Féregirtás

Jól megvoltak a feleségével, egészen addig, amíg a lakhelyükhöz közeli kisvárosban meg nem szűnt a munkahelye.

Féregirtás

 

Jól megvoltak a feleségével, egészen addig, amíg a lakhelyükhöz közeli kisvárosban meg nem szűnt a munkahelye. Látható jelei ugyan még nem voltak, mégis érezte, a kapcsolatuk kissé meglazult. Az asszony tudat alatt neheztelt rá, mintha ő tehetett volna arról, hogy olyan távol kapott új állást, ahonnan nem járhatott haza naponta, csak a hétvégeken.

Azért továbbra is szépen eldöcögött a házasságuk, mígnem egy alkalommal a neje, egészen feldobódva, elújságolta, új lakók költöztek a szomszéd házba. Bizonyára jól kijönnek majd, mert egy szívélyes, idős asszony és az agglegény fia vették meg a felújításra váró épületet. A felesége még hozzátette, hogy az új szomszédasszony nem csak kedves, barátságos, de intelligens is, ebből adódóan, feltehetően, a fia is kellemes, tanult ember lehet. Az előző szomszédokkal is jó viszonyt tartottak fenn, ezért a neje úgy gondolta, egyik este, amikor ő is éppen odahaza van, meghívhatnák őket vacsorára. Így legalább mi sem unatkoznánk - érvelt az asszony -, úgyis olyan csendes a ház, amióta a nagylány kollégiumba került. Ő eddig nem gondolta, hogy unalmasan töltik azt a két soványka napot, amikor éppen otthon lehet, de nem akart az asszonnyal vitatkozni, legyen meg az öröme, ha a vacsoravendégek hozzák az új színt, meg a szórakozást az életükbe.

A vendégek - a neje elmondásának megfelelően - nem okoztak csalódást. Az idős asszony inkább hölgynek volt mondható, szolid, csendes, bölcs matróna, a fia meg egy jó külsejű, kedélyes ember benyomását keltette. Az ő személyes problémája is szóba került, mármint, hogy a heti öt napon át tartó távollét nem tesz igazán jót a házasságnak, de most első a pénz. A gyerek tanul, valószínűleg még jó pár évig, hiszen felsőfokú végzettséget is szeretne, hát minden fillérnek megvan a helye. Amíg a lányuk fényképeit mutogatták, látta, hogy a vendég férfi gyakran néz a felesége felé, mintha csak össze akarná hasonlítani anyát a lányával. Hát szó, ami szó, szép lány az Eszti, de a felesége is még mindig nagyon csinos, pedig már közelebb van a negyvenhez, mint a harminchoz. Végtére is, mutatós marad egy nő, ha nem hízik el.

Amikor a vendégek elmentek, ők szép csöndben eltették magukat másnapra, csak pár semmitmondó szót ejtettek a vendégségről.

Eltelt néhány hét, amikor az asszony ismét azzal állt elő, hogy vacsoravendégeket hívhatnának, persze az új szomszédokra gondolt. Meg is indokolta, hogy az idős hölgy nagyon dicsérte a főztjét, hát hadd lelje benne ismét örömét. Szinte szabadkozva tette hozzá, hogy a jóízű ételhez nyilván nem csak a szakácstehetségének van köze, nagyban hozzájárul ahhoz az is, hogy a levágott csirke az udvaron kapirgálva hízott olyan szép kövérre, a répa meg a gyökér is a saját kertjükből való, de még a cseresznye is az ő fáikon termett.

Legyen meg hát - gondolta ő -, annak a városból elszármazott idős asszonynak a kívánsága, egyen egy jót, meg a fia is, akire nem főz olyan szépasszony, mint az ő felesége. Hiába no, egy szép asszonynak a keze alól, még az étel is más.

A vendégek társaságában megint csak jól érezték magukat, még ő is, egészen addig, mígnem a felesége egy tiszta borospohár miatt fel akart ugrani az asztaltól, de a vendég megelőzte, mondván, ne fáradjon, majd ő hoz. Egyenest odament a kredenc középső lenyílójához, és kivette a kívánt poharat. Hát honnan tudja ez az idegen ember, hogy hol tartják ők a boros szervizt?! - ötlött fel benne a gyanú, és ettől kezdve egészen más szemmel nézte a vendégét.  Most azt is észrevette, ami eddig fel se tűnt neki, hogy a felesége és a szomszéd férfi tekintete néha összetalálkozik, és - ha csak egy pillantás erejéig is -, de a nő és a férfi szemei elidőznek egymás arcán.

Feltámadt benne a féltékenység ördöge, amire húszévi házasságuk alatt, még egyszer sem volt  példa. Na meg ok sem - már amennyire vissza tud emlékezni az együtt töltött, igazán szép évekre.

Míg a vonat a távoli munkahely felé döcögött vele, folyton az járt a fejében, hogy ezek között lehet valami. A gyanúját még csak megerősítette, hogy a felesége új frizurát csináltatott, és beszíneztette a haját vörösre. Mondta is neki, kicsit szemrehányóan, hogy tetszik, tetszik, de hát enélkül is csinos volt. Meg aztán a pénzt is, nem azért keresi olyan áldozatos munkával,  hosszú napokat távol töltve az otthonától, hogy a keresetet az asszony fodrászolásra verje el.

A megcsalattatás gyanúja erősen befészkelte magát a lelkébe, megkeserítette a mindennapjait, már a munkájára is alig tudott odafigyelni. Pedig az igencsak ártalmas lehet a tetőfedő szakmában. A végső lökést elhatározásában az hozta meg, hogy az előszobájukban a kalaptartón egy idegen sapkát talált, amiről az asszony kicsit zavartan azt mondta, hogy a szomszéd segített behozni a kocsiból a zsák műtrágyát, ezért, mármint a cipekedésért cserébe, ő ottmarasztotta egy kávéra.

Érezte, lépnie kell, de nem tudta, hogyan. Csak azt tudta, az asszonynak nem fogja nekiszegezni a kérdést, valljon színt, elszerette-e tőle a szomszéd.

Örökké ezen járt az esze, csoda, hogy le nem pottyant az új szálloda tetejéről, amin éppen dolgoztak. Szinte alvajáróként intézte az ügyeit is. Talán ennek volt betudható, hogy majdnem alálépett egy busznak, amikor a felesége megbízásából a gazdaboltba igyekezett.  Féregirtót kellett vennie, mert a disznóólban valami furcsa, gusztustalan lárvák kezdtek elszaporodni. A disznó maga se egy tiszta állat, de azért mégis. A gazda feladata, hogy rendet tartson körülöttük, ügyeljen a saját jószágára. Csak arra figyelt fel, hogy az eladó hozzá beszél, mármint, hogy vigyázni kell a szerrel, állatra, de az emberre is ártalmas a színtelen, szagtalan a por, a férgekre azonban rendkívül bevált. Hát megvette a nagyobb kiszerelést. Sose lehet tudni.

A felesége otthon megint azzal fogadta, áthívná egy könnyű, de házias vacsorára a szomszédot. Egy jó zöldséglevesre, meg valami rétesre gondolt. Csak a szomszéd urat, mert a mama gyengélkedik, de ha kisült a rétes, majd visz belőle neki is.

A vacsora szokatlanul csendben telt, valahogy nem volt kedve senkinek beszélgetni. Az asszony ki is ment közben, vagy a csendet nem állta, vagy tényleg a rétesért aggódott, de sokáig elmaradt a konyhában. Akkor ő, mint a vendégéhez figyelmes házigazda, megemlítette, megkínálná egy igazán különleges, nemes nedűvel, amiből egy pohárkával is gyógyszer az embernek. Elővette a sokat dicsért vörösbort, már alig volt az üveg alján vagy két deci. Szabadkozott, de ha már megígérte, akkor a vendégé az elsőbbség, ő már úgyis ivott belőle eleget, nemhiába ürült ki majdnem az üveg. A vendég elfogadta, miért is utasította volna vissza, amikor olyan szívesen kínálták. Meg aztán ápolni is kell a jó kapcsolatot ezzel az emberrel, mégis csak szomszédok, ide vannak egymás mellé rendelve.

Megitta egy hajtásra a felkínált bíborvörös, kicsit kesernyés italt, meg is dicsérte a gazdának, azután szedelőzködni kezdett. Mire az asszony visszajött a konyhából, már fel is állt, hogy visz inkább a rétesből, az anyját nem akarja sokáig egyedül hagyni, már nem fiatal, és nincs jól. Amikor a vendég, kezében a rétessel, a kapuhoz ért, búcsúzkodás közben, láthatóan kicsit megszédült. Talán az a fránya vírus, ami az anyját is legyengítette.

A tetőfedő, aki egyben jó gazda is volt, hosszan nézett utána. Látta, amint a szomszéd ingó léptekkel bement a másik porta kapuján, s közben arra gondolt, hogy egy féreggel kevesebb. Végtére is, a gazda feladata  ügyelni arra, hogy a férgek ki ne kezdjék az ő jószágát …

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek