Fotó*

Emlékeim feledett fotóm képében hullnak...

 


Spájzból újított apró szobám falán
polcok hegei mint háborús sebek
árulkodnak, nesztelen és tompán
helyiségem múltjába frissítenek;

 

Fél sornyi bútorom mindenevő gyomor,
régi és új, hasztalan és hasznos termékek
kolloid oldata, Ábrázata elgyötört és komor,
holott színei gyermeki sárgák és zöldek;

 

Polcai pelyhesek, szürke hópihék száguldozzák
folyvást egyre gyűlő olvadhatatlan mivoltuk,
java füzetek és fecnik alá rejtőzik. - Hogy oldozzák
kötelességem súlyát, behúzzák nyakuk;

 

Isteni sugallat tör be az ólablakon át,
bútorom padlásáról emlékeim feledett
fotóm képében hullnak. Elmém résein át
egyszerre a huzat mély árkokban lépkedett;

 

Felsejlik a régmúlt, egy régebbi élet,
volt már kilenc éve is, vagy tíz,
Általános éveimből fotóm feledett
emlékeim képében más személyt idéz.

 

 

 

2012.11.1.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Cserzus
#3. 2012. november 3. 00:29
Köszönöm!

Szeretettel:
Attila
Balage
#2. 2012. november 2. 22:53
Jó vers. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek