Kakukkos óra

Egy leporolt emlék.

 

Néha, mikor úgy érezte, hogy sok a világból, ide, a padlásra menekült. Szeretett itt a régi emlékek között megbújni. A tetőcserepek között átszűrődő fény különös hangulatot varázsolt a helynek. A férfi befészkelődött a régi, öreg lába-vesztett fotel ölelő karjaiba, és régi fényképeket nézegetett. A képek boldog gyerekkorát idézték, mindig melegség öntötte el, ha közöttük lehetett. Azután néhány megsárgult könyvbe lapozott bele, csak úgy véletlenszerűen. Érezte a régi könyvek illatát, és ahogy halkan suttogták a gondolataikat. Amikor belefáradt az olvasásba, egy kicsit hátradőlt, és szemeivel végigsimogatta a körülötte lévő tárgyakat. Egy díszes faláda mögött felfedezett valamit, amit nem tudott beazonosítani, ezért odament, és megnézte közelebbről. Jobb időket megélt vén kakukkos óra volt. Leporolta, a fotelhoz vitte, az ölébe ültette, és az óra azonnal mesélni kezdte a történetét:
Az órát ő vásárolta valamilyen ünnepi alkalomra a szüleinek. Nagy szeretettel fogadták az új jövevényt, a kakukk megkezdte áldásos tevékenységét, óránként jelezve az elmúlást. Egy idő után azonban kezdett terhes lenni az éjszakai hangos ketyegésével és a mindig szorgos kakukk rikácsolásával, ezért apa átváltoztatta dísztárggyá, leakasztva a mechanikát működtető súlyokat. A kakukk csendben élte meg, amikor az apa egy borongós őszi napon örökre elment. Az egyedül maradó anya nehezen viselte a szeretett lény hiányát. A fiú, ha ideje engedte, meglátogatta, és próbált lelket önteni belé. Egy ilyen látogatás alkalmával vette észre, hogy az óra újra jár.
‒Tudod, nem érzem olyan egyedül magam. - indokolta döntését az anya.
Jó pár év eltelt, amikor a fiú hivatalos volt az édesanyjához születésnapi ebédre. Reggel csak egy pár falatot kapott be, mert sejtette, hogy anyja ma is kitesz magáért, és a kedvencét főzi majd: göngyölt marhafelsált, savanyú káposztával és kenyérgombóccal. Korán érkezett, a főzés még javában zajlott. Egy ideig elbeszélgettek, majd az anya bezavarta a szobába, mert nem szerette volna, ha megtudja mi lesz az ebéd főmeglepetése. Bambán tévézgetett, és töltögetett magának a kikészített italarzenálból. Ritkán ivott, ezért az alkohol gyorsan a fejébe szállt. Valami hiányérzete támadt, így hát körülnézett. Jó időbe telt, amíg rájött, hogy nem jár az óra.
‒ Mi van a kakukkal? - kiabált ki a konyhába.
‒ Fogalmam sincs, egyszer csak nem jött ki! - jött a válasz.
Leemelte a falról az órát, és belenézett, úgy tűnt neki, hogy nem túl bonyolult szerkezet, így hát nekiállt megjavítani. Amikor elkészült, annyira biztos volt a szerelés végeredményében, hogy ki sem próbálta, csak felakasztotta a falra. Időközben a konyhából bejövő illatok azt sejttették, hogy nemsokára kész az ebéd. Ünnepi alkalomkor a szobában fogyasztották el a lakomát, így volt ez most is. Anya befordult a levesestállal, és megkezdődött a kulináris élvezet. Ebéd közben fel-felsandított az órára, mert közeledett a kakukk jelenési ideje. Amikor elérkezett az idő felpattant, és az órára mutatva kiáltotta:
‒ Meglepetés!
Az anya a jelzett irányba fordította a fejét, és várt. Egy ideig semmi nem történt, majd váratlanul kicsapódott a kakukk ajtaja, a kakukk azonban sehol. Már közelebb lépett volna, hogy miért lustálkodik ez a jószág, pont akkor, amikor a legtöbbet kellene neki kakukkolni, amikor csigalassúsággal kivánszorgott a madár az odújából és elindult előre. Mielőtt kiért volna a végére, hirtelen begyorsított, és a végponton rántott egyet kakukk uraságon. Ettől a kakukk orra esett, és lógva maradt a kifutó végén, miközben legjobban a hasfájós macska hangját utánozva úgy maradt.
Egy pillanatig döbbent csend következett, majd kibuggyant belőlük a nevetés. Soha nem látta még az édesanyját ilyen jóízűen nevetni, még a könnye is kicsordult. Az ebéd többszöri nevetésroham közepette telt el. Egyszerűen nem lehetett kibírni a látványt nevetés nélkül, ahogy ott lógott a kakukk szárnyaszegetten. Az ebéd végén megígérte, hogy majd valamelyik nap eljön, és tiszta fejjel megjavítja. A körülmények azonban úgy alakultak, hogy egy jó ideig nem tudott menni. Amikor legközelebb meglátogatta az édesanyját, látta, hogy a kakukk újra működik.
‒ Nem győztelek kisfiam kivárni, így elvittem egy óráshoz - indokolta döntését az anyja. Azt látnod kellett volna, ahogy kínlódtam, amíg nagy nehezen visszatuszkoltam a madarat a házába, miközben eszembe jutott a „nagyjelenete", amit nem lehet kuncogás nélkül felidézni. Ahogy átadtam az órásnak, gyorsan menekültem volna ki az üzletből, de a kíváncsi ember belenézett és utánam szólt:
‒ Látom „szakember" javította!
Amikor mentem az óráért már előre rettegtem, hogy mit fog szólni, de aránylag rendes volt, csak neked üzent valamit.
‒ És mi volt az? - kérdezte a férfi.
‒ Cipész maradjon a kaptafánál!

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#5. 2013. január 12. 15:36
Ügyes. Tetszett. Grat!
Eliza Beth
#4. 2013. január 8. 21:42
Cipész maradjon.... Én is? :-)))) (merthogy én tényleg az volnék)

Jó, humoros írás, elképzeltem szerencsétlen kukukkot (nem elírás, becézés!).
Csilla
#3. 2013. január 8. 20:04
A jó szándék megvolt, csak épp a szakértelem és a józanság hiányzott.
Fontos, hogy vidámmá és felejthetetlenné tette az ünnepi ebéd hangulatát, de jobb az ilyesmit szakemberre bízni!

Tanulság: a cipész maradjon a kaptafánál!
Tetszett.
Answer
#2. 2013. január 8. 15:48
Jó írás, tetszett!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!