Jéghercegnő

Még nem tudom mi lesz belőle, de gondoltam megmutatom nektek!

 

 

Újra találkozás

 Gina fáradt testét és lelkét nyugtatta a meleg zuhany alatt. Könnyeinek szabad folyást engedett, már százszor elátkozta azt a pillanatot, mikor elfogadta az ajánlatot, mellyel végleg magához kötötte Ken Strom. Már nagyon közel járt hozzá, hogy inkább mindent veszni hagy, és kilép ebből a házasságból, de olyankor mindig a szülei jutottak eszébe. Nem teheti meg velük, hogy sorsukra hagyja őket. Egyedül pedig nem lenne képes rá, hogy segítsen. Persze azzal is tisztában volt, hogy ő maga is egy lepusztult albérletben kötne ki. Bár az annyira nem zavarná. Élt már ő sanyarúbbnál-sanyarúbb körülmények között, mégis voltak évek, mikor boldog volt.

 Nagyon jól tudta, hogy a kívülállók irigylik a fényűző életet, melyet cserébe kapott, de senki nem sejtette a feltételeket, melyek papíron, írásban, feketén-fehéren szerepeltek, és az aranykalitkába zárták.

 Testét erősen átdörzsölte a puha törülközővel, mintha az est utolsó árnyalatát radírozná le bőréről. Elege volt már ezekből a megjelenésekből, de mint oly sok minden, ez is ama dolgok között szerepelt: „Köteles férjével nyilvános és zártkörű rendezvényeken megjelenni, és ott az etikettnek megfelelően viselkedni". Eleinte érdekesnek tűnt, de mivel sosem mozgott olyan körökben, nem mindig értette, miről volt szó.  Éreztették is vele a társaság hölgytagjai: - Tudjuk, hogy nem közénk való vagy!

Egyfajta lázadás volt benne, és annak ellenére, hogy sosem érdekelte a pénzügy és a politika, mondván nem ért hozzá, próbálta tanulmányozni. Sok mindent most sem igazán értett, férje szerint nem is baj, de legalább eljutott arra a szintre, hogyha kérdeztek tőle valamit, e téren már hozzá tudott szólni. A társaság egyes női tagjai ezt szintén rossz szemmel nézték. Így hát került mindenféle társalgást. Általában egy pohár pezsgővel kezében körbejárta a társaságot, üdvözölte, akit feltétlenül kellett, majd egy eldugott sarokban foglalt helyet, és onnan szemlélte, ahogy Ken a leendő ügyfelekkel tárgyalt.

Minden alkalomkor elgondolkozott, neki valójában mért jó ez a házasság, hisz azonkívül, hogy megkapta az azonnali állampolgárságot, semmi mást nem. Ő maga nem kezdeményezhette a válást, ez szintén megfogalmazódott. Pedig már rég megtehette volna. Gina persze tudott a kisebb-nagyobb kiruccanásokról, hisz a bulvársajtó elég rendesen csámcsogott ezeken a sztorikon. Ken sem cáfolta, őt pedig hidegen hagyta, hisz nem szerette a férfit. A három lépés távolság mindig is megvolt köztük. A szerelmet csak egyszer színlelték, amikor ellenőrizték őket a zöldkártya miatt. Egy kis kenőpénz ott is szerepet játszott, mert ugyebár mindenki megfizethető, suhant át az agyán egy keserű mosoly kíséretében. Neki is megvolt az ára.

 Nem tudott még aludni, évek óta rossz alvó volt. Megállt a DVD- gyűjtemény előtt. Keze automatikusan nyúlt egy film után, melyet töviről-hegyire tudott már, és az eredeti regényt annakidején kéziratban is megkapta. De most emberi szóra volt szüksége.

Vajon most mi lehet vele, merre járhat az akkori lovagja? Ígéretéhez híven mindig elküldte az új kötetet dedikálva, de magáról sosem írt. Szerette az írásait, falta a sorait. De az is előfordult, hogy csak úgy leemelte a polcról, és az ölébe fektette valamelyik könyvet, és merengett a múlton.

 Milyen édes álmokat szövögetett vele, végre érezte, hogy valaki! És a legfontosabb: otthon érezte magát nála a kis birtokon. Mégis el kellett engedniük egymás kezét. Tudta, nem tarthatja vissza, bármennyire is fájt a szíve utána. Az őrület szélén állt, mikor meghallotta, hogy eladó a kis farm, és valaki gyorsan le is csapott rá.

Majd a búcsú a kis kávézóban. Sokáig csak szótlanul ültek egymással szemben. Mindketten utáltak búcsúzkodni, de nem akart csak úgy eltűnni az életéből. Utólag belegondolva talán mégis jobb lett volna. Gina akkor és ott megfogadta magában soha többet nem lesz szerelmes. Az ő szíve végleg a férfinél maradt. És az a fájdalmas utolsó mondat, amely mindig a fülében csengett az oly hazugnak tűnő „ugye barátok maradunk" szavak után:

- Tudod, azt sajnálom a legjobban, hogy nem marad itt belőled senki, akit szerethetnék! - Majd könnyes szemmel lépett ki a kis helyiségből, hátra sem nézve. Nem akarta, hogy a férfi ezeket a fájó könnyeket is lássa. Látta már elégszer sírni. És szégyellte magát, hogy megint fájdalmat okozott.

Mikor végre sikerült valamelyest lelkileg összekaparnia magát, akkor a szüleivel történt baleset ismét a padlóra küldte.  Eladta a kis lakását, hogy a gyógykezeléseket finanszírozza, de vészesen elapadt az a forrás. A banktól hitelt nem tudott felvenni. Végső elkeseredésében adta be a derekát a házasságra. Ismerőse közölte vele, hogy egy milliárdos „ügyfele" le akar telepedni, de nem akarja a sok herce-hurcát, aminek a kimenetele sem biztos, azért gondoltak a névházasság lehetőségre. Szerződésben megfogalmazták, hogy ezért cserébe Ken Strom állja Gina szüleinek rehabilitációját. Gina azóta nem tud mosolyogni. Senkinek és semminek nem sikerült előcsalni. Úgy érezte, eladta a lelkét az ördögnek. Az újságírók a Jéghercegnő gúnynevet ragasztották rá. Ő pedig egyszerűen csak luxuskurvának nevezte magát a barátnői előtt, pedig Ken sosem kapta meg a testét.

 Az esküvő körül nem volt nagy felhajtás, a sajtónak mégis sikerült kiszivárogtatni, talán ezért is nem kapott üzeneteket a volt kedvestől.

 A film ismerős zenéje térítette vissza a jelenbe. Jócskán közelített már az idő három órához. Megborzongott a hűvös levegőtől, mely a nyitott ablakon áramlott be. Orgonaillatot hozott magával a szél. Mélyen megtöltötte vele tüdejét, majd hirtelen rátörő fáradtsággal álmatlan álomba merült a hatalmas ágyban.   

 

***

 

 

 

 A belváros kis rejtett utcáiban mászkált, jobb időtöltést nem tudott kitalálni. Bámulta a kirakatokat, de valójában nem kötötte le a figyelmét. Egy üzletnél mégis megállt, felkeltette érdeklődését a kiírás miszerint alkalmazottat keresnek. Igaz, csak részmunkaidőre. Ginának az tökéletesen megfelelő lett volna, csak, hogy kicsit kiszabaduljon a luxusrabságból. Nehezen bírta a semmittevést. Gyors ellenőrzést végzett magán, majd benyitott a kis üzletbe. Barátságos hangulatú volt. Választék volt bőven, mégsem volt zsúfolt hatású. Kissé korosodó hölgy sietett elébe a bolt hátsó részéből kedves mosollyal. Rég látott ennyire tiszta és őszinte mosolyt.

 - Miben lehetek a segítségére aranyoskám? - kérdezte oly kedvesen, hogy a fiatal nő akarva-akaratlanul is elmosolyodott. - Szép a mosolya, többször kéne tennie! - Hirtelen megijedt, hogy felismerte a nénike az álcája alatt, de az tovább folyatta mondókáját: - Hát ebben a világban sajnos az emberek szinte elfelejtenek nevetni. Most nézze, itt van ez a kis hölgy is - bökött rá a legfrissebb sztármagazinra, melyen pont ő és férje szerepelt a címlapon, - milyen szép és fiatal, de egyetlen fotó sem készült még róla, ahol a mosolynak egy szikrája is lenne. Nem csoda, hogy szegénykére mit ragasztottak. Na de én csak itt csacsogok, szóval miben lehetek a segítségére? - Gina elkapta a tekintetét az újságról.

- Az állás érdekelne. - vágta rá kurtán.

- Dolgozott már ilyen helyen? - de szinte meg sem várta a választ megindult az ajtó felé a tulajdonosnő. Gina kicsit értetlenül követte tekintetével, majd lábai is megindultak utána, gondolván ez most nem jött össze.

- Igen, van páréves tapasztalatom.

De amaz a mondat végére már felé fordult és kezében ott volt a hirdetőtábla.

- Ezt a szép mosolyt nem engedhetem el, az én vevőkörömnek erre van szüksége. Jöjjön, aranyoskám, megbeszéljük a részleteket!

 

***

 

Hónapok teltek el, mióta Eliza felvette Ginát, és nyugodt szívvel hagyta rá a kis üzletet. Látta, tud bánni az emberekkel és felelősségteljesen végezte munkáját. Viszont az is feltűnt neki, hogy még mindig zárkózott, és keveset mosolyog. Sokat beszélgettek, mégis sok titok vette körül. Nem faggatta, az élettapasztalata türelemre fogta.

Aznap azonban történt valami. Éppen az összehajtogatott ruhákat pakolták, mikor nyílt az ajtó, és egy férfi lépett be. Gina tekintete megakadt rajta, és minden ami a kezében, volt szerteszét szóródott.

-  Ne haragudj, azonnal rendbe teszem! - és kapkodva menekült az üzlet legeldugottabb zugába. Testét forró remegés járta át, majd a hideg rázta. Kezei egyszerűen nem engedelmeskedtek. Nem mert a vevő felé fordulni, csak nyugodt lépteit hallgatta, ahogy egy-egy gondolához lépett.

 - Tudok segíteni, aranyoskám? - csendült fel Eliza szokásos szava járása.

 - Azt hiszem, rám fér! - érkezett a válasz. Ginának meg kellett kapaszkodni az asztalban, olyan szinten megborzongott a hang hallatán. Nem gondolta, hogy ilyen hatással lesz rá Will, hisz eltelt már pár év.

- Nem értek a divathoz, de kéne valami jó kis dögös darab. - Gina a tükörből nézte a történéseket. Semmit nem változott a férfi, állapította meg magában. Bár az arca nyugodtabbnak tűnt. Ezek szerint jól alakult a sorsa, de ez helyénvaló is, hisz megjelenő kötetei sorra bestsellerek lettek, a filmes sikerekről már nem is beszélve. Tudta, megszenvedett az elismerésért, nagyon is járt már neki a jó élet.

 Hányszor elképzelte a viszontlátást, most mégis pánikszerű menekülésre fogta a dolgot.

- Kiszaladok szembe, neked hozhatom a szokásos kávét?

- Óh, igen és két cukorral, mint mindig. - A férfi maga is meglepődött a kimondott szavakon és a fiatal nő felé fordult.

- Bocsásson meg, de a hangja nagyon ismerősnek tűnt.

 - Na, ne mondja, és ő volt a csicskása? De ha nagyon szépen megkér, megszánom magát is. - tartotta a kezét. - Ugye nem gondolta, hogy én fizetem? - Gina nézte a jól ismert mozdulatot, ahogy farmerja zsebéből kotorta elő az aprót. Szíve majd kiugrott a helyéről.

- Nem ismerjük mi egymást valahonnan? - kérdezett rá ismét Will.

- Minden nőnek ezt mondja? Mert ha ez most valami csajozós duma akar lenni, akkor nagyon gyenge. - Ahogy a pénz a tenyerébe került, gyorsan megfordult, és kiviharzott az üzletből. Arcát elöntötte a pír. Neki mindig sikerült zavarba hozni. - A francba! - már megint későn gondolkozott. Így esély sincs arra, hogyha visszamegy, akkor már ne legyen ott. Most már mindegy. Az a lényeg, hogy nem ismerte fel a szőke parókában. Eliza kikerekedett szemekkel tekintett utána, még sosem látta ilyennek.

- Kicsit szétszórt ma a lelkem.

- Látom, észre sem vette, hogy véletlenül eurót nyomtam a kezébe, de nem volt időm visszavenni, úgy kirohant. De addig, míg visszajön, a húgomnak szeretnék valami különleges darabot venni.

- Jöjjön szentem, nézzük, mit találunk. Valami különleges alkalomra lesz?

- Ha vele találkozom, az mindig különleges alkalom, de most lesz a születésnapja.

 

 A kávézóban Tom kicsit meglepődött, hogy Gina oly hamar ment át, de már készítette is a szokásos italokat.

- Ma kivételesen eggyel több kell, egy jó erőset két cukorral. Tudod mit, az én csokim meg legyen 3 dl.

- Ahogy a vendég parancsolja, de hogyhogy ilyen korán?

- Most így jött ki a lépés. Kérhetek dupla tejszínhabot?

- Persze.  Amúgy jól vagy? Olyan pánikszerűen robogtál be. Nem hozzátok ment be előbb az író Will Eagle?

- Kicsoda? Bejött valami pasi, de fogalmam sincs ki az - füllentette, de érezte, megint elönti a forróság.

- Te még nem hallottál róla? Szeretem a könyveit. Ez a kedvencem, - vett elő egy könyvet a pult alól - többször is elolvastam, mindig felfedezek benne valami újat. És az abból készült film se semmi, azt látnod kéne! Úgy hallottam, végig ott volt a forgatás alatt a stábbal. Elárulok egy titkot neked, Gina - hajolt hozzá közelebb, mintha bárki más meghallaná. - Most arra gyűjtök, hogy elutazzak arra a helyre, és magam is bejárjam a helyszínt. - Tetszett Ginának a fiú lelkesedése.  

- Nem kérnél nekem egy autogramot? - kérdezte, mikor a kész forró italokat belehelyezte a papír pohártartókba.

- Mért nem ugrasz át? Úgysincs most itt senki. Nem lenne nagyobb élmény, ha személyesen kapnád meg? - Tom már kapta is le magáról a kötényt, és átugrott a pult felett. - Akkor menjünk minél hamarabb, nehogy elszalasszam!

- Nyugi, övé a kávé! - és lekászálódott a bárszékről.

Ahogy bandukoltak az üzlet felé, Ginának feltűnt a jól ismert autó. Nem értett hozzájuk, de ezt az egyet ezer közül is felismerte volna. Szóval még mindig ezzel jár, nem cserélte le, pedig megtehette volna bármikor. Mikor megismerkedtek, akkor sem volt már fiatal járgány, de senki nem mondta volna meg, mennyi idős, hisz szépen rendben volt tartva. Most is megbotlana rajta a napsugár, ha nem árnyékban állt volna meg. Akarva-akaratlanul is végigsimogatta, ahogy elhaladt mellette.

- Szia, Szabina! Jó újra látni! - suhant át az agyán. Mindig biztonságban érezte magát a férfi mellett. Tetszett neki a vezetési stílusa. Sosem kapkodott, mindig nyugodt és megfontolt volt.

A kis csengettyűk csilingelése rázta fel gondolataiból, ahogy Tom benyitott az eladótérbe.

Eliza és Will a kassza mellett álltak, és szemlátomást jól szórakoztak.

- Jaj, ne is mondja aranyoskám! - kacagott Eliza, és könnyeit törölgette. - Hát, lelkecskéim, nem tudjátok, miről maradtatok le. Ez a kedves fiatalember most kapásból két kiló pluszt varázsolt rám, annyit nevettem. -  Gina még sosem látta Elizát így nevetni, de tudta, Will csodákra képes. Már maga a látvány is elég volt a fiatal nőnek, hogy az ő szája is nevetésre húzódjon.

- Most nézze lelkem, milyen szép mosolya van a szentemnek, és mégis ritkán ajándékoz meg vele minket - magyarázott tovább a férfinek még mindig könnyeit törölgetve. Will Ginára tekintett és arca kicsit komorabbra vált. Gina arcáról is lefagyott a mosoly.

- Itt van a kávétok! - tette le a pultra, és sietett volna az üzlet legeldugottabb részébe. De Will finoman megfogta a karját, és mélyen a szemébe nézett. Fürkészően tekintett a barna szempárba.  Ginának elakadt a lélegzete, végigfutott rajta ugyanaz a kellemes borzongás, ami a legelső találkozásukkor is. Kész, vége, lebukott, futott át az agyán. Vajon kiszúrta a kontaktlencsét?

- Nagyon emlékeztet engem valakire, ha kék lenne a szeme, talán meg is esküdnék rá, hogy maga az.

- És ki lenne az a szerencsés hölgy? - próbálta leplezni hangja remegését.

- Biztos hallott róla, manapság csak Jéghercegnőként emlegetik. Gina Russian.

 - Vannak véletlenek, és azt mondják, mindenkinek van hasonmása. Maga például arra az íróra hasonlít, hogy is hívják Tom? - próbálta kiszabadítani a karját.

- Will Eagle. - bökte oda kurtán, mert közben elmerült pár felső vizsgálatában. - Gina, szerinted melyiket vegyem meg Jillnek? - A nő gyilkos pillantásokat küldött a fiú felé.

- Nem utazásra gyűjtesz? Van már elég felsője! - Mint mondottam, véletlenek vannak.  Elnézést, dolgom van. - A legbájosabb mosolyát küldte a férfi felé, majd fogta a forró csokiját, és bevonult a raktárhelyiségbe, magára csapva az ajtót. A két férfi követte tekintetével aztán összenéztek. Eliza pedig sejtelmesen somolygott az orra alatt.

Tom, mikor felocsúdott, összeszedte a bátorságát, és megszólította a férfit:

- De ugye, maga Mr. Eagle? Kérhetnék egy aláírást? Tudja, ez a kedvenc könyvem. - Will átvette a szerzeményét. - Kaphatok egy tollat, anélkül csak láthatatlanul tudnám dedikálni.

 

„Cinkostársamnak, Tomnak!

Will Eagle"

 

- Kérhetnék valamit? A kis hölgynek ne áruld el, hogy tényleg én voltam. Hagyjuk meg abban a tudatban, hogy csak hasonmás vagyok. Ugye önre is számíthatok, hölgyem?

- Természetesen! - emelte fel kezét Eliza megadóan.

 

 

Folyt. köv...


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
zsuzsahorváth
#11. 2011. szeptember 30. 20:49
Nagyon tetszik a történeted.
Kíváncsivá tettél!
Üdv: zsuzsa
Balage
#10. 2011. szeptember 28. 12:14
Nem, nekem is kell hely, ahova a darabokat rakom. Pontosabban, úgy tudnám darabolni, hogy a darabok a szerkesztőség neve alatt fussanak, de a te nevedben nem tudok feltölteni, nehogy visszaélés lehetősége fent álljon...
előzmény: Gesztenye hozzászólása, 2011. szeptember 27. 22:29
Gesztenye
#9. 2011. szeptember 27. 22:37
Köszönöm szépen! Í Örülök, hogy tetszik. Ígérem most már összekapom magam és folytatom! Az előbb próbáltam egyenként válaszolni nektek, de az valamiért nem jelent meg nálam, remélem nem haragudtok meg, hogy ezért egybe válaszoltam nektek! Na igen a technika ördöge kiszámíthatatlan! :)
Gesztenye
#8. 2011. szeptember 27. 22:30
Köszönöm! :)
előzmény: Mimmy hozzászólása, 2011. szeptember 27. 18:22
Gesztenye
#7. 2011. szeptember 27. 22:29
Te nem tudod darabolni? Csak feltettem az első rész! :) Most már tényleg összekapom magam! és folytatom, a meglévőket meg küldöm, ha ezt megemésztetted! :)
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. szeptember 27. 14:52
Tara Scott
#6. 2011. szeptember 27. 19:49
Ebből csak valami nagyon jó sülhet ki, sajnáltam, hogy vége. Nem cifrázod túl, épp annyi amennyi kell, remek stílusban.
Szeretettel gratulálok: Tara
Answer
#5. 2011. szeptember 27. 19:07
Remekül írsz!
Gratulálok: answer
Eliza Beth
#4. 2011. szeptember 27. 18:48
Én mint protekciós, aki látta a már készen levő részeket, azt mondom, de most aztán húzzál bele, Gesztenye, ha elkezdted, illik folytatni is! :-)))
Mimmy
#3. 2011. szeptember 27. 18:22
Tökéletes. Gratulálok. Néha magam éreztem a lány helyébe. M.
Balage
#2. 2011. szeptember 27. 14:52
Ez nagyon jó!
Várom a folytatást, csak légyszi az ne legyen ennyire hosszú. Inkább két részben dobd fel ;o)
Még akkor is, ha ennyire nehéz letenni :D
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek