Madika

Madika ment az utcán

 

Madika

Madika nem volt szép nő. Mégis megakadt a férfiak szeme rajta. Persze csak azoknak, akik a nőben valami soha meg nem fejthető titkot keresnek, amit éppen a mindig soron következőtől várnak. Madika volt a soron következő, az a típus, akitől azt reméli minden férfi, hogy ö lesz az igazi, a megváltó, a minden titkok tudója, az igazi nő, "A Nő". Egy kicsit az anyukája, egy kicsit a játszópajtása. Igaz, nem a legszebb a világon, de, hogy nő, az biztos, a legjavából. Minden férfi álmodik egyszer erről, hogy megtalálja az igazit. Bár a tudatuk hátsó rekeszében tudván-tudják, hogy a titok megfejtését illetően úgyis csalódni fognak. Mégis belevágnak. Lesz, ami lesz. Ha a fél világ összedől, akkor is!
A nő minden reggel feltűnt, fél 8 után öt perccel az utcasarkon, és jobbra fordult, ment. Nem sétált, de nem is sietett, ment, ahogy a munkahelyre szokás menni. Ez volt benne a feltűnő, hogy nem volt rajta semmi feltűnő, a Nő ment az utcán. Negyed óra gyaloglás után beért a munkahelyére, ahol iktatott, pecsételt, lefűzött, kikeresett, visszarakott, mikor mi volt az utasítás. Nem az ügyintézők között dolgozott, az ügyintézők ügyeit intézte. Már mindent tudott, mi hol van, az ügyintézők meghaltak volna nélküle. Nem hajtott, nem könyökölt, de az évek során nélkülözhetetlenné vált. Gondossága, megbízhatósága példaként állt munkatársai előtt. A főnökök szerették és őszintén tisztelték a kiváló munkaerőt. Amikor lehetett, ki is fejezték valamilyen formában elismerésüket, hol anyagi természetű volt ez az elismerés, hol inkább erkölcsi. Madika kellő tisztelettel vette ezt tudomásul. Munkatársai őszinte tisztelettel néztek rá, és bár munkaköre nem volt kifejezetten fontos, ő maga megteremtette a fontosságot.
Géza általában akkor kanyarodott be az utcába, amikor Madika. Ez nem csoda, hiszen pontos emberek lévén, minden reggel sztereotip cselekvéssorokból állott számukra: felkelés, zuhany, kávé, indulás. A kocsi is tudta gazdája szokásait, másodpercre pontosan az úton voltak.
A nem szép, de valamiért mégis vonzó jelenséget nem lehetett nem észre venni. A nő az észrevevést diszkrét mosollyal nyugtázta. Később már alig láthatóan integettek is egymásnak. Ha valamelyik egy percnyit késett, a másik megvárta, lelassítva annyira, hogy az útitárs beérhette. Egyszer aztán Géza döntő lépésre szánta el magát: a szokásos üdvözlés után gázt adott, és mint akit puskából lőttek ki, elviharzott. Madika furcsállta a dolgot, de hamarosan megértette, miről van szó. A férfi, kezében egy csokor virággal várta őt az útvonal közepe táján. Kedvesen egymásra mosolyogtak, bemutatkoztak, és megpuszilták egymást.
- Ma két éve, hogy ismerjük egymást! - mondta a férfi, és betessékelte Madikát a kocsiba.
- Csak két éve? Én többet gondoltam! - válaszolta a nő, és megpuszilta a férfi kezét.
Esküvő, nászút, gyerekek. Minden ment a maga útján. És a boldogság. Nem volt gyakori vendég, de nem is volt ritkaság. Egy-egy előléptetés, külföldi út, saját nyaraló: mindegyik ok egy csipetnyi boldogságra. Nem támasztottak nagy igényeket vele szemben s ezért hálásak is voltak, ha meg-meglátogatta őket.
A szerelemben is mértéktartóak voltak, hagyományos stílus, a férj hagyományos dominanciája mellett. Politikával csak annyi foglalkoztak, amennyit a környezetük elvárt. A szavazás napján leadták szavazatukat, de soha nem kérdezte egyik a másikat, te hogyan szavaztál. Nem volt vitájuk soha, ha valamelyik előállt valamivel, a másik azonnal helybenhagyta. Mosoly volt örökké arcukon, a bánat igen ritkán látogatta meg őket. Ekkor azonnal bánatos lett a másik is. Nem csak figyelmesek voltak egymással szemben, hanem segítőkészek is, mint egy igazi, jó baráthoz illik.
Barátok voltak, a szó nemes értelmében. Ha olyan problémájuk akadt, amit csak a barátaival oszt meg az ember, nekik nem kellett a szomszédba menni, egymás legjobb barátai voltak. Testi, lelki jó barátok.
Lassacskán őszbe fordult az életük, az első unoka után jött a többi, közben véget ért a pályafutásuk: Géza igazgatóként ment nyugdíjba, Madika irodavezetőként. Anyagi gondjuk nem volt soha. Előbb Géza halt meg, utána Madika. Halála előtt Madika elmegyógyintézetbe került. Senkivel nem volt hajlandó semmiféle kommunikációra, csak azt hajtogatta:
Miért?

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
bodójános
#11. 2013. december 12. 09:43
Answer,
köszönöm szépen a véleményt!
bodójános
#10. 2013. december 12. 09:42
Mara,
örülök, hogy tetszett az írásom!
Answer
#9. 2013. december 11. 10:43
Jó írás, gratulálok!
Mara
#8. 2013. december 10. 18:49
Kedves János!

Nagyon jól felépítetted a novelládat.
Szeretettel gratulálok:Mara
bodójános
#7. 2013. december 10. 12:34
Kedves Fer-Kai,
köszönöm szépen szíves véleményedet!
bodójános
#6. 2013. december 10. 12:31
Kedves Báró von Shenczky,
a halál mindig megvisel, mert mindig rosszkor jön,
és nem kíméletes.
Köszönöm az olvasást!
bodójános
#5. 2013. december 10. 12:26
Kedves siktár évi,
köszönöm az értő olvasást és a gratulációt!
Fer-Kai
#4. 2013. december 10. 12:19
Elgondolkodtató...
Úgy tűnik, egy ilyen mintaszerű (vagy annak látszó) élet is kevés, törékeny - ha a teljesség hiányzik belül.
siktár éva
#3. 2013. december 10. 06:59
Nagyon szép, megható történet ez kedves János!
Eklatáns példája az emberi törődésnek, szeretetnek, odafigyelésnek egymás iránt. Nem volt mindent elsöprő nagy, szenvedélyes szerelem az övéké, de mégis volt benne ami olyan emberi., érzés, érzelmek, mely egekbe emelte őket. Egymás tiszteletben tartása, megbecsülése, mely kitartott életük végéig.

Nagy szeretettel olvastalak és gratulálok!
Évi
Báró von Shenczky
#2. 2013. december 10. 06:02
Bizony, két egymást nagyon szerető ember életében nagy törést okoz a másik elvesztése. Pedig erre készülni kell, hiszen az esetek túlnyomó többségében a társakhoz nem egyszerre érkezik el az utolsó perc. A bölcs mondás is erre figyelmeztet minket iskolás korunk óta: "memento mori", Vagyis úgy kell leélni az életünket, hogy bármelyik pillanatban könnyű szívvel távozhassunk, abban a tudatban, hogy mindent megtettem az életben,
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek