Érzelmek jazzben elmesélve

Live session videósorozat a Varga Bendegúz Quartettől

 

 

 

Készülő új lemezének felvezetéseként három részből álló live session videósorozatot forgatott a Varga Bendegúz Quartet. A zenekarvezető két saját szerzeménye - a Fable és Chasing Your Dreams - mellett az egyik legismertebb amerikai grunge-együttes, a Soundgarden The Day I Tried To Live című dalából is jazz-feldolgozást készítettek.

 

Varga Bendegúz, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen master diplomát szerzett jazz-dobos, leginkább sideman-ként ismert: játszik Karosi Júlia zenekarában, valamint Gáspár Károly triójában. Saját zenekarát 2015-ben alapította, melyben jelenlegi zenésztársai a többször is az év szaxofonosának választott Ávéd János, Fenyvesi Márton Junior Prima díjas jazz-gitáros és Bögöthy Ádám, a jazz-szcéna egyik legfoglalkoztatottabb, Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjjal kitüntetett bőgőse. „Előző, első lemezemen még két gitáros szerepelt, így egy különleges kvintett felállás jött létre, Czirják Csabával a zenekarban. A hangzás lehetett igen súlyos, szinte monumentális is, vagy könnyed is, de mégis áttetsző maradhatott a gitár sajátosságai miatt. Most a leredukált zenekari felállás intimebb hangzás és játék felé való elmozdulást eredményezett. Ezenkívül egyszerűsödött és dinamikusabbá vált a zenekari munka" - meséli Varga Bendegúz. A kvartett debütáló albuma 2018-ban jelent meg "Goldmund" címmel, a zenekarvezető és a tagok saját kompozícióival és hangszereléseivel. Készülő új lemezükről három dalhoz készítettek live session videósorozatot.

 

„Mivel én elsősorban dobos vagyok, a kompozícióim alapgondolatai hangszeremen való gyakorláskor, improvizációkor születnek. Ebben a fázisban hallok belül dallamokat a doboláskor, és ezekből kiindulva kezdem el a munkát a zongoránál. Ennek során a ritmikai vázat harmóniákkal és basszus szólammal töltöm fel. A végső fázis a téma megírása. Gyakran állok fel a zongorától és megyek a dobhoz, hogy kipróbáljam magamban, mi is fog megszólalni végül. A zenekari munka, a próbák és koncertek tovább alakítják a számokat, sok szempontból. A szerzeményeim sokszor egy érzelmi háttérhez kötődnek. A Chasing Your Dreams elég beszédes cím, elsősorban a zenészi álmaimról szól. A "Fable" cím pedig onnan jött, hogy egy ilyen szám dallami, harmóniai, ritmikai története sokszor hasonlít a mesékhez, amelyeket altatáskor ötéves fiamnak szoktam mesélni, esetenként sok improvizációval. A Soundgarden Superunknown című albuma pedig egyik kedvenc rock lemezem. Több páratlan ritmikájú szám is található rajta, Chris Cornell dala, a The Day I Tried To Live is ilyen. A fájdalmasan korán elhunyt zseniális Chris Cornell hangja számomra nagyon adja magát, könnyen bele hallom, hogy szaxofonon szólaljon meg éneke. Viszonylag könnyedén sikerült az eredeti felvételt a saját formációmra adaptálni, hangszerelni. Ávéd János rendkívül magával ragadó szaxofon szólója és Fenyvesi Márton különleges gitár hangzásokat felvonultató játéka teszi igazán izgalmassá a felvételt" - emeli ki a zenekarvezető.  

 

A Varga Bendegúz Quartet legközelebb november 25-én Pécsett a Zsolnay Központban koncertezik, de a tél folyamán a Budapest Jazz Clubban is hallhatjuk őket.

 

Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=tojRw6XGp-A&list=PLPsn2FFHSAb20R1AY8DohDovaOQTiqxgy

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek