Elveszett barikák

Tündérország közepén volt egy hatalmas akol, és ebben voltak a tündérkirály barikái.


Tündérország közepén volt egy hatalmas akol, és ebben voltak a tündérkirály barikái. Olyan sok volt, hogy égen és földön nem volt emberfia, aki meg tudta volna őket számolni. Pedig rengetegszer próbálkoztak vele, az ország leghíresebb professzorait kérték fel erre a fontos feladatra. Mindegyik számtantudor lelkesen nekilátott a számolásnak, de egy idő után feladta. Kénytelen volt belátni, ez meghaladja a tudományát. Pedig mindenféle módszerrel kísérleteztek, de valamennyi kudarccal végződött. A király nem tudhatta meg, hány barika szaladgál az akolban.
Ez nagyon elkeserítette. Nem akarta elhinni, hogy ne lehessen megszámolni állatait.
Elhatározta, kihirdeti, hogy aki pontos számot tud adni barikáiról, azt busásan megjutalmazza. Annyi aranytallért ad neki, amennyi lesz a végösszeg.
Hamarosan jöttek is a világ minden részéből a juhászok. Volt közöttük szerecsen, sárga bőrű és vágott szemű, de talán még vörös képű is. Ki tudja, honnan nem jöttek szerencsét próbálni. Mindegyik azt hitte magáról, hogy sikerülnie fog, hiszen országában a legkiválóbbak közül való volt.
Amint megérkeztek mindjárt elkezdték a számolást. Számoltak, számoltak, de mindig más lett a végeredmény.
Volt egy távolról jött juhász, aki úgy akarta megszámolni a barikákat, hogy egy nagy, mind a két végén lyukas fahordón engedte át az állatokat. Segédje, a kicsi juhászbojtár behajtotta a barikákat a hordó egyik végén, ő pedig mindig egy rovátkát húzott, amikor az kidugta a fejét. Úgy látszott, hogy ez a módszer beválik, és már csak három kicsi, hófehér bégető jószág volt vissza. A juhászbojtár nagy nehezen betuszkolta őket a hordóba, és mestere a másik oldalon várta érkezésüket. Várt, várt, de a kis gyapjas fejük nem akart megjelenni. Hiába volt minden sürgetés.
- Mit csinálsz te ott, édes fiam? - türelmetlenkedett a juhász. - Küldd azokat a barikákat!
- Mesteruram, biz isten betuszkoltam a hordóba mindegyiket. Hová lettek? Oda kellett volna, hogy érjenek, hiszen eddig minden simán ment.
- Szerintem is, itt kellene, hogy legyenek. Mássz be, fiam, szaporán ebbe a hordóba és nézzél körül csak, merre kóricál az a három csintalan barika.
A kis juhászbojtár engedelmeskedve mesterének bemászott a hordóba, és elindult megkeresni a tündérkirály állatait.
Ment, ment három éjjel, három nap, amikor egyszer csak egy hatalmas rétre ért ki. Olyan nagy volt, hogy a földgolyó háromszor ráfért volna. Itt megállt és körülnézett. Nézett jobbra, nézett balra, de a barikákat sehol nem látta, pedig a rétnek selymes volt a füve. Legeltetésre nem is lehetett jobbat találni.
Kénytelen volt a juhászbojtár továbbmenni. Megint sokáig bandukolt, szinte alig pihent valamit, de most sem járt sikerrel.
Amikor már harmadszorra is nekiindult, akkor annyira fáradt volt, hogy alig bírta vonszolni a testét. Minden pillanatban össze akart rogyni. Szomjas is volt, éhség is gyötörte, azt hitte, nyomban meghal.
Szerencséje volt, egyszer csak a távolban megpillantott egy gyönyörű várat, amely kacsalábon forgott, olyan sebesen, hogy majdnem beleszédült.
- Na, ezt vajon hogyan állítom meg? - törte a fejét, és akkor eszébe jutott, van neki egy jókora furkósbotja. Felemelte, jól megforgatta, és a pörgő várhoz vágta, amely azonnal nagyot huppanva megállt.
A várban maga az ördög lakott. Meglepődve nézett ki az ablakon és mérgesen a fiúra kiáltott:
- Remélem, jó okod van, amiért megállítottad a váramat?
- Szeretnék bemenni, és megreggelizni ördögurammal - mondta és elindult a vár felé.
- Nem oda Buda! Akárki nem jöhet be ide.
- Nem vagyok én akárki, juhászbojtár lennék vagy, mi a csuda. Nem akármilyen mesterség ez, ha nem tudná. Most is éppen három barikát keresek, akik elkóricáltak a tündérkirály mezejéről.
- Három barikát? - csillant fel az ördög szeme. - Minap fogadtam be őket a váramba. Tán csak nem őket keresed?
- De bizony őket - kurjantotta el magát a juhászbojtár. - Adja ki őket ízibe, hogy visszatereljem a barikáit a tündérkirálynak.
- Azt már nem! Ami egyszer bekerül a váramba, az innen többé ki nem megy olyan formában, ahogyan érkezett. Egyet tehetsz, fiam, ha villámgyorsan eltakarodsz, és még azt is elfelejted, hogy nálam jártál.
Valójában az ördög még be sem fejezte mondókáját, a várból hangos sírás-rívás hallatszott.
- Segítség, juhászbojtár! Mentsd meg életünket! Nem barikák vagyunk, hanem a tündérkirály három leánykája.
- Azt a nemjóját! - vakarta meg a kobakját a legényke. - Erre nem gondoltam. Ez volt a csalafintaság, hogy nem lehetett megszámolni a barikákat. Ezért volt, hogy minden egyes alkalommal mást számoltak a számok tudorjai. Egyszer leánykák, máskor meg barikák voltak.
Ez az ördögöt is meglepte, pedig őkelme nagy zsivány volt e téren. De hiszen, ha így van, akkor el kell engednie a leánykákat, mert barikákként jöttek, és emberként távoznak.
A juhászbojtár egy kis szünet után újból az ördöghöz fordult, és ravaszkásan mondta:
- Látja, ördöguram, nem barikákat fogok kivinni a várból, hanem három szépséges leánykát. Nosza, iparkodjék, hogy a tündérkirály gyorsan visszakaphassa szeretteit!
Az ördög nem lett volna ördög, ha ebbe belemegy. Összeráncolta szúrós, fekete szemeit, és magabiztosan mondta:
- Küzdjél meg velem, ha el akarod vinni a leánykákat!
Azt remélte, hogy ettől a juhászbojtár megijed és elszalad, de a legnagyobb meglepetésére a fiú elfogadta a kihívást.
- Állok elébe! - mondta.
Az ördög kijött a vár előtti füves térre, és elkezdődött az életre-halálra szóló viadal. Nem tartott sokáig, mert a juhászbojtár úgy vágta kupán a furkósbotjával, hogy az ördög azonnal a földön találta magát, és ott könyörgött életéért.
- Könyörgök, juhászbojtár, kíméld meg életem! Inkább elkotródok a pokol legsötétebb bugyrába, és elviheted a tündérkirály lányait, csak ne bántsál!
- Nem bánom - mondta. - Lásd, kivel van dolgod! Meghagyom életed, de azonnal tűnj el a várból, mert mostantól ez az enyém lesz!
Az ördög szaladt, rohant, ahogyan csak tudott, meg sem állt egészen a pokolig, és onnan soha többé ki sem mert mozdulni, attól tartva, hogy megint a fején koppan a furkósbot.
A juhászbojtár üzent egy kismadárral a tündérkirálynak és mesterének, hogy meglelte a három elkóricált barikát. Jöttek is azok lóhalálban, és nem győztek hálálkodni, amiért előkerültek a barikák vagyis a leánykák.
Ott mindjárt a tündérkirály társává fogadta a juhászbojtárt.
- Na, fiam, van várad, akkor legyél királya is az itteni népnek. Aki olyan ügyes, hogy még az ördögtől is visszaszerzi a barikákat, az királynak is jó lesz.
Ezzel a juhász is egyetértett, és hogy ezt tettel is bizonyítsa, gyorsan kiállított egy passzust, hogy kicsi juhászbojtárból igazi juhásszá vált a keze alatt.
Végezetül a tündérkirály így szólt a már juhászbojtárból királlyá lett fiúhoz:
- Ha majd a bajszod is kinő és megerősödik, választhatsz egyet leánykáim közül feleségnek, csak arra vigyázz, hogy barikád el ne kóricáljon!
Itt a vége, fuss el véle!


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Adalberto
#9. 2013. november 29. 12:46
Ugyan, miért kellene megsértődni? Ilyen hozzászólásokból.észrevételekből csak tanulhatok. Sőt kérek mindenkit, máskor is írjátok meg hibáimat, akár nyelvtani, akár tartalmi. Előre is nagyon köszönöm.
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2013. november 25. 15:22
Fer-Kai
#8. 2013. november 25. 15:22
Örülök, hogy soha sem sértődtél meg, hogy a kritikai észrevételekkel szemben is jóhiszemű vagy .
Hiteles a profilodon olvasható mottó: "A mesét komolyan kell venni."
Valóban, csak így érdemes. Ez a záloga, hogy mindaddig javítani, szilárdítani fogod, míg a szerkezet hozzá nem erősödik a felépítményhez, díszítésekhez.
előzmény: Adalberto hozzászólása, 2013. november 25. 12:39
Adalberto
#7. 2013. november 25. 12:39
Kedves Fer-Kai,nagyon köszönöm, hogy ennyi időt szántál rám és felhívtad figyelmemet hibáimra. Ígérem megfogadom tanácsaidat és jövőben jobban figyelek ezekre.
Hozzászólásaid mindig tanulságosak számomra. Nagyon hálás vagyok neked.
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2013. november 24. 11:17
Fer-Kai
#6. 2013. november 24. 11:17
Az ízes nyelv, a népmesei fordulatok, a jelképek érdekesek, értékesek - ha a részekből összeáll az egész, sőt az Egység (mivel jó esetben abból erednek, azt szolgálják).

A történet szerkezetét, logikáját illetően viszont jó pár megválaszolatlan kérdés felmerülhet:

- Nem derül ki, miért olyan fontos egy tündérkirálynak, hogy hány barikája van. (Tulajdonosi szellem, kapzsiság, vagy más, magasabb rendű cél?)
- Ha már csak három (vagy, öt, tíz) jószág maradt vissza, nem lehetett volna a számukat egyszerűen hozzáadni a megszámolt sereghez? Muszáj volt áthajtani őket is a hordón?
- A tündérkirály nem kereste, kerestette a lányait?
- Ha olyan rettenetesen fáradt volt már a juhászbojtár, hogy majd meghalt, hogyan volt, mitől lett ereje a pörgő vár megállításához és az életre-halálra szóló viadalhoz?
- Hogyhogy nem próbált tovább ravaszkodni, csalni az ördög (miután nem tartotta be a szavát)?
- A végén már nem is fontos, hogy hány jószága van a tündérkirálynak? A lányai megkeresése volt a lényeg? Ha igen, miért nem derül ki a meséből? Mitől-kitől váltak báránykává?

Vigyázni kell, hogy a mesékben (is) minden történés motivált legyen - célja, értelme, hitelessége legyen - még a csodás, varázslatos elemeknek is.
Hiába a tradicionális hangulatú, szép felépítmény, ha ingatag, omladozó talajon áll.
Csilla
#5. 2013. november 23. 19:23
Mesei elemekben és fordulatokban bővelkedő történeted ízesen népies nyelvezete különösen tetszik :)

Gratulálok:

Csilla
Eliza Beth
#4. 2013. november 23. 11:37
Nahát, hogy ezek a tündér-királykisasszonyok mennyire szeretnek kóborolni :-)
Adalberto
#3. 2013. november 23. 11:14
Éva, nagyon köszönöm.
siktár éva
#2. 2013. november 23. 09:20
Szép mese, gratulálok!

Szeretettel olvastalak!

Évi
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek