In Memoriam

Fájdalommal közlöm

„A művészet a kimondhatatlan tolmácsa." -Johann Wolfgang Goethe 

        Csernus László művészete  örökké élni fog.                
     
A fájdalmas, szomorú és hihetetlen hír  belehasított  Kishegyes lakosainak lelkébe.
Elhunyt  Csernus László, a nagy betűs Ember, a művész és a kishegyesi kerámiai művésztelep művészeti  vezetője. 
   Miért írtam első helyre, hogy Ember, mert annak ellenére, hogy nem csak Magyarországon és Szerbiában volt ismert, de halála előtt nem sokkal járt Horvátországban és Franciaországban, amit csak én tudok, mind ennek ellenére közvetlen, segítőkész, tanácsadó és mindenkivel egyformán kedves, mosolygós volt. Szerénysége mindenkit  lenyűgözött. Szinte, mintha láthatatlan lett volna, mégis mindig ott jelent meg, ahol szükség mutatkozott rá.
   Kimondhatatlan nagy veszteség nem csak nekünk, mint honfitársunknak, hanem a művészet világának is, hiszen még csak negyvenhét éves volt, előtte állt a művészi alkotás, mint érett férfi nak nagyon sok értékes agyagforma kerülhetett volna ki a keze alól. 
Művészetével közel állt az anyaföld bemutatásával, a lelki erő hajtotta.
  Ma is látom, amint középiskolás kisfiú megkérdezte tőlem: Megengedi, hogy én fessem ki a tányérját? Szíves örömest átadtam neki, pedig akkor még csak sejteni lehetett, mekkora tehetség rejlik Benne.
   Ilyen segítőkész maradt élete végéig. Barátai, tisztelői, kerámia-művészek közül  akik csak tehették, elmentek Kecskemétre, ahol elhamvasztották, és méltóan elbúcsúztatták Őt.
   Kishegyesen, július 4-én, szombaton kísértük el utolsó útjára.

„Halandó ember csak a föld pora;De a művészet meg nem hal soha!"  (Reviczkyi Gyula)

 


Béke hamvaidra, és mindannyiunk szívében ott élsz tovább, kedves Laci, és ez nem csupán frázis, hanem való igazság.

Csernus László


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
dezsoili
#12. 2012. augusztus 14. 18:09
Az örök élet fénye ragyogja be emlékét... nagyon szépen keltetted életre újra.
Lyza
#11. 2012. augusztus 12. 11:50
Szép emlékezés a művészre!...Sajnálatos, hogy ilyen fiatalon elment:(. L.
Answer
#10. 2012. augusztus 8. 21:02
Méltó megemlékezés, egy olyan művészről, amelyről az írásod szól!
Kár, hogy nem ismerhettem...
Ölellek: answer
Ruder - Jana
#9. 2012. augusztus 8. 20:30
Szépen emlékeztél.
Nyugodjék békében...
zsuzsahorváth
#8. 2012. augusztus 8. 13:17
Fogadd együttérzésem.Szomorú aktualitás
az emlékezésre.
Mara
#7. 2012. augusztus 8. 09:18
Kedves Kató, köszönöm szépen megértő szavaidat.
Szeretettel: Mara
Mara
#6. 2012. augusztus 8. 09:17
Köszönöm drága Csilla.!
Szeretettel: Mara
Juhász Kató
#5. 2012. augusztus 7. 19:22
Kedves Mara!
Fájdalmas dolog ilyen fiatalon egy nagyszerű művészt elveszteni.
Szép megemlékezés részedről ez az írás.
Csilla
#4. 2012. augusztus 7. 18:51
Kedves Mara!
Szép szavakkal adóztál a művészet, és annak egyik jeles képviselője emlékének.
Mara
#3. 2012. augusztus 7. 16:15
Köszönöm István. Valóban tragikus és fájdalmas.
rapista
#2. 2012. augusztus 7. 13:36
szépen emlékeztél!
traikus - ilyen fiatalon, ereje teljében...
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek