Fiam

vers a születésedről kisfiam

 

 

Mióta vártalak, kisfiam.
Szívem alatt, mint nyíló hófehér virág
Bontogatta szirmait a szerelem.
Első, tétova mozdulatod,
Akár a szívdobbanásom.
Tudjuk, éreztük annyian,
Milyen érzés az első,
Sejtelmes rebbenés,
Szinte semmi ez,
De nem kevés.
Minden. Átminősülés.
Egyek voltunk akkor.
Kisfiam.
Hallgattalak. És te hallgattál engem.
Sok hosszú éjszakán, mint lüktetést a csendben.
Éreztem halk fejlődésedet.
Arcod nem volt több, mint egy gondolat.
De szebb vagy, mint amit álmodni tudtam.
Több vagy annál, mint ember kíván.
Kisfiam.
Aztán rám talált az ismeretlen, és hosszú fájdalom.
Vajúdva kúsztam az égig lelkedért.
Születés-himnusz e perc, az emberért.
Az élet-stafétát neked most átadom.
De élek mégis, maradt egy másik lét,
Talán új és szentebb.
De ez is a tiéd.
Talán belehaltam egy kicsit.
Azért a napért.
A holnapért.
Aztán sírva láttad meg, milyen a világ.
Nem ismerted, csak láttad, akkor csendben.
Vérben és vágyban, káoszban, rendben.
Szép.
Mint az ibolyák a parkban.
Aznap kinyíltak, szerényen,
Az első napsütésben.
Nekem. Mint te.
Ha lehunytam a szemem,
Furcsa eufória
Arcodat láttam mindenütt.
Ez több, mint a szerelem
Amit valaha megéltem.
Egyszeri csoda.
Amiért megszülettem.
Amikor karomba foglak.
A boldogság az enyém.
Az első szó, az első nevetés.
Szép mosolyodban, apád mosolyát is szeretem, fiam.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Szente Erika
#11. 2013. március 25. 19:15
Csodálatos vers. Nagyon jól ábrázoltad a születést és a szülői szeretetet.
Gratulálok.
Szép havasi délutánt.
Erika.
Mara
#10. 2013. március 25. 12:11
Drága Ariadne,
igazi anya gyönyörű verse.
Szívből gratulálok : Mara
ariadne
#9. 2013. március 24. 19:34
Holnap lesz 10 éves a kisfiam, és még mindig az élmény hatása alatt vagyok. Tudjuk mi anyák milyen ez az érzés:)
puszi:ariadne
előzmény: dezsoili hozzászólása, 2013. március 24. 19:12
dezsoili
#8. 2013. március 24. 19:12
Az anyává válás a világ legnagyobb csodája... életet adni a legtökéletesebb alkotás. Gratulálok a vershez, és gyermekedhez egyaránt!
Döme Zsuzsa
#7. 2011. március 20. 20:46
Csatlakozom az előttem szólókhoz.
ariadne
#6. 2011. március 19. 17:39
Köszi szépen:)))
puszi:ariadne
katuska
#5. 2011. március 19. 17:03
Gratulálok a szép gondolatokhoz és kisfiadhoz is, kit az isten éltessen!
Answer
#4. 2011. március 19. 11:49
Mindent elmond a vers.
Szép és igaz!
Balage
#3. 2011. március 19. 10:14
Nagyon szép. De tényleg!
Gratulálok a vershez is, a fiadhoz is!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek