Hull a hó - I.

Már többször éjszakázott abban a buszmegállóban, és még soha nem történt baj.

Hull a hó

Már többször éjszakázott abban a buszmegállóban, és még soha nem történt baj. Ezért is választotta, a közeli zsúfolt hajléktalanszálló helyett, éjjeli menedékül.

Tél volt, de az enyhébb fajtából. Ami kevés hó hullott, az el is olvadt azonnal. A kerekesszékkel simán  lehetett közlekedni, és azért vigyázni is megtanult már magára. Közel húsz éve élt az utcán, tudta mit tehet meg, és mit nem.

A műanyagfalú bódé legvédettebbnek tűnő sarkába vackolta el magát. Behúzott kézifékkel nyugodtan alhat, így álmában még véletlenül sem gurul ki az úttestre. Vastag kabátját összébb húzta, a pokrócot eligazította béna lábain, és majdnem jó éjszakát kívánt magának, amikor csendesen szállingózni kezdett a hó.

Amikor esni kezdett, még nem érezte a hideget, ahogy azonban egyre jobban szakadt, már fázott. Hamarosan össze-összekoccantak a fogai. Hidegérzetét a sűrű pelyhekben hulló hó látványa csak fokozta. A csillagtalan ég mélysötét palástot borított fölé, amelynek feketeségén a zuhogó hófehér pelyhek szemernyit se enyhítettek.

És akkor még a szél is feltámadt. Hordta a havat, ami már szinte elvágólag, vízszintesen esett. Hamarosan az úttest sem látszott.

Mivel az ég rendületlenül hányta a havat, kavarta, fergeteggé változtatta, jobbnak látta kioldani a kéziféket. Akarni akarta, de nem sikerült. A karja erős volt, tehát nem benne volt a hiba, de azzal nem számolt, hogy a szakadatlan hóesésben erősen lehűlt a levegő. Már nem olvadt, egyre csak vastagodott a hótakaró, és a hőmérséklet fokozatosan fagyfont alá süllyedt.

A kézifék befagyott. Akárhogy erőlködött, a kerekesszék meg se mozdult. A hó először csak a kocsi kerekeit ostromolta, majd elérte örökös mozdulatlanságba dermedt, béna lábait is.

Arra gondolt, ha most jönne egy autó, netán egy gyalogos, talán észrevennék, hogy bajban van. De a rossz idő miatt, vagy mert későre járt, egyetlen taxi, egyetlen ember sem tűnt fel az utcán. Ekkor eszébe jutott: itt még éjszakai buszjáratra se számíthat, hiszen éppen emiatt, a nyugodt pihenés reményében választotta a félreeső zugot.

A hó közben elérte a derekát. Először úgy érezte, mintha még melegítené is. Mint a mezőkön a vetést. Ha betakarja a hó, nem fagy ki az elvetett mag. De hát ő nem mag, és ez nem szántóföld.

Amikor a melléig befújta a hó, kicsit maga is elcsodálkozott, hogyan történhetett meg, hogy ekkora hófúvás alakult ki egy buszmegállóban. Hiszen ez egy védett sarok! Azzal azonban nem számolt, hogy havas éjjeleken még sohasem aludt az utcán. Ha nem hallja, hogy enyhe lesz az éjszaka, ma sem tette volna. Inkább vállalja, akár kevés cókmókja ellopása árán is, hogy bevonul a szállóra. Azért azt is túl lehet élni. Sokaknak sikerült.

A nyakáig érő hóval nem tudott mit kezdeni. A szél arcába vágta a havat, az apró jégszilánkok szinte perzselték a bőrét. Hamarosan úgy érezte, levegőt se kap. Hiába hadakozott, kezével fedte orrát, száját, a túlerővel szemben tehetetlen volt. Az utánpótlás pedig jött rendületlenül, a hó változatlan intenzitással szakadt, cseppet sem látszott, hogy alább akarna hagyni.

Amikor a sapkáját is befedte a hó, s a leheletétől megolvadt lé jeges kérget fagyasztott az arcára, egyszerre elálmosodott. Úgy érezte, a jótékony álom megvédi, közben eláll a hó, megvirrad, a kézifék kioldódik…s reggelre csupán a sár, meg a latyak emlékeztet majd az elmúlt éjszaka viszontagságaira.

Hajnalra valóban elállt a hóesés. Az első hókotró sofőrje valószínűtlenül nagy hókupacot vett észre a buszmegállóban. Sehol nem volt akkora a hófúvás, mint abban a sarokban. Nem is értette, mi vonzhatta oda azt a nagy havat?! Azt is furcsállta, hogy a hóból egy cipőorr kandikált elő. Valaki elhagyhatott egy cipőt. De télen ki lehet ilyen felelőtlen? - gondolta. Persze nem állt meg,  továbbhajtott, hiszen neki dolgoznia kell. Ez a munkája. Az utakat tisztítani kell, hogy megindulhasson a forgalom. Hiszen a forgalom maga az élet…

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek