Improvizációs találkozót szervez a Feledi Project

****

 

 

 

 

2021.október 11-én 20h kezdéssel Feledi János új kísérleti improvizációs estje a Három Hollóban lesz látható, ahol Szűcs Nelli Érdemes művész mellett Tóth Mariann zongoraművész és Safranka-Peti Zsófia táncművész közreműködik.

 

 

 

Az improvizációs színház, táncszínház különleges műfaj, ahol megelevenednek a színpadon irodalmi gondolatok a színészek által és érzelmek a táncművész mozdulatain és élőzenén keresztül.

 

A találkozók során közös bennük az irodalom, élőzene, tánc mellett a kreativitás, a személyesség és hogy valódi közösségi élményt nyújtanak.

 

A találkozókat két havi megjelenéssel szeretné megrendezni Feledi János, ahol minden estén, találkozón egy színész, egy zenész és egy táncművész hoz létre egy megismételhetetlen produktumot. Az estek, találkozók megvalósítása egy improvizációs táncszínházi találkozó (ITT) egy közösségi színházi forma.

 

A megelevenedő költők, írók műveinek történetei, meséi, élményei, álmai, hangulatai és érzései az itt és most megismételhetetlenségével  egy olyan teret hoznak létre, amelybe a néző is bevonódhat.

 

Az előadók írót, költőt, témát, hangulatokat, történeteket, zenéket előzetes megbeszélés után az adott estékre, találkozókra, előadásra kiválasztanak és mindezt élő zene mellett próza és mozdulatművészet kíséretében adják elő, amivel egy megismételhetetlen összművészeti produkciót hoznak létre.

A szereplők a kiinduló pontot egyeztetik és egymást figyelve alakítják az eseményt minden formai kötöttség nélkül.

Nem válik szét színpad és nézőtér: a tánc, a próza és az élő zenére egyfajta ősenergiaként a nézők között, testközelben, a helyszín sajátos adottságait figyelembe véve jönnek létre a produkciók.

A személyes érzések, élmények, hangulatok lehetőséget teremtenek egy egyedi közösségi élmény létrejöttére, az önkifejezésre, a megosztásra, a közös művészi élményre és a katarzisra.

 

 

Az ITT programsorozat célja, hogy a magyar színházi, tánc és zenei élet kiemelkedő alkotóit, előadóit összehívja egy-egy közös előadásra. Minden egyes esten 3 művész (színész, zenész, táncművész) szerepel.

Az előadás egy igazi összművészeti produkció, ahol a próza, a mozdulatok és a zenei dallamok együttes atmoszféra, fúziója alkotja meg a katarzist.

A cél, hogy olyan esteket, találkozókat tudjunk megvalósítani, hogy minden este létrejöjjön egy kerek, a nézők számára is élvezhető történés, produktum, ami a fiatalabb generációknak is fontos pedagógiai és művészi élményt tud nyújtani.

 

 

Az eslő ITT est fellépői, 2021.október 11-én:

 

Szűcs Nelli- Érdemes művész, Nemzeti Színház színművésze

Tóth Mariann- Zeneakadémia oktatója, zongoraművész

Safranka-Peti Zsófia- táncművész, táncpedagógus

 

 

Jegyek online elérhetőek:

https://tixa.hu/impro-tanc-hollo-I-2021

 

Fotó: Kaszner Nikolett


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek