Jókor jó helyen

Csak egy pillanat kellett, már ott is állt mögötte észrevétlenül.


Csak egy pillanat kellett, már ott is állt mögötte észrevétlenül. Az érzés, ami akkor régen született a szívében - és lelkében maradt - most is boldoggá tette.
Boldoggá, mint azon a szüreti bálon, amikor megismerte. Gyönyörű volt. Nem is felejtette el azóta sem. Meglátta, és beleszeretett. Julika is viszonozta az érzelmeit, és azóta is érzi azt furcsa remegést, mikor meghallja a hangját, vagy megérzi a gondolatait. Megismerkedésük óta nekik minden ősz örömünnepnek számított.

Hirtelen elöntötték az emlékek, de egy elmondhatatlan érzés hatalma leigázta...
Mintha a féltést, szerelmet, a bánatot összekeverték volna - és most a lelkében kavargott megmagyarázhatatlanul.

A nő mellett haladt, hallgatva a gondolatokat, ami a feleségében született. Karját a vállára tette, és asszony megérezte a jelenlétét. Olyan érzés támadt benne, mintha sürgetnék,... ne sétáljon,... menjen gyorsabban... Nem értette...

- Drága párom! - suttogta. - Tudom, érzem hogy itt vagy. Lassan 5 éve, hogy egyedül maradtam. Azóta sem tudok megnyugodni. Hiányzik a közelséged. A hangod, ahogy meséltél az unokáknak, viccelődtél a gyerekekkel, a nevetésed, suttogásod, az ölelésed...

Ekkor rohant végig az első szélroham a fákkal szegélyezett úton, és hátulról nekiszaladt Julikának. Az ég is beborult, és akkorát mordult, hogy összerezzentette.
De nem gyorsított a léptein.

- Értem a sürgetést, de nincs semmi baj, legfeljebb megázom egy kicsit!
- Ne tedd ez velem, siess! Az életeddel játszol! - könyörgött a férfi.
- Tudod, már csak időm van, engem már nem sürgethet az idő.
- Siess, kérlek! Érzed hogy növekszik a szél,... azonnal kitör a vihar... csak az első házig kell eljutni a falu szélén, és megmenekültél. Ne akard még a halált. Jövőre lesz Vica unokánk eljegyzése... az eső is zuhog...

- Tudod, jövőre lesz Vica eljegyzése. De én azt úgysem láthatom. Elköltöztek a világ másik felére. Hetente telefonálnak, meg küldeni akarnak nekem repülőjegyet... de én nem megyek. Szeretem őket, de már nincs erőm. Én már öreg vagyok hozzá.
Egyedül lakom abban a házban. Te hiányzol nagyon. Hozzád szívesen repülnék...

Ekkor csapott le az első villám. Dühös sietséggel gyújtotta fel a szénakazlat. A férfi testetlen lelke megborzongott. Tudta, látta, ha a szeretett nő nem éri el az első házat, vége az életének... A következő csapás az út menti vadgesztenyefát fogja választani - és ha ilyen tempóban haladnak, pont alatta lesznek.
Már nem tehetett semmit, az asszony a legrosszabbkor ért oda.

Első pillanatban a nő azt hitte, álmodik. Nem értette az egészet. Előtte a férje állt mosolyogva, mellette egy fekete csuklyás alak, aki egymásra tette a kezeiket, majd hirtelen intett egyet, és köddé vált. Talán még a mosolyát is látni vélték.

Így lett teljes a boldogsága, és egy pillanatra sem bánta meg, hogy a viharban nem sietett. Mindig azt mondja azóta is az ő örök Mihályának, ... az életemben utoljára jókor voltam jó helyen.



 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#2. 2015. május 29. 11:53
Tetszett, gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek