, amíg fennáll ez az állapot.

-        - Geréb, kedvesem, nagy elhatározásra jutottam. Megállapodtam Mezei Móriccal, hogy az apját elhelyezi az öregek otthonába, mert egyre nehezebben tudom ellátni Dávidot. Morgós, öreg medve lett, aki naponta beleharap a kezembe. Egyre tehetetlenebb, s ezzel fordított arányban egyre követelőzőbb. Nem titkolom, már nincs egy fillérje sem. Endrével pedig nem tudunk békében élni, nem költözhetem ide vissza, még megölnénk egymást. Tudod, hogy rajtad kívül szerelemmel nem szerettem más férfit, és azt is tudod, hogy ezután sem fogok. Nekem már nincsenek érzelmeim. A rokkantnyugdíjamból alig tudok megélni. Megismerkedtem az interneten egy fővárosi férfivel. Magas, jó kiállású, hatvannyolc éves. Két héten belül leköltözünk Letenyére, ott él a nővére. Bérelünk egy kisebb házat, ketten könnyebben megélünk. Így talán a fiunk is könnyebben boldogul. Hátha feleségül veszi a barátnőjét. Ne haragudj, de nem viszlek magammal. Majd minden hat hónapban egyszer hazajövök és elmondom, hogy megy a sorom. Vigyázz Endrére, helyettem is.

Megsimogatja az urnát és visszateszi a helyére, a ruhásszekrény tetejére.

2.      Vencel

Kimegy a Margitszigetre, sétál egy órát, legalább addig is levegőn lesz. Soha ennyire még nem volt szüksége a tiszta fejre, mint most. Arra azonban nem számított, hogy sokadmagával sétálgat a szigeten, öregek, fiatalok, párok és egyedülállók hemzsegnek a sétányokon, ülnek a padokon, kerékpároznak vagy futnak.

Magas, szikár alakja, hófehér, még mindig sűrű haja, és a naptól barna bőre színét kiemelő drapp vászon öltönye láttán többen megfordulnak utána, rámosolyognak a nők, tizennyolc évestől a nyolcvanévesig, amely tetszik férfiúi hiúságának, egyszer, s mint kicsit zavarba is hozza. Ennyire látszana rajta az egyedüllét? Mégsem kiálthatja a világba: figyelem, emberek, magam választottam magányomat, jó okom volt rá, s hidd el, ez a legjobb megoldás, hogy békében éljünk egymással, a világ és benne jómagam. Amiből kevés van, annak minden mikromnyi részét illik tisztelettel megbecsülni, ezért nekem kutya kötelességem minden megélt napomat hasznosan eltölteni.

Este hét órakor is napfényben úszik a sziget. Kellemes a séta, meglehet, utoljára élvezi az itteni sétát.

Az utóbbi két hónapban, amikor tudatta barátaival és a családtagjaival, hogy végleg leköltözik Letenyére, a tíz éve ott élő bátyja közelében bérbe vesz egy kisebb házat.  Mindannyian egy emberként, földrengésként élték meg bejelentését, holott nem ez volt a szándéka. Kénytelen volt időnként kikapcsolni a telefonokat, mert azok állandóan csörögtek, és a hívók szinte kivétel nélkül, vérmérsékletüktől függő módon, megpróbálták lebeszélni a főváros elhagyásáról, mintha vidéken nem élnének emberek, nem lenne telefon, internet, televízió, nem hozná ki a postás a leveleket, sőt, vadállatok veszélyeztetnék az életét. 

Ez idő alatt többet beszélt a volt feleségével, mint a harmincévnyi házasságuk idején, mert ebben a kétmilliós világvárosban is szél szárnyán terjednek a hírek.   Megtudta az asszony, hogy egy szem fiuk első házasságából származó unokájára íratta a lakását, megtartva magának a haszonélvezeti jogot, mellyel nem megy sokra, mert a gyerek érettségi után azonnal beköltözik az egyszobás öröklakásba, miután ő maga két bőrönddel és a könyveivel leköltözik Letenyére, ahol már a bátyja kinézett számára egy másfél szobás házrészt.

Nehéz döntés volt, de nem akar senki terhére lenni, megmondta Lázár doktor, hogy legfeljebb három éve van hátra, azt pedig úgy szeretné eltölteni, hogy őt senki semmiben ne akadályozza. Szerencsére az orvost köti a titoktartás, így senki más nem tud a betegségéről, és ez így van jól. Ne szánakozzon rajta senki.

Milyen is az élet, sohasem dohányzott, az alkohollal sem kötött barátságot, és a nőkkel is tisztességesen bánt, lám, mégis megbetegedett, talán éppen azért, mert egyetlen igazi szenvedélye volt, a munkája, amiért képes volt bármit megtenni, bármit és bárkit feláldozni, bármikor és bárhol újra kezdeni a kísérleteket, s neki édes mindegy volt, hogy a finanszírozó mire akarta használni a kutatási eredményeket, gyógyításra vagy pusztításra. Amikor finanszírozó hiányában megszűnt a projekt, éppen azon a ponton álltak, mely egy paraszthajszálnyira volt a sikertől. Az összes megtakarított pénzét a kísérletek befejezésére fordította. Eredménytelenül. Végül itt a zsebében a Pen drive, rajta az egész kutatás anyaga, amit nyolc órakor átad Juhász Leventének, annak a lelkes fiatalembernek, aki bizakodott a kutatás eredményességében.

Kissé elfáradt, lemegy a vízpartra, leguggol, és mosolyogva nézi, mint csillog a lemenő nap fénye a Duna vizén. Békét áraszt a folyó, megnyugtatja, s lassan elmúlik a fáradtság érzete. „Úgy éljen Soós úr, mintha egészséges lenne. Csak az utolsó stádiumban lesznek fájdalmai, akkor keressen meg és felírok magának fájdalomcsillapítót. Tudni fogja, mikor jelentkezzen, finoman jelzi a szervezete.”

A háromnegyed órás sétában elfáradhatott. Ez nem az a jelzés, amiről Lázás doktor beszélt. Egyébként is, még hátravan három éve, és neki tervei vannak, várja Darinka, a szép kis bögyös vidéki özvegyasszony, akivel a világhálón ismerkedett meg és kétszer személyesen is találkoztak. Nem kérdezte, és igazán lényegtelen, mely okból kapott az alkalmon Darinka, hogy éljenek együtt, egy letenyei bérelt házikóban, megosztva egymással életük hátralévő éveit.   Érdekes a múlt? Á, dehogy! Csak a ma számít, a csendesen kúszó Duna, a kísérleteket folytató Juhász Levente, és a szerelmet ígérő Darinka. Mi kell még egy hatvannyolc éves, elszegényedett, az életében szinte mindenben kudarcot vallott, halálos beteg férfinek?

-        - Jó napot, Vencel bátyám!

Hogyan talált rá ez Juhász gyerek?

-       -  Tíz perce keresem, már azt hittem, nem jött el!

Felállna Vencel, csakhogy nem engedelmeskedik a teste.

-        Segítsek? Mi a baj? Olyan sápadt Vencel bátyám! Begörcsölt a lába?

Szólna az öregúr, mozog a szája, ám hang nem jön ki a torkán.

Húsz perc múlva, amikor beteszik a mentőkocsiba, a zakója zsebéből kiesik a Pen drive. Felkapja a fiatalember, és gyorsan zsebre vágja. Nincs kétsége afelől, hogy az öreg ezt akarta átadni neki.

Darinka éjfélig várja Vencel jelentkezését, és azzal a reménykedéssel hatja álomra a fejét, hogy a férfi bizonyára már a közös albérletük ügyeit intézi. 

Juhász Levente egész éjjel a kutatási adatokat böngészi, míg végre rátalál egy számítási hibára, amit ha kijavít, akkor végre megszülethet a projekt várt végeredménye. Reggel nyolckor felhívja a kórházat, megtudakolandó, mikor látogathatja meg Soós Vencelt.

-        - Ön a Soós úr fia?

-        - Nem, dehogy, a munkatársa voltam.

-        - Sajnálom, akkor önnek nem adhatok semmiféle felvilágosítást az elhunytról!

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!