Kicsi a világ

A görbe estét már jó előre eltervezték.

Kicsi a világ

A görbe estét már jó előre eltervezték. Hogy melyik kocsmákat járják körbe, mivel próbálják megtréfálni a vőlegényt, és persze milyen erőpróbákat kell kiállnia.

Még szerencse, hogy egy héttel az esküvő előttre tervezték a legénybúcsút, mert a leendő férj az adott napon éjfélre úgy elázott, hogy kétséges volt, kigyógyul-e az alkoholmámorból a napokkal később tartandó esküvőjére.

Pedig a java még hátravolt. A kíséret egyik tagja – gyerekkori jó cimborája a nősülendő ifjúnak – ragaszkodott hozzá, hogy a leküzdendő akadályok közé egy örömlánnyal való „megbirkózást” is beiktassanak. Már hajnalodott, amikor az egyik kocsma közelében falnak támaszkodó, láthatóan kuncsaftra váró nőbe botlottak. Már messziről kitűnt, nem mai csirke, ennek ellenére, ugyancsak jó karban volt még. Széles csípője, keskeny dereka, erős mellei, vállig érő haja megtestesítette mindazt a nőiességet, ami egy ilyen kalandban a hölgypartnertől elvárható. A feladattól elállni nem akaró barát jó választásnak tartotta a nővel próbálkozni. Különösen azért, mert amikor az utcai kandelábertől egy kicsivel több fény vetült az asszony arcára, azt kivételesen megnyerőnek találta, sőt, mintha valamiféle ismerős vonásokat fedezett volna fel rajta.

Na de minden hiába, ha a felavatandó delikvens alkalmatlan, tehetetlen állapotban van, és semmiféle stimuláló beavatkozás nem tudta őt élénkebbé tenni. Utólag még azt is feltételezték, tán rá is játszott egy kicsit, mert húzatta, s annyira elesettnek mutatta magát, hogy képtelenség volt akcióra bírni. Még megnézni se volt hajlandó a nőt, akivel felavatni szánták a férfiasságát. Vagy a bevedelt sok ital, vagy a tudat alatt rejlő bűntudat, hogy hőn imádott menyasszonyát mégsem illik megcsalnia már a frigy megkötése előtt, de tény, hogy véget kellett vetni a görbe estének, és a rosszullétből ájulatba eső ifjúval hazafelé kellett venni az irányt.

Szerencsére, az estének nyoma sem maradt, az esküvő napján lázas izgalomban szervezkedett a jó barát vőfély, és valamennyi segítőtársa. A legénybúcsúról több szó nem esett, na meg folt sem a becsületen, a vőlegénynek hála.

Megvolt az esketés, boldog volt az ifjú pár, a lány születi, a fiú részéről az örömapa, mivel mára csak ő maradt meg az egy szem fiának. Hamarosan minden arc kivirult, kinek az örömtől, kinek a vendégfogadóul kínált jó szatmári szilvától.

Már csak a gratuláció maradt hátra. Jókívánságokban nem volt hiány, mindenki kezelni akart, vagy csókolódzni az ifjú házasokkal. A vőfélynek tűnt fel, hogy a tömegben megbújik egy ismerős arc. Még az előbbi hétről, az ominózus görbe estéről. Szólt is azon nyomban a vőfélytársának: te nézd már! Ott a nő, akit majdnem megvettünk a barátunknak. Tudod, a legénybúcsún.

Mire a másik odanézett, a nő már el is tűnt az ünneplő tömegben. Lehet véletlen is, vagy csak kíváncsi volt az újságba is betett hír alapján a parádésnak meghirdetett esküvőre?! Ki tudja.

A nő eközben, kikeveredni igyekezvén az ujjongó emberek gyűrűjéből, lopva elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában. Kisfiam, légy nagyon boldog – mormogta magában. Örülök, hogy legalább az esküvődön jelen lehettem. Nem láttalak immár húsz éve. Apád szerint halott vagyok, és talán igaza is van… 

 

(A novella Mester Györgyi "A hatodik" című kötetében jelent meg nyomtatásban.)

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek