Feléd

.

 


nárciszaim vezetnek, illatukkal, lenge

könnyedén, tavaszokat ígérve, időtleneket

 

már szarusodott sarkam verem, az útba,

halljam, még megyek,

sarkantyúmmá peng és csörren csontom,

véres tyúkszemeket

köt be a szavak elnyűtt rongybokra,

bocskort, nesztelent, földönfutóvá

a megtépdesett jövőt,

közben látnoki a derengés,

csak az,

...  azaz semmi sem lesz,

ne verd hát a csendet, úgysem válaszolok,

már nem, ... kérdezetlen

 

pedig vártam, várok, öklendezem, egyetlen

szót, évek óta, kérődzöm, hangrobbanásig,

halljad végre, mégis,

és elbődül minden örök pillanat, mert

... nem láttalak, ... nem látlak,

csak hangod sóvárgom a minden forgószél

szántásból feltépett tölcsérekből,

... vajon mikor és hol repül értem,

és süvíti rám:

... szólj, hívj, énekelj, a tiéd vagyok

 

... és miért nem, mondd

 

néma süketté harsan az angyal kürtje,

és te nem nyitsz kaput,

... nem, ... Paradicsomunkba,

... a kettőnkébe,

az újból egy szem porrá léthez, ... eggyé

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Bársony szív