Köszönöm.
Igen, adja magát a téma (a kép szinte tele van felfelé mutató nyilakkal), és jó is ez, de úgy érzem, hiányzik belőle még valami "többlet", ami túlmutat az észbeli megfontolásokon, s gazdagítja a szöveget (miként a fénykép).
Talán szebb megfogalmazás... szokatlan szóösszetétel, metafora, ami úgy (ráérzésszerűen) születik, hogy a költőt is meglepi, megörvendezteti. Mert kegyelmi ajándék. Eleven éltető erő.
A fényképben érzek ilyen többletet, mely élményszerűen hat, és magával ragadja az embert.
A szöveg jól kiegészíti, de még nem nőtt fel hozzá eléggé, nem igazán nemes. De ezt nem lehet erőltetni - akkor fog megszületni, ha az ember készen áll rá.

Adja magát a téma.
Szerintem jó ez!
Az ellentmondásnak tűnő két szó is emeli a hangulatát, bezárt-kiút...
Tudod, mindig lehet "jobbat" írni, de nem mindig érdemes.

"Először is gratulálok a fotóhoz, másodszor a versedhez.."

Akár szándékos volt, akár nem, teljesen egyetértek a sorrenddel. Igen, itt a kép erősebb, mert önmagában is megállja a helyét ("sokatmondó"). A haiku inkább csak a képpel együtt jelent élményt, értelmezi, kicsit magyarázza is a látványt. Túl értelemszerű, magyarázó, prózai - tervezem, hogy írok majd jobbat is a képhez.

Köszönöm, kedves Mara.
A hagyományos haikunál elvileg kötött a szótagszám (5+7+5), de egy-egy szótagtöbblet vagy -hiány nem tragédia. Ha a tartalom és a kifejezés magas színvonala, teljessége indokolttá teszi, akkor e formai követelmény háttérbe szorulhat. A haiku, mint költői eszköz, alázatos a Teljességgel szemben, minden tőle telhetővel Azt szolgálja.
Az általad említett „újításnál” félő, hogy öncélú, és az egyén önkifejezését, pontosabban önérvényesítését, netán hiúságát szolgálja. Ha a szerzőt ilyen motivációk vezérlik, akkor a kötött forma precíz betartásával sem fog igazán haikut írni - legfeljebb formailag, és látszólag. Mert a haikuhoz az alázaton kívül (illetve annak folyományaként) elmélyültség, éber figyelem, nyitott szív, intuíció, megéltség szükségeltetik, mert ezek által lesz a pillanatnyiból örökkévaló, a kicsiből nagy, a kevés sokatmondó, önmagán túlmutató.
Csak a hiteles lelki-költői erő visszhangzik tovább igazán az olvasóban – nem a költő személye és egoista törekvése, amivel önmagát igyekszik központba állítani (abszolút méltatlanul).

Először is gratulálok a fotóhoz, másodszor a versedhez..
Volna egy kérdésem. A Poet.hu oldalon egy haikunak nevezett újítással állt elő Kusztra Ferenc, azzal, hogy megváltoztatta a szótagszámot, de a formát megtartotta.
Én nem értek vele egyet. Azt írtam neki, adjon más nevet a versújításának.
Érdekelne a Te véleményed.
Szeretettel: Mara