Kovács L. István: Gyémánt az utcán

A lakókörnyezetében, ha boltba ment, sokszor látott egy kallódó gyermeket, olyan tízéves forma kislányt,....

 

Gyémánt az utcán

Írta: Kovács L. István

Kati néni hatvan évesen ment nyugdíjba. Elmehetett volna ötvenöt évesen is, de nagyon szeretett tanítani és kórust vezetni. Egy nagyváros színházában zongorázott és hegedült, ahogyan a darab kívánta, és tanított a helyi iskolában szolfézst. Férje szintén abban a színházi együttesben hegedült. Családjuk nem volt. Otthon tartottak hangszereket a gyakorlás miatt, Kati néni magántanítványokat is vállalt.
A lakókörnyezetében, ha boltba ment, sokszor látott egy kallódó gyermeket, olyan tízéves forma kislányt, szutykosan, kopott, szakadt ruhában. Haja csapzott és ápolatlan volt, de a szemei! A szemei nagyon szépek, értelmet sugárzóak. Lelke mélyén fájt neki, hogy az utcán látja. Ott kéregetett, mindenkitől egy-egy kiflire való pénzt. Tőle nem kért sosem, csak távolságtartóan méregette. Most, hogy nyugdíjas lett, és a férje is elszerződött az égi zenekarba, egyedül maradt sok szabadidővel. A tanítványai heti két napot jöttek egy-egy órára. Nagyon szép augusztusi idő volt, sütött a nap, de nem túl melegen. Simogató szellő lengedezett a park fái, bokrai között. Ilyenkor élvezet vásárolni, sétálni egy kicsit. A bolt előtt meglátta, hogy megint ott sétál a lány, kiflire valót kéreget. Bement a boltba, bevásárolt, és amikor kijött, odaszólt:
- Kislány! 
A lány riadtan nézett, mert még soha senki nem törődött vele, amióta az utcán kéreget, illetve többnyire elzavarták. Kati néni újra hívta: 
- Kislány! Gyere ide! - Hangja szelíd, de erélyes volt, és a lány engedelmesen odasomfordált.
- Nekem tetszett szólni?- kérdezte félénken, de illemtudóan.
- Igen, gyere, ott az a pad, üljünk le, kapsz kiflit, beszélgessünk!
A kislány, óvatosan követte a számára ismeretlen nénit. Leültek, Kati néni kipakolt három kiflit, egy dobozos kakaót és némi felvágottat. 
- Ezt edd meg, utána beszélgetünk. 
A kislány úgy evett, mint aki attól fél, hogy álmodik, és ha felébred, nem lesz ott a mennyei teríték. Közben Kati néni bemutatkozott röviden, megkérte a lányt, ne egyen olyan mohón, senki sem fogja elvenni tőle az ételt. 
- Meséld el, ki vagy, és miért vagy az utcán, miért vagy ilyen ápolatlan? Jársz-e iskolába, hiszen mindjárt vége a szünetnek, kezdődik az iskola.
Miután végzett az evéssel, megköszönte, ahogy illik, keze fejével megtörölte a száját, és válaszolt a kérdésekre. 
- Erikának hívnak, a városszéli erdőben élek egy deszkabódéban. 
- Nincsenek szüleid? 
- Nincsenek! Nem tudom ki az apám, mert erőszak áldozata lett anyám. Ő is egyedül élt, a szülei meghaltak. Munkát sem talált, így nem tudott albérletet fizetni. Egy üres bódéba költöztünk.
- És most hol van anyukád? 
- Ő már nincs, tüdőgyulladást kapott a télen, de nem ment orvoshoz, meghalt. Most egyedül vagyok, rokonról nem tudok, másnak meg nem kellek. 
- Nagyon értelmes lánynak tűnsz, tudod-e? 
- Jártam én iskolába, és jó tanuló voltam. Csak amióta anyu nincs, nem tudok tanulni, mert gúnyolnak a rendezetlenségem miatt. Én még nem tudok mosni, meg vizet hordani, mert messze van a közkút. 
- És nincs otthon, vagy intézet? Anyukád halála után a hatóságok nem kerestek? 
- Nem. 
- Ki temettette el anyukádat? 
- Egy másik asszony szólt valakinek és elvitték, de nem kérdezte senki sem meg, hogy van-e hozzátartozója. 
- Vannak-e papírjaid, mint születési anyakönyvi kivonat, betegkártya és egyéb irataid?
- Igen, vannak, anya őrizte egy kis táskában. Minden megvan.
- És hol vannak ezek? 
- Eldugtam, ne találja meg senki sem, mert egyszer szükségem lehet rájuk. 
- Messze van a hely, ahol eldugtad? 
- Igen, kívül a városon, egy helyen. 
- Mennyi ideig tart megjárni oda az utat? 
- Hát, nem tudom, mert nem nézem sosem az időt, nincs órám. 
- Nos, Erika! Én hazavinnélek, ha van kedved velem jönni, de a papírokra és igazolásokra szükség van. 
- Miért, intézetbe akar küldeni?
- Nem! De megpróbálhatnánk a közös életet, ha te is akarod. Egy hét próbaidő, utána megbeszéljük, jó? Viszont tudnunk kell igazolni, ki vagy, ha a sors úgy hozza. 
- Én nem messze lakom innen, akár mehetünk is. Még soká lesz sötét, és akkor, ha tényleg kellenek a papírok, elhozom, nagyon sietek. Később tessék itt sétálgatni, jövök hamar. 
Ezzel Erika elrohant. Gyorsan járta meg az utat, kis batyuféle hátizsák lógott a hátán, Kati néni még ott állt a bolt előtti parkban, és beszélgetett valakivel. Látta, ahogy a lány közeledik, elköszönt ismerősétől, és elindult a lány felé, kérte, kövesse őt. Erika egyből segíteni akart, kérte a szatyrot. 
- Köszönöm - mondta -, vigyük együtt! - A szatyor egyik fülét átengedte a kislánynak. Valóban nem messze lakott, gyorsan hazaértek. 

Erika elcsodálkozott a gyönyörű lakáson. 
- Én még ilyet nem láttam! 
- Ha jól viseled magadat, és megértjük egymást, lehet ez az otthonod. Először is fürdés következik - mondta szelíden -, hiszen ilyen szép lakásban nem lehetünk ilyen piszkosak.- Azzal a fürdőszoba felé terelte a kislányt. 
Erika meg sem tudott szólalni, mikor meglátta a szépen csempézett, tiszta fürdőszobát. Nekik csak egy rossz, horpadt, rozsdásodó lavór volt a fürdőszobájuk. Kati néni megnyitotta a vizet, beállította a hőmérsékletet, és vetkőzésre biztatta a lányt: 
- Nem gondolod tán, hogy ruhástól fürdünk? 
- Ja, csak gyönyörködtem - felelte, majd gyorsan levetkőzött. Illatos habfürdő, ugyanolyan illatú szappan került elő. Kati néni egy szivacsot is elővarázsolt a kis szekrényből. Érdesebb felével lágyan sikálni kezdte a leánykát. Ő maga is meglepődött, mikor haját megmosva előtűnt selymes szőkesége, mely kissé a vörös felé hajlott, és bronzos fényt kapott, mikor megszárították. Szép tiszta arca volt, az orra körül néhány apró szeplővel. Kati néni meg volt elégedve a látvánnyal. 
- Most vagyunk bajban, Erikám, nekem nincs ruhám, ami rád jó lenne. 
- Nem baj, nekem van a hátizsákomban - és ezzel előhalászott a táska mélyéből egy kétes színű és tisztaságú blúzt, valamint egy nadrágot.
- Fehérneműd nincsen? 
- Nincs! - jött a válasz! 
- Nem baj, ezt a ruhát most nem veszed föl. Kimosom, reggelre megszárad, addig keresek egy régebbi, nyári köntösfélét, abban ellehetsz reggelig.
Még kicsit beszélgettek, vacsoráztak, és átnézték a papírokat. Majd aludni tértek. 
Erika még sosem aludt ilyen puha ágyban, igazi párnával a feje alatt, bár nem ő tehetett róla. Kati néni nehezen aludt el, elgondolkodott, mit vett a nyakába, de már nem volt visszaút, nem dobhat ki egy árva gyereket, akinek odanyújtotta a pislákoló reményt. Elnyomta az álom. Reggel korán ébredt, kivasalta a lányka ruháit, reggelit készített. A kislány is felébredt. Kati néni megmutatta neki a lakást, a mellékhelyiségeket, és azok használatát. Reggeli után vásárolni indultak. Erika kézen fogta gyámolítóját, nagyon örült, hogy nem az utcán kell lézengenie. Nem ismert rá senki a járókelők közül, ez tetszett neki. Akkor ijedt meg egy kicsit, mikor meglátta Kati néni tegnap esti beszélgetőtársát, de nem történt baj. A másik nénivel beszéltek pár szót, és kérdésére azt válaszolta Kati néni, hogy egy távoli rokona kislánya, aki most nála lesz egy hétig. Erika örült, mert arra gondolt, ez jó jel. Ruhaboltba mentek. Sok mindent vett neki gyámolítója, a fehérneműtől egészen a kabátig. Boldog volt nagyon, szíve úgy kalapált, alig fért el kis mellében. Nagyon hálás volt, rengeteget segített, tanult az iskolai könyveiből, és csüggött Kati néni minden szaván. Főzésben, takarításban, bevásárlásban is segített. Nem beszéltek a továbbiakról. A lány izgatott volt, mert letelt az egy hét, szólni azonban nem mert. A néni sem szólt semmit. 
Éppen hétvége volt, hát elmentek sétálni, ettek egy fagyit, és kirakatokat néztek. Elérkezett a hétfő is. Reggelinél Kati néni azt mondta:
- Erikám, ma elmegyünk a gyámhivatalba, bejelentjük, hogy mivel árva gyerek vagy, én vagyok a gyámod. Ezt hivatalossá tesszük. Kezdődik az iskola, nem tudlak beíratni, ha nincs igazolás róla, hogy én vagyok a gondviselőd. 
Bár Erika az első szavaknál megszeppent, mire végzett a mondókájával, már a nyakában sírt örömében. Párszor meg kellett jelenniük a hatóságok előtt, de senki sem gördített legyőzhetetlen akadályt kettőjük dolga elé. Iskolakezdésre Kati néni lett a hivatalos gyámja Erikának. Ekkor Erika engedélyt kért, hogy mamának szólíthassa. Boldogan borultak egymás nyakába. Innen kezdve mama volt, nem Kati néni. 
A régi iskolájából kikérte, és beíratta abba, ahol korábban ő is tanított! A zeneiskolába is járnia kellett, de nem volt gond, tehetségesnek, szorgalmasnak bizonyult. Otthon is tanította a mama.
Életének gyökeres változásához, az új iskolához gyorsan alkalmazkodott Erika. Nagyfokú empátia volt benne, tisztelt mindenkit és mindent, amit csinált alázattal, de nem megalázkodva tette. Segítő szándéka is határtalan volt. Otthon sokat gyakorolt még egyedül is, akkor is, amikor a mama nem volt vele. Kati néni nagyon meg volt elégedve a „talált lányával", nagyon megszerette, mert Erika is szerette, tisztelte. Soha semmit nem kellett kétszer mondani neki, dolgaira vigyázott, kivette részét a házimunkából. A zenei tanulmányaival is nagyon szépen haladt, már az első évben sokat behozott lemaradásából. Szépen haladtak, Erika már a nyolcadik osztály végére osztályelső lett. Meghozta gyümölcsét az együtt töltött öt év. A nyolcadik osztály félévénél komoly beszélgetést folytattak a továbbtanulásról. Kati néni elmondta, hogy ő már nem tud hozzátenni a tudásához, és javasolta a Zeneművészeti Szakközépiskolát. Erika nem akart elszakadni a mamától, az iskola a szomszéd városban volt, így bejáróként folytatta tanulmányait. A mama már hatvanhatodik évében járt, fáradt volt, de segítette lányát. Nagyon büszke volt rá, és magára is, amiért nem hagyta az utcán heverni ezt a tehetséges gyermeket.
Iskolai koncerteken olyan jól szerepelt, hogy nagy koncertek előtti bemutatkozásokra kapott lehetőséget. Hol zongoratudását csillogtatták, hol hegedülni kérték föl. A középiskola elvégzését követően a konzervatórium lett a cél. Sikeres felvételi vizsga után megkezdte tanulmányait. Nagyon nehéz volt már számára, de nem a tanulás vagy a bemutatkozó koncertek, hanem az, hogy a mama egyre gyengébb lett, ahogy teltek az évek. Egyszer az idős nő megmutatott neki egy betétkönyvet. 
- Erikám, már nagyon gyenge vagyok. Tudom, hamarosan megtérek a Teremtőmhöz, és a papa oldalán fogok zenélni, az égi zenekarban. Ebben a könyvben a szükséges pénzösszeg van a temetésemre, a te nevedre kiállíttatva, hogy kivehesd, amikor kell. A szertartás egyszerű legyen, mint amilyen az életem volt, ennyit kérek tőled, és hogy a papa mellé tegyetek. 
Sírtak együtt, míg a mama elaludt. Erika betakarta, egy darabig ült az ágya mellett, őrizte álmát. Kiment a virágoshoz, vett egy csokor mezei virágot, szerette a mama, és odakészített egy csésze teát. 
Már a konzervatórium vége felé járt, mikor a vizsgaelőadásokra készültek egy koncert keretében. Boldogan újságolta a mamának, mikor és hol lesz az előadás, és hogy taxit küld érte. De sajnos az előadás előtt két héttel a mama leszerződött az égi zenekarba. Mosolyogva ment el, mert szeretett, fogadott leánya a kezét fogta. Nagyon büszke volt, szíve mélyén örült, hogy felvette az utcán azt a kis kavicsot, mely igazából egy gyémántot rejtett. Erika a kívánsága szerint intézte a temetést, legszívesebben el sem ment volna a koncertre, de azt nem lehetett megtenni. A vizsgázóknak volt egy-egy szóló előadása, majd a végén egy zenekart alkottak, és egy nagyzenekari darabot adtak elő. A szólók előtt mindenkit néhány szóval bemutattak. Erikát nagy meglepetés érte, a néhány szavas bemutató után a műsorközlő egy levelet olvasott föl, mely rövid volt: 
- Tisztelt hallgatóság! Én az utcán találtam valamit, amiről azt hittem kavics, de mint Önök is láthatják, hallhatják, valójában egy gyémántot találtam. Katalin, egykori hegedű és zongoraművész tanár. 
Erika sírva lépett a mikrofonhoz, és ennyit mondott:
- Engedjék meg, hogy ezt a mamának ajánljam! - vonóját a hegedűre illesztve elkezdett játszani. A közönség álló tapssal jutalmazta. 
Diplomaosztás után kiment a temetőbe, megmutatta a mamának, megköszönte a törődést, és hegedűjét elővéve, kedvenc darabját kezdte játszani, szépen, halkan, a hely szelleméhez igazodva. Erika nem nélkülözött, a mama mindent ráhagyott, amije volt. Világhírű zeneművész lett, de koncerteket úgy vállalt, hogy bárhol járt a világban, a mama halálának évfordulóján a temetőben legyen, ahol mindig eljátszotta a mama dalát.

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Kovács L. István
#5. 2016. augusztus 29. 17:23
Köszönöm szépen a tanácsot és a megtisztelő figyelmet Zsuzsa!
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2015. október 12. 19:41
Döme Zsuzsa
#4. 2015. október 12. 19:41
Ezt a megkapó írást én is megkönnyeztem. Érdemes lenne újra meg újra elolvasnod, hogy ne ismétlődjenek benne kifejezések (pl. az egyébként nagyon szép "égi zenekar" háromszor is előfordul).
Üdvözlettel:
Zsuzsi
Kovács L. István
#3. 2015. október 10. 15:34
Köszönöm szépen kedves Csilla! Pedig rövidítettem már rajta!
Csilla
#2. 2015. október 7. 18:20
Megható élettörténet. Minden felesleges sallangtól és érzelgéstől mentes, letisztult írás.
Kicsit terjedelmes, de olvastatja magát.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek