Fülkefor és vidéke (2013. március 13-ától)

Köz-érzeti mesék Parti Nagy Lajos és Dés László a Belvárosi Színházban

 

 

2013. március 13-ától a Belvárosi Színházban, az Orlai Produkciós Iroda előadásában látható a Fülkefor és vidéke című produkció, amelyben Parti Nagy Lajos olvassa fel írásait, melyet Dés László improvizációs muzsikája egészít ki.

 

„Lassan két éve, hogy, heti rendszerességgel, elkezdtem írni ezt a sorozatot egy irodalmi folyóirat páratlan oldalán. Az első »évad«, az első 53 írás Fülkefor és vidéke címmel tavaly megjelent egy kötetbe rendezve. Hogy mikor lesz vége, végük, nem tudom. Magyar meséknek neveztem el őket, noha, természetesen, álmesék, a népmese bizonyos elemeit, nyelvét imitáló kisformák, abszurdok a rögvaló abszurditásáról, glosszák a helyzet margójára. Okom bőven volt rájuk, célom velük csak annyiban, hogy egy hagyományos, mégis szabad műformába »becsatornázzam« az írói, állampolgári köz-érzetemet." - mondta Parti Nagy Lajos.

 

 „Ezeknek az álmeséknek, magyar abszurdoknak jót tesz a színpad, ha mondom őket, pláne ha zenével, valahogy jobban kinyílnak" - meséli az író, hozzátéve: terveik szerint az előadás a szintén Déshez kötődő Szó és zene koncertekhez hasonlít majd, két részben, sok zenével és sok mesével. A produkció estéről estére más lesz: nem csupán a zene lesz az adott pillanat szüleménye, de a mesék is változhatnak, ugyancsak az előadók „köz-érzete" függvényében.

 

 

Bemutató: 2013. március 13. 20 óra, Belvárosi Színház

 

Szereplők: Parti Nagy Lajos, Dés László

 

 

 

 

 

További információ

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek