Láng

Édesapám emlékére

A ház mögött egy széken szokott üldögélni. Különösen akkor esett jól neki a pihenés, miután fogyó erejével elvégezte az általa kitűzött munkát. Jóleső érzéssel tette térdére két, munkában megfáradt kezét és tekingetett maga körül. Szőlővesszőkből alakítgatta ki ezt az árnyas helyet, ahol szívesen olvasott, barátaival elmúlt jó vagy mostoha életük egy-egy epizódját elevenítették fel...

A korosztályából egyre többen távoztak el az égiek közé, és Ő ezt számtalanszor elmondta: - Mit akarhatok én, már alig vagyunk páran - és sorolta a még élő kortársai nevét.

Ilyenkor, akaratlanul is arra gondoltam, Istenem, egyszer elragadja tőlünk a halál és ez lelkemet szomorúsággal töltötte el, de gyorsan más irányba tereltem gondolatait, nemsokára már vígan beszélgettünk tovább.

Ha Édesapámra gondolok, elő kell vennem az igazi életről szóló tudások könyvét, a Tao Te Kinget, ahol a 8. versben Lao-ce azt mondja:

"mert lakni jó ez a Föld, mert
mély a szíved, mert
mindenki, aki összefügg, szeret is már, mert
szólsz s az már maga a hit, mert
a derekasság rendbe is teszi amit intéz.."

(Karátson Gábor fordítása)

Ha olvasgatom e sorokat, ezek az állítások vele kapcsolatban értelmezhetők. Mindez benne volt.

Órák hosszat tudott mesélni az elszenvedett igazságtalanságokról, melyek érték, de végül belenyugodott, azt az utat végig kellett járnia, melyet kijelölt számára az Úr.

Úgy ment el, ahogyan szeretett volna. Otthon az övéi körében lassan, csendesen hunyt ki a láng. A láng akkor, ott kihunyt, de az én lelkemben örökké lobogni fog. Én is úgy szeretnék élni, ahogyan Ő élte a saját életét.

2004. november 29-én temettük, sokan voltunk, együtt voltunk a szeretetben.

Akit az Ég meg akar menteni / azt átöleli szeretetével - mondja Lao-ce.

A kép forrása