Hívlak

Az erdő zenéje

Hívlak

Az erdő zenéje

Találj rám, míg van út, mi idevezet.
Intek neked... karjaim feléd hajlók.
Itt nem találsz zárt kaput, csukott ajtót,
s terítek majd puha avarszőnyeget.

Kinyílik a csendem, ha megkedvellek.
Életet játszom, s vele körülveszlek,
befogadlak.
Láss, hallj engem, nálam álmodhatsz ébren.
Pihenj meg kicsit a lombszűrte fényben,
elringatlak.

Dallammá válnak formák, árnyalatok.
A bennem lüktető hang törvénytelen,
szabálytalan ritmus, mégis végtelen
szabad. Mester és tanonc magam vagyok.

Tanulj! Most rád adom madár szárnyait,
csak egyszer éld át vágyát és álmait,
emeljen fel!
Talán megérted a sebzett világod
mitől ijesztő, amit nálad látott
a védtelen.

Hallod? Húrokat penget s dúdol a szél.
Játszik itt minden létező hangszeren.
Szelíd? Kevély?
Pianó, forte... vágy-tánc keveredik,
északtól délig, kelettől-nyugatig
csak szenvedély.

Halk sóhaj mélyről, a keblemből fakad,
fűszál zöld selyme simul tenyeredre.
Felhők-könnye patak gyógyír sebemre,
s e kínált csobogás oltsa szomjadat.

Érzed? Itt zúg a dráma, a félelem.
Mindig van mit és kit féltenem,
elmondhatom.
Riadt, szelídszemű küzd a veszéllyel,
ma még tücsök ciripelésre alszik el,
ez oltalom.

Sok-száznyi fészek. Vékony héj testmeleg.
Életjelek, ütemes koppanások,
költők zenéje, szívdobbanások.
Rejtik suttogásaim falevelek.

Nézz körül hát, érts meg engem, mert így jó!
Bölcs rege. Tavaszi szép... vérehulló,
s ezer-jó-fű.
Gyűjtsd. Vidd a vagyonom, nem kell cserébe.
Tartsd meg kincsed, de vigyázz az enyémre,
hisz gyönyörű.

Tisztáson reményem... molyhos napvirág,
zeng-zúg az ének, túlélők meséje.
Illatos akác, méhek zümmögése.
Burjánzó lét, sosem írt szimfóniák.

Nem unsz rám... a nap, a hold, az évszakok
kifosztanak, öltöztetnek, változom.
Tarka regém,
mint a trillát, ha itt hagysz, vidd magaddal,
s ha virrad, használd el a pillanattal...
csak könnyedén.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek