Labirintus

Labirintus: útvesztő, bonyolult folyosórendszer, amelyben nehéz kijáratot találni.

 

A nagy kéz puhán letett valahova, majd elengedett. Lassan kinyitottam a szemem, az erős fény még bántott, de fokozatosan kirajzolódtak a körvonalak. Egy mennyezet nélküli fehér, szűk kis szobában voltam. A helyiség egyetlen tárgya egy falba süllyesztett számlálószerkezet volt. Felálltam, elindultam körbe-körbe, keresve a továbbjutás lehetőségét. Hátam mögött váratlanul kinyílt egy ajtó, és ebben a pillanatban elindult a számláló 12:00-ról visszafelé pörgetve a számokat. Óvatosan beléptem az ajtón, amelyik azonnal becsukódott mögöttem.
Egy folyóson találtam magam. Itt már egy kicsit színesebb volt a világ. A fal kék színre volt festve, balra egy virágokkal díszített, jobbra geometrikus ábrákkal felvértezett ajtó várt rám. Rövid gondolkodás után a virágosat választottam, és beléptem rajta. Kíváncsian körbenéztem, közben az ajtó a falba olvadt. Szépen berendezett gyerekszobában találtam magam, kisággyal, játékokkal, csillogó, forgó fénypontokkal. Biztonságot éreztem, meleget és szeretetet. Az óra most egy nagy plüssmaci hasán számolta az időt. Amikor 11:00 lett, újabb ajtó nyílt ki. Egy ideig gondolkodtam, hogy inkább maradok a biztonságot nyújtóban, amikor a falak kezdtek egymáshoz közeledni, nem hagytak választási lehetőséget, menni kellett tovább. A folyosó most zöld színben pompázott. Most is két ajtó közül választhattam. Az egyiken iszonyatos tempóban képek váltogatták egymást, a másikon lágy dallam kíséretében, színes képek úsztak át egymásba. Az utóbbin léptem be. Már meg sem lepődtem, amikor az ajtó egyszeriben eltűnt, elveszítve a visszajutás lehetőségét. A falakon képek váltották egymást. A helyiség közepén egy forgószék állt. Beleültem, és arra fordultam, amelyik képsorozat a legjobban megragadott. Éreztem, ahogy a képek megérintenek, szépen sorban elrendeződnek bennem. Egy idő után sötét lett, és már én vetítettem a képeket a falra a saját érzéseim szerint. Jó volt valami újat létrehozni, alkotni. Lehet, hogy ha utánam valaki itt jár, már az én képeimet fogja nézni, és alakítja a saját képére? - kérdeztem magamtól.
Az óra mindenütt ott volt akármerre fordultam. Mintha egy kicsit gyorsabban pergett volna az idő rajta. Amikor a számok 9:00-át mutattak, a fény kigyulladt, és a képek eltűntek. A forgószék a padlóba süllyedt, és nyílt a következő ajtó. Már nem vártam meg, hogy kiüldöztessem, mentem tovább az utamon. Egy nagy terembe értem, amely tele volt további választási lehetőséggel. Volt itt minden fajta bejárat a következő szintre. Az egyik ajtón egy magányos hintaszék, a másikon egy mikroszkóp, a harmadikon szemetes konténer, a negyediken egy ijesztő arc volt látható. De a következőt választottam, amelyen egy gyümölcsöktől roskadozó terebélyes fa pompázott. Bent a falakon mindenütt hangszórók meredeztek. Ahogy becsukódott a visszajutás kapuja, szinte egyszerre megszólaltak a hangok. Volt közte gyereksírás, munkagép zaja, egy női sikoly, kacagás, tengerzúgás, félelmetes szélvihar robaja, szívdobogás, veszekedés artikulátlan hangkavalkádja. A hangok időnként az elviselhetetlenségig felerősödtek, máskor tücsökciripelésé halkultak. Néha úgy éreztem, itt kell maradnom, néha pedig menekültem volna. Az idő itt, alattam a padlón számolt vissza, óriásszámokkal, nagyon felgyorsulva. Amikor elérte az 5:00-át a hangszórók visszahúzódtak a falakba, kigyulladtak a fények. A szembe lévő falon három ajtó jelent meg. Az elsőn egy átszellemült arcú ember ült joga ülésben, körülötte csillagok. A középsőn egy a Holdra vonító magányos farkas volt festve. A harmadikon egy békésen legelésző birkanyáj.
Az elsőt választottam. Ahogy beléptem, nyugalmas éteri zene fogadott. Leültem a középen elhelyezett párnára, és átadtam magam a gyönyörű zene varázsának. Körülöttem kék fénnyel csillagok úsztak át a helyiségen. Belső nyugalmat, békességet éreztem magamban. Behunytam a szemeimet, és úgy éreztem, túljutottam téren és időn. A zene azonban szép lassan elhallgatott, és világos lett. Felálltam, kerestem az órát. A párnán találtam meg, 1:00-át mutatott. A párna váratlanul eltűnt, és megjelent két ajtó egymás mellett. Teljesen egyformák voltak, jeltelen fehérek. Egy kicsit sétáltam előttük nem tudtam dönteni, végül a másodikat választottam. Tökéletes sötétség fogadott. Hirtelen felgyúltak a fények, egy keskeny kis szegélyen találtam magam, előttem feneketlen mélység. Moccanni sem tudtam, csak meredtem a semmibe. A félelem lett úrrá rajtam. Kerestem az órát. Ahogy felnéztem megtaláltam, a semmibe íródott ki. Úgy éreztem, lelassul az idő, vánszorognak az egyre fogyó számok. Szorult helyzetemben már csak arra vágytam, hogy leperegjenek a reménytelenség másodpercei. 00:10, 00:09, 00:08, 00:07, 00:06, 00:05, 00:04, 00:03, 00:02, 00:01, 00:00.
Megérkezett a nagy kéz és felemelt. Ahogy emelkedtem felfelé, és visszanéztem, láttam, hogy egy labirintusban botorkáltam, és nagyon közel voltam egy helyhez a labirintus közepén, ahol kék volt az ég, a tengerparton föveny várta a mezítlábas csámborgót, és ahol az idő végtelen.
Ez volt az utolsó kép, amit láttam. Még hallottam, ahogy a kéz gazdája megszólal:
- Most azért jobban teljesített, mint a múltkor.
- Mi legyen vele, újra megpróbálhatja? - kérdezte egy másik hang.
- Nem, most egy kicsit pihentetjük, és visszatérhet, mint fehér egér. Most pedig töröljétek a memóriáját.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mara
#5. 2012. december 19. 12:33
Szeretettel gratulálok: Mara
Csilla
#4. 2012. december 18. 19:38
Kicsit hipnotikus, kicsit misztikus, és nagyon jó, izgalmas írás.
Tetszett.
Answer
#3. 2012. december 18. 19:06
Jó kis fantasztikus történet, a csattanó is remek!
Gratulálok!
Fer-Kai
#2. 2012. december 18. 18:25
Érdekes reinkarnációs parafrázis.

(Már csak az "érdekes" szó helyett kellene egy tudományosabb... Egy észrevétel: jógaülés a helyes kifejezés. Rövid o-val és különírva mást jelent, de érdekes asszociáció...)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!