Erős a november a Fonóban

Világzenei és jazz-sztárok, lemezbemutatók, évfordulók

 

 

 

A Huur Huur Tu világhírű torokénekesei, az izraeli, magyar felmenőkkel is rendelkező Omer Klein jazz-zongorista és triója és Marta Töpferová Csehországból származó, az USÁ-ban élő egyedi hangú dalszerző-énekes Milokraj nevű formációja is szerepel a zeneház novemberi műsorán. Emellett a hazai nép- világzene és jazz képviselőiből is erős válogatást hoz a Fonó: a következő hónapban a Hungarian Folkembassy ünnepli 10. évfordulóját, Koncz Gergely mutatja be Magyarpalatka című új lemezét, egy közös estén lép fel a Makám és a Söndörgő, lesz Parno Graszt koncert, jön Tóth Viktor Arura triója és a Cimbalom Brothers is.

A Huun-Huur-Tu nem először lép fel a házban, koncertük mindig emlékezetes, semmihez nem fogható élmény, a Fonóban november 7-én lépnek színpadra. Az együttes a hagyományos tuvai torokének stílus legismertebb képviselője, azé a különös énektechnikáé, mely során egy énekes egyszerre két-három hangot is megszólaltat. Az együttes 1992-ben alakult Oroszország autonóm köztársaságában, Tuvában, nevüket azonban csak később egy amerikai turné után vették fel. Tuva Szibéria déli részén a mongol határon fekszik. Az itt élő, türk-mongol nyelvet beszélő tuvinok dalaiban, akárcsak életükben központi szerepet játszik a természet, a környezet, az állatok. A legtöbb tradicionális tuvai zenét egy szólóénekes vagy zenész adja elő, a Huun-Huur-Tu azonban ezeket a régi dalokat és dallamokat saját készítésű, hagyományos hangszerek kíséretében, eklektikus hangszereléssel adja elő.  „Ez egy ismeretlen, mégis könnyen érthető, egy túlvilági, de mélyen lelki zene, mely a természet hangjaiban gyökerezik."

 

Marta Töpferova generációjának egyik legegyedibb hangú énekes-dalszerzője. A Csehországból származó, fiatal korában az Egyesült Államokba vándorló Martát folyamatosan különféle kulturális befolyások érték. Zenei munkáját így cseh öröksége, illetve az amerikai spanyol közösségben megismert a latin-amerikai zene egyaránt meghatározza. Amellett, hogy először írt csehül, Marta különböző cseh költők műveit is megzenésítette. A New Yorkot is megjárt művésznő első CD-jét az Anděl-díjra (a cseh Grammy) is jelölték világzene kategóriában. Marta Töpferová november 12-én egy este ad koncertet a Cimbalom Brothers-sel, akik - akárcsak az énekesnő - felkerültek a World Music Charts Europe nemzetközi világzenei toplsitájára lemezükkel.

 

Omer Klein Tel Aviv után Bostonban, a New England Conservatory-n folytatta tanulmányait. Zongora tanára Danilo Peréz volt, majd New Yorkban Fred Hersch tanítványaként folytatta. Hamarosan a New York-i jazzélet egyik meghatározó alakjává vált, jelenleg Németországban él. 2018-ban a német Grammy-díjnak nevezett ECHO-díjat nyerte el Sleepwalkers című albumával. „Gyorsasága, billentése, kifinomultsága és kreativitása alapján a zongora mestereinek legszűkebb csoportjában van a helye" - írta róla a Süddeutsche Zeitung kritikusa. A Fonóba november 13-án legújabb albumukkal, a 2019-es kiadású Radio Mediterannal érkeznek. Ugyanezen az estén a hazai jazz kiemelkedő alakja, Tóth Viktor is fellép Arura trió nevű formációjával.

 

Idén ünnepli megalapításának tízedik évfordulóját a Junior Prima díjas hegedűs, Rosonczy-Kovács Mihály zenekara, a FolkEmbassy. November 30-án kétrészes koncerjük első felében válogatást hallhatunk a zenekar számos, külföldön bemutatott nagysikerű tematikus műsorából a második részben pedig a Varsói Rádióban rendezett premiert követően, Magyarországon először mutatkozik be a formáció új lemeze: „Báthory-Balassi-Bem-Balatonboglár - népzenével és régizenével a magyar-lengyel barátságról".

Mind a Söndörgő, mind a Makám a világzene élvonalába tartozik, itthon és külföldön is meghatározó formációk. A Krulik Zoltán alapította Makám számtalan megújulást ért meg az évtizedek alatt, jellemző, hogy ma is frissen szól minden lemezük és az egyik legtermékenyebb zenekar, szinte évente új albummal. Lovász Irén, Palya Bea, Szalóki Ági, Bognár Szilvia is voltak a Makám énekes-szólistái, most Magyar Bori lép velük színpadra a Fonóban november 26-án. Ugyanezen az estén a délszláv zenét elképesztően virtuózan, saját arcukra formálva játszó Söndörgő is fellép, a Balkán tamburazene igazi magasságaiba röpítve a közönséget. Jellemző, hogy ez a műfaj külföldön is annyira kötődik a nevükhöz, hogy sok laikus hallgató a nagyvilágban azt hiszi, ez a magyar zene, hiszen annyira az övék.

 HAVI MŰSOR - 2021. november

 

 

Nov.2.

kedd

16:30

Fonó Session: Vonós Örömzene

Ingyenes

Nov. 3. szerda

19:00

Fonó Szerda tánctanítás és táncház: Visai táncok

1000 Ft

Nov. 4. csütörtök

20:00

Kamaracsütörtök: Novan Experiment

Ingyenes

Nov. 5. péntek

19:30

Koncz Gergely: Magyarpalatka koncert

1000 Ft

Nov. 5. péntek

20:30

Berka-Erdőfű moldvai és vonós táncház

1000 Ft

Nov. 6. szombat

20:00

Parno Graszt

2500/3000/3500 Ft

Nov. 7. vasárnap

20:00

Huun Huur Tu

3500/4000 Ft

Nov. 8.

hétfő

18:00

Fonó Session: Ír Session

Ingyenes

Nov. 8.

hétfő

18:00

Fonó Session: Gyimesi Örömzene

Ingyenes

Nov. 9.

kedd

16:30

Fonó Session: Vonós Örömzene

Ingyenes

Nov. 9.

kedd

19:00

Fonó Session: Moldvai Örömzene

Ingyenes

Nov. 10. szerda

10:00

Dúdolj! Ringass! Táncolj! - családi foglalkozás

500 Ft

Nov. 10. szerda

19:00

Fonó Szerda tánctanítás és táncház: Visai táncok

1000 Ft

Nov. 11. csütörtök

20:00

Kamaracsütörtök: Folksz

Ingyenes

Nov. 12. péntek

20:00

Fonó Duplázó: Cimbalom Brothers, Marta Töpferová & Milokraj (CZ)

1500/2000 Ft

Nov.13. szombat

20:00

Omer Klein Trio "Radio Mediteran", előtte: Tóth Viktor Arura trio

2000 Ft/2500 Ft

Nov. 15. hétfő

18:00

Fonó Session: Padkaporos

Ingyenes

Nov. 16.

kedd

16:30

Fonó Session: Vonós Örömzene

Ingyenes

Nov. 17. szerda

19:00

Fonó Szerda tánctanítás és táncház: Visai táncok

1000 Ft

Nov. 18. csütörtök

20:00

Átlátszó Hang Fesztivál: CsigRa

1500/2000 Ft

Nov. 19 péntek

19:30

Páva Klub

1000 Ft

Nov. 19. péntek

20:30

Berka-Erdőfű moldvai és vonós táncház

1000 Ft

Nov. 20.

szombat

11:00

Kapolcska Nap

Ingyenes

Nov. 20. szombat

18:00

Kamasz Táncház

Ingyenes

Nov. 22. hétfő

18:00

Fonó Session: ír session

Ingyenes

Nov. 22. hétfő

18:00

Fonó Session: Gyimesi Örömzene

Ingyenes

Nov. 23.

kedd

19:00

Fonó Session: Citerás Örömzene

Ingyenes

Nov. 23.

kedd

19:00

Fonó Session: Moldvai Örömzene

Ingyenes

Nov. 24. szerda

10:00

NÉPI hang-színek: baba-mama zenebölcsi - családi foglalkozás

500 Ft

Nov. 24. szerda

19:00

Fonó Szerda: tánctanítás és táncház: Visai táncok

1000 Ft

Nov. 24. szerda

21:00

FolkEmbassy Klubest
Kerekasztal-beszélgetés és táncház

500 Ft

Nov. 26.

péntek

20:00

Makám, Söndörgő

2500/3000 Ft

Nov. 27. szombat

10:00

"Tedd ki a pontot!" legényesverseny és "Fordulj egyet előttem!" párostánc-verseny

(A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes rendezvénye)

 

ingyenes

Nov. 30. kedd

19:00

FolkEmbassy 10 jubileumi koncert

1000/1500 Ft


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek