Illatbomba

- Te jó ég ! Kezdődik! Ettől féltem! - súgtam Jónás fülébe, aki annyira nevetett, hogy potyogtak a könnyei.

 

 

Elérkezett a várva-várt, vagy talán  nem is várt új esztendő. Ilyenkor sokan fogadalmak garmadáját zúdítják szeretteikre, melyek többségükben szappanbuborékokként szállnak a fátlyolos ég felé, és vesznek a végtelenbe.

 

No, de elég a fennkölt eszmefuttatásokból, amikor itt a valóság talaján bővelkednek a furcsa, olykor könnycsurgató történések.

 

Tegnap, azaz január második napjának  kora délutánján a késő őszt idéző, édeskés illatú napsütés kísérte utunk, amikor a kisváros buszállomásához érkeztünk Jónással, hogy elinduljunk székes fővárosunk felé a homokháti tanyavilágot kis házikónkkal, és szomorkásan pislantó, házőrző kutyusunkkal hátrahagyva. Hatalmas pakkunk telve minden földi jóval, melyeket még a nyártündér és  őszanya adományozott befőttes üvegeink mélyére, mely tetemes méretre dagadva várta a beszállást, ami inkább bepaszírozásnak tünt. Karomon az a bizonyos piknikes kosár, amit kétoldalra egy-egy fedél zár el a kíváncsiskodó szemektől. Valaha Maci Laci lopkodászta ilyesmikből az őrízetlenül hagyott elemózsiát. E kosárka most egy cicust rejtett, aki életkéje hét évének zömét tanyasi birtokunkon töltve hol egerek aromájától jóllakva, hol a határban a hajnali harmatcseppektől telve, és persze olykor a szomszéd kandúroktól megrészegülve töltötte mindennapi szabadságát habzsolva. Nem csoda,  hogy hol csuklott, hol nyaffantott, hol pedig tüsszentett jókorákat  a szűk helyen kucorogva, amit azért legkedvesebb lágy mohair sállammal béleltem ki a számára, hogy elviselhetőbbé tegyem az utazását.

Hogy mi ösztökélt bennünket erre a különös költöztetésre?

 Lányom kedvenckéjét fuvaroztuk a messzi távolba, mivel munkája miatt nehezen tudta gondját viselni olykor hisztis kis barátnőjének, aki azért, ha gondolatai valamibe belekapaszkodtak, és a megszerzés ködösnek bizonyult, hatalmas hízelgések, dorombolások, érdes macskapuszik kíséretében mindig elérte célját. Sajnálkozások közepette bár, de elengedte kedvencét, hiszen tudta, nyugodtan édesapjára bízhatja  sorsát, aki szívesen vállalta e nemes feladatot, bízván abban, hogy így már felnőtté cseperedett leánykáját sűrűbben láthatja.

A buszon rögvest az első helyre nyomakodtunk, mivel az ülések közötti szűk helyen nehéz lett volna a közlekedés a cókmókjainkkal. Szinte az anyósülésről csodálhattuk az út történéseit. Cilike, a háromszínű kényes kisasszony, ölemben, a pár órára házául kapott kosárban lapult. A biztonság kedvéért aláterítettem egy műanyag zsákot is, tehát minden eshetőségre felkészülve indulhattunk útnak. Már majdnem a nagyvárosba értünk, amikor Jónással szinte egyszerre egymásra pillantva furcsa szagra lettünk figyelmesek. A busz mezők, tanyák, tehén és más egyéb haszonállat-istállók karéjában tette meg az alig fél óráját. Cilike őnagysága úgy rendesen elszellentette magát, ami korábban is szokásai közé tartozott, elsősorban figyelemfelkeltési célzattal, vagy sértődéseit felénk árasztva.  De most minden eddiginél fertelmesebb bűzt árasztott a kosár, ráadásul a sofőr orrától is csak pár méterre, aki egyre idegesebben forgatta a fejét irányunkba.

- Te jó ég! Kezdődik! Ettől féltem! - súgtam Jónás fülébe, aki annyira nevetett, hogy potyogtak a könnyei.

- Még a végén leszállítanak bennünket, pedig a sofőrt ismerem, disznókat tenyészt, de valószínűleg azok sem ennyire teszik a dolgukat - mosolyogtam, de ekkorra már a szag a szemem is rendesen csípte, szinte csurogtak a könnyeim, de nem is tudtam, hogy ettől a tényleg nevetséges helyzettől, vagy valóban a szag marta-e. Reménykedtünk, hogy majdcsak megáll a busz, és valaki felszállása közben a nyitott ajtó segítségünkre lesz. Valóban több helyen is nyílt az ajtó, de az ájer csak nem akart szünni. Rossz sejtések kezdték ellepni elmémet.

A városba érve lekászálódtunk a járgányról, a sofőr, akit  Törpikének hívtak a helybéliek, parányi termete miatt, jókora köszönéssel konstatálta távozásunkat, mi alig mertünk visszabiccenteni, húztuk a csíkot, szinte tényleg szó szerint. Kissé félreálltunk, ahol nem láttak, és főleg éreztek annyira bennünket a jövő-menő idegenek.  Cicusunk keserves nyafogásba kezdett. A kosár fedelét résnyire megnyitottam, miközben Jónás az arcom magasságába elmelte a pakkot, és szörnyű látvány tárult pupilláim elé. Szegény pára, valószínűleg az utazási sokk következtében úgy befosott, mint a muraközi ló, ráadásul valószínűleg őt is legalább annyira zavarta ez a helyzet, mint bennünket, és megpróbálta magáról eltüntetni mind a szín, mind a szagfoltokat. Így aztán a kicsiny helyen forgolódva jócskán össze kente magát. Azért azt tudni kell ártatlanomról, hogy egyébként nagyon kényes kisasszonykaként egész nap képes a bundáját tisztogatni, hiszen három színe közül a fehérnek vakítóan gyönyörűnek kell lennie, hogy a környék kandúrjai mind  neki csaphassák a szelet.

- Így nem szállhatunk fel a vonatra.- idegeskedett Jónás.

- Most mi a francot fogunk csinálni? Vissza sem fordulhatunk. Esetleg bevisszük egy kutyakozmetikába. - jött eme fantasztikusan idétlen ötlet a részéről.

- Ne idegeskedj, majd én kitalálok valamit, Te ülj kint azt állomáson a peronon, megveszem a jegyet, és felszállunk a volnatra. Az indulásig még úgy jó fél óránk is lehet - válaszoltam türelemre intve Jónást.

Úgy is történt, A szerelvény utolsó kocsijába szálltunk, feltételezve, hogy ott kevesebben utaznak. Találtunk is egy kupét, ahol egy fiatal lány egyedül ült.

- Szabad itt két hely?- kérdeztem negédes mosollyal, miközben Jónás a kis folyosón a hátam mögött tartotta a bűzbombát.

- Persze, természetesen. - jött a válasz.

- De van egy kis bökkenő. Cicát hozunk a kosárba, és sajnos az út viszontagságait kevésbé tűrve egy picit büdi. Nem zavarja? - bátorkodtam eme kérdést feltenni.

- Jaj! Egy igazi macska? Egyetlen állatfajta van a világon, amitől nagyon félek. De ugye nem engedi ki a kosárból? - kérdezte a lányka riadtan, szinte meg sem hallva a korábbi kijelentésemet a szagot illetően.

- Nem, Isten őrízz! A kosárban fog utazni.- nyugtattam meg.

Levettem a kabátom, és mint egy úrinő a ridiküljét, a karomra akasztottam a kosarat,

és elvonultam Cilivel a vécére. A vonat peronjának ajtaja még nyitva állt, és előtte lent a peronon diskuráltak a kalauzok füstöt eregetve. Szerencsére annyira el voltak foglalva az óévbúcsúztató sztorik mesélésével, hogy nem vettek észre. Mert ugye álló vonaton nem lehet a toalettet használni. Az ajtót magunkra zárva megkezdtem áldásos tevékenységem. Cicut mosdóba gyömöszöltem, és egy alapos fürdővel próbáltam hatástalanítani az akkorra már fertelmessé dagadt bűzhalmazt. Csórikám nem is mert ellenkezni, valószínűleg érezte, hogy jót akarok, így megadóan tűrte sorsát. Szerencsére jókora papírtörölköző kupac várta az utasokat. A sálkülönlegességemnek lőttek, bele is gyömöszöltem a szemetesbe, és arra sorakoztattam az elhasznált papírtörlőket. A kosár belsejét is sikerült megszabadítanom a terméstől. Kibéleltem a majd teljes tekercs vécé papírral a kosarat, és szegény ázott verebem visszazártam, s mint aki jól végezte dolgát, mert ugye, mint tudjuk valóban jól végeztem, visszasétáltam a kupéba, ahol Jónás már halottsápadtan várt, hisz a vonat már vagy húsz perce elindult. A kosarat a lábunkhoz tettem, mivel az ülések alatt futott a fűtőcső, így Cili száradhatott Pestig. A kosárból nesz sem hallatszott, valószínűleg rendesen elfáradt a kis utasunk.

- Él még szegény? - kérdezte Jónás remegő szájjal.

- Persze! Mit gondoltál? Hogy kidobom a vonat ablakán? - kacagtam el magam.

- Minden a legnagyobb rendben, nyugogtan utazhatunk. Érzel még szagot? - kérdeztem csendesen.

- Hogy csináltad? - faggatott Jónás fejét rázva mostmár mosolyogva.

- Semmiség. - válaszoltam, s közben a körmöm alá szorult kakimaradékot piszkáltam észrevétlenül a papírzsebkendőmmel.

 

A csomag maradéktalanul ért célba. Azóta apukát  folyamatos berregéssel és dagasztással halmozza el cicusunkat szeretetének jeléül, kis gazdája jöttét várva.

2012.01.02.                                                                           Mimmy

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
rapista
#9. 2012. január 27. 09:17
Ez az év - ha hinni lehet a babonák -...

Vettél lottószelvényt, És helyesen töltötted ki?
A körmöd alól kapartál rá egy kicsit?
Answer
#8. 2012. január 8. 21:19
Ez aranyos,minden macska az, meg esetleg büdi is...
Nagyszerű voltál Mimmy!
Ölellek: answer
katuska
#7. 2012. január 8. 18:57
Örömmel olvastalak.A macska meg szemenszedett...
katuska
#6. 2012. január 8. 18:39
Örömmel olvastalak.A macska meg szemenszedett...
Eliza Beth
#5. 2012. január 8. 13:08
Én megkérdezném a macsekot, szeretne-e hazamenni? :-))))))))))
Juhász Kató
#4. 2012. január 8. 11:34
Mimmykém, úgy látszik, szerencsésen indult az újév, kívánom, hogy végig az legyen, hasonló
helyzet ismétlődése nélkül is.
Mara
#3. 2012. január 8. 10:34
A tanulság: ne utazzon az ember macskával.
Írásod vidám hangulatához gratulálok: Mara
Bedő Csaba
#2. 2012. január 8. 05:50
Kedves történet. Mindig szívesen olvasom az állatokról szóló sztorikat.

Gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek