Január végéig pályázhatnak állami zenei ösztöndíjra a fiatal tehetségek

A zenei világ keresi tehetségeit!

 

 

 

Az ő támogatásukra hozta létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. azokat az állami zenei ösztöndíjakat, amelyek egy éven át havi 200 000Ft anyagi támogatást nyújtanak a nyertes pályázóknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a Filharmónia Magyarország ennek a programnak a szakmai lebonyolítója.

A fiatal tehetségek három különböző ösztöndíjra pályázhatnak.

A 20. század egyik legnagyobb magyar zongoraművészének nevével fémjelzett Fischer Annie Zenei Előadóművészi Ösztöndíjra olyan klasszikus zenei tehetségek jelentkezését várják, akik hivatásuknak a hangszeres és énekes szólista pályát választották.

Az 1984-ben létrehozott Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíj célja, hogy fiatal zeneszerzők, zenetudósok és zenekritikusok pályakezdését támogassa és kedvező feltételeket biztosítson az eredményes és magas színvonalú alkotótevékenységhez.

A Lakatos Ablakos Dezső Ösztöndíjra a jazz fiatal tehetségeinek jelentkezését várják, a beküldött pályamunkák alapján hárman részesülhetnek ösztöndíjban

A beérkezett pályázatokat mindhárom ösztöndíj esetében rangos szakmai kuratórium bírálja el.

Jelentkezési határidő: 2021. január 31., 24:00.

Az online pályázati űrlap és pályázati felhívás megtalálható a www.filharmonia.hu weboldalon is, valamint közvetlenül a www.alkotomuveszet.hu/palyazatok weboldalon keresztül.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek