Keresd az angyalt!

Tehát: aki keres, az talál.

 

 

A minap kedvenc rádióadóm a fenti címmel indította kellemes napot kívánva műsorát. Álmos pilláim törölgetése közben szemem az ablakomra irányítottam, és oly éterien tűzött be a reggel aranyfénye, hogy komolyan azon gondolkoztam, elhagyom lakásom eme szinte mostanában legédesebb tárgyát, az ágyikómat.

Gondolatébresztés... felébresztés... felkelés... nyújtózkodás a verandán, miközben lánykám huncut kölyök kutyusa örömmámorban úszva jöttömre versenyt futkározott az őszi napsugarakkal és pillangókkal. Néha sziámi cicusunkat is elhalmozta óriási szeretetteljes nyelvcsapásaival, melyet a cicmic fél órai kemény, megfeszített nyalogatással távolított el bundájáról.

A rádiót felhangosítva kiültem az ősz még szőlőillatú délelőttjére a lugas árnyat adó hűvöse alá, papírt ragadtam, és elindítottam agyam. Kezemben futott a ceruza, sercegtetve a lapot.

A szpíker szerint, aki keres, az talál.

Az utóbbi hónapok megpróbáltatásai nekem valahogyan nem ezt igazolták, pedig annyi mindent kerestem, hogy szinte már egy komoly áruházat is be tudnék belőle rendezni, bár ezekben a keresésekben olykor érzések, gondolatok is, néha személyek, megoldandó feladatok is szerepeltek.

Tehát: aki keres, az talál.

Akkor angyalt keresek. Biztos vagyok egyáltalán ebben? Egy unalmas angyalt? Az egyik bulvárlap szerint az is rendben lenne, ha ördögöt keresnék, ugyanis a pokolban is legalább olyan izgalmak várnak ránk, mint odafenn a tejszínhab felhőcskés égbolt feletti világban, persze, ha a barátaink is velünk jönnek. S ha izzó élményekre vágyunk, egyáltalán ne a mennyország felé vegyünk jegyet.

Pár éves kemény keresés után megtalálni véltem az angyalt. Igéző zöld szemek, sejtelmes, udvarias intelligencia, mindenre azonnali ötletes válaszok, szórakoztatás felsőfokon. Az a bizonyos közös hullámhossz, akár a Gellért hegyi panorámában gyönyörködtünk, akár gasztronómiai kedveskedéseket tettünk egymás elé, akár az éj leple alatti játszadozásainkra gondolok.

De. Sajnos egyszerre ez az angyal tudott ám ördöggé is válni. De nem ám az az "alpachinos" őrjítően különleges kiadás, hanem egy szőrös, ronda állat. Sokat gondolkoztam olykor, hogy kell ez egyáltalán nekem? De mire a game over végigkattogott agyamon, addigra újra az angyalt láttam. Szemészhez is elmentem, hátha a látásommal van a baj. Műtét műtétet követett, de nem itt keletkezett a hiba. Azon is elgondolkoztam néha, hogy az a bizonyos rózsaszín köd...

Mára már azt is meglátom, amit nem kellene. Lehet, hogy ez a baj?

Végül rájöttem a dolog nyitjára. Az ördög nem más volt, mint az édes, aranyos, anyós. Fia jó ötvenesként is még mindig az az ötéves ártatlan kicsike a szemében, akinek nem kell ám nő, de még gyerek sem. Feleségről már nem is szólva. Ember, akarom mondani nő, nem született még, aki az ő számára a fia angyalát jelentette volna, s ez a számomra azért néha angyalnak tűnő lény minden nap órákat töltött a szomszéd lakásba,n folyamatosan mérgek keverésére szakosodott nem is ördög, egyenesen boszorkány kebelében. Agymosás felsőfokon. Valaha szegény angyalkám rendelkezett feleséggel, de gyermeket nem engedett a banya, sőt eddigi kapcsolatait is sorra törte szét. Az angyal pedig, mint akit folyamatos hipnózis alatt tartanak, imádattal, és teljes hittel nemcsak tűrte, de mintha élvezte is volna eme megpróbáltatásokat a napi közös ebédeléseik alkalmával.

No, azért engem sem ejtettek a szárnyamra, vagy a farkamra ( ja, az nincs is... de még lehet, ha a mai trendekre gondolok..). Egy alkalommal csirkeszárnyat rántottam ebédre, amit imádok, s reméltem angyalom is eképpen érez majd. A Lehel téren találtam egy igazán kedvező baromfiárus fiatalembert, s azon nyomban be is vásároltam két tucatot, s már repültem is haza, hogy átvarázsoljam isteni falatokká, ami szerintem fenségesre sikeredett. Ehhez megjegyezném, nem egy ördöngös dolog az elkészítése, ajánlom egyedül élő férfi-angyalkáknak. Hozzá görög salátát tálaltam egy kis basmati párolt rizs kíséretében. (Hú, már csurog is a nyálam.)

S elkövettem életem egyik talán legnagyobb hibáját. Angyalkámnak felvetettem, hogy hívja át a boszit is, persze azzal a nem titkolt hátsó gondolattal, hogy egy kicsit pedálozzak nála. Az asztalon gőzölögtek az isteni pipiszárnyak, jól megtöltve a hónuk alja májacskákkal. Angyalom teljes odaadással fogott hozzá, láthatóan ízlett minden falat. Az anyós egy darabig csak forgatta a szájában, mire megjegyezte:

- Kisfiam, eddig nem is szeretted ezt a proli kaját, csak a combot. Hogy tudod ezt megenni? Én minden nap fenséges étkeket teszek eléd, nem ilyen vackot.

Hát, ekkor - egy jókora levegővétel után - azért én is átváltoztam ám ördöggé. Fogtam a tál pipi szárnyat, és megmutattam, hogy mit is tudnak a kicsikék. Repülni. De serpenyőstől ám! Mindenhol egyszerre. Úgy, ahogy még élő korukban. Megemeltem jó magasra tálastól, és úgy oda vágtam az asztalhoz, hogy mind egy szálig elhagyva a tányért saját pályát kezdtek járni, majd néhány az asztalra, néhány a kövezetre, de egy az anyós-ördög fejére esett. A hatást már nem vártam meg, felkaptam a kabátom, és bevágva az ajtót rohantam le a lépcsőn, ki a kapun, meg sem álltam a Duna partig, ahol egy padon kerestem megnyugvást.

Azért, ha néhanapján jó messze kerülünk, akár hetekre is az ördögök öreganyjától, az angyal ismét a legangyalabb formáját nyújtja, és akkor azon gondolkozom, talán mégis őt kerestem?

Azóta sokszor sütöttem pipiszárnyat, de csak ha kettesben töltöttük napjainkat. Ilyenkor jókat szórakozunk a repülő szárnyakon... de elgondolkozom, valóban ő az én igazi angyalom? Legközelebb inkább a pokolfajzatokkal próbálkozom.

 

 

Mórahalom, 2011.10.06. Mimmy

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mimmy
#10. 2011. október 14. 15:34
bocs, gyerekeink
Mimmy
#9. 2011. október 14. 15:33
Köszönöm Marcsi. Igen, a gyerekein állnak mindig a "legangyalabb" helyen a szívünkben.
előzmény: Szabó Józsefné hozzászólása, 2011. október 14. 12:15
Szabó Józsefné
#8. 2011. október 14. 12:15
Kedves Mimmy!
Ez a történet amit írlál mulatságos is meg szomorú is.
Én inkább az angyalok között szeretnék maradni , mert annak örülök ha boldogok a gyermekeim.
Marcsi
Mimmy
#7. 2011. október 13. 18:28
Köszönöm Nektek véleményezéseiteket. Ma egy kis bugyuta versikével "remekelek", miután az angyalom valóban angyal-formáját adta.
Üdv: Mimmy
Mara
#6. 2011. október 11. 13:53
Gratulálok írásodhoz. Tudod azt a mondást: Az anyós úgy jó, ha porhanyós.
Szeretettel: Mara
Juhász Kató
#5. 2011. október 8. 06:06
Tetszett az írásod, mert életből vett sztori.
Az ilyen tipusú anyós nem is olyan ritka.
Tegnap fejeztem be egy történetet, ami hasonló
anyósról szól.
Ne vedd a szívedre a sértést, süssél csak továbbra is
pipiszárnyat, és kerüld a találkozást a mamával.
Azért a pokolfajzatokkal légy óvatos.
Eliza Beth
#4. 2011. október 7. 23:09
Tipikus "sírva vigad a magyar".... Viccet csinálunk kínjainkból, talán ezért nem halt még ki a nép...
Answer
#3. 2011. október 7. 19:27
Tetszett, jó történet!
Balage
#2. 2011. október 7. 13:09
Megmosolyogtalak, bár sztorid inkább szomorú, stílusod mégis könnyed.
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek