Kánikula

...pattogtatnám hiúságom apró labdáit, a fényes, kék ég felé.

 

 

 

Tűző napon

száguldok az olvadt, süppedt

országúton,

mely egy lázas, nagy ütőér

alant, csak ráng

és kanyarog aszfaltosan.

Én lírai

alkat, csak űzöm zsibbadtan,

buborékká

vált álmomat, egy érzelmi

lomtárral a

vágyak mélyén, pattogtatnám

hiúságom

apró labdáit, a fényes,

kék ég felé.

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
haver
#7. 2011. augusztus 16. 06:40
Kedves Zsuzsa, igazad is lehetne, de sajnos ma már ott tartunk, hogy jó autópályák vagy legalább autóutak nélkül (amelyek mind aszfaltozottak) szinte lehetetlen ebben a versenyben talpon maradni.
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2011. augusztus 15. 20:18
Döme Zsuzsa
#6. 2011. augusztus 15. 20:18
Inkább a kék ég, mint az aszfalt!
S az sem baj, ha szétpukkan a buborék - amíg fújjuk, gyönyörködhetünk benne... S talán addig szembesülünk önmagunkkal is.
haver
#5. 2011. augusztus 15. 13:02
Sajnos a hiszékenység és a túlzott optimizmus ilyen színes boborék álmokat fúj elénk, amelyek sorra szétpukkannak.
előzmény: janos hozzászólása, 2011. augusztus 15. 12:40
janos
#4. 2011. augusztus 15. 12:40
A buborékká vált álmok hamar szét robbannak.
Tetszik a vers.
Gratulálok!
János
haver
#3. 2011. augusztus 15. 11:56
Köszönöm Balage.
Balage
#2. 2011. augusztus 15. 11:41
Tetszett. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek