Éjféltájt a város csendes II. rész

Második rész.

 

 

Dave hányingerrel küszködve ébredt. A feje iszonyúan fájt, és ha eddig nem is tudta milyen „csillagokat látni" a fájdalomtól, hát most egyebet sem látott.

Ugyanis vaksötétben feküdt.

 

Első rémületében rögtön megpróbált felkelni, aminek következtében hatalmas csattanással lefejelte a közvetlenül felette lévő, hangjából ítélve valószínűleg acéllemezt.

Ismét elvesztette az eszméletét.

 

Amikor újra feleszmélt, már óvatosabban kezdett körültapogatózni. A legelső gondolata az volt, hogy valamelyik hűtőkamrába zárták, de ezt a feltevést hamarosan elvetette, mert hideg volt ugyan, de mégsem annyira, mint egy hullatárolóban. Ettől kissé megnyugodott, hiszen legalább a halálra fagyástól nem kellett tartania. Legalábbis egyelőre.  A homlokáról valami langyos melegség csordogált végig az arcán, feltételezhetően felrepedt, mikor lefejelte a fedéllemezt. Valószínűleg enyhe agyrázkódása is lehetett, mert kissé szédült. Maga alatt és a közeli oldalfalakon fémrácsot tapintott elgémberedett ujjaival. Ekkor hasított belé a felismerés, hová került. Rádöbbent, hogy a hely, ahová bezárták, nem más, mint a hullaház annihilációs kemencéjének egyik „tepsije", ahogyan pár vicces kedvű orvostanhallgató elkeresztelte a berendezést.

Kétségbeesett lendülettel kezdte rugdosni a bezárt fedelet.

Tudta, ha nem kerül ki hamarosan, el fog fogyni a levegője, és megfullad.

 

A hatalmas, kihalt épület dermedt csendjébe mennydörgésként hasított a visszhangzó csattanás.

 

Dave zihálva kúszott ki az égetőkemence szűk nyílásán, sokktól reszkető lábai azonban nem bírták megtartani, így a padlóra zuhant. Alaposan beütötte az oldalát és a fejét, ami újra elkezdett vérezni. Szinte teljes sötétség vette körül, ám korántsem akkora, mint a „tepsi"-ben. A szemébe csorgó vér szerencsére nem akadályozta a látásban, hiszen anélkül sem látott volna az égvilágon semmit. Remegő kézzel tapintotta ki maga fölött a kemence nyitott ajtaját, majd a fogantyúba kapaszkodva képes volt álló helyzetbe küzdenie magát. A lábai még mindig bizonytalanok voltak kissé, de már képesnek érezte magát kijutni valahogy. Nem volt túl messze a folyosótól ahol leütötték, de tudta, a tetovált még a közelben lehet valahol, és ha így van, biztosan meghallotta a zajt amit ő csapott. Pár tétova lépés után az ajtóhoz ért, résnyire kinyitotta, majd óvatosan kilesett a nyíláson. Persze a folyosón is az ilyenkor megszokott félhomály fogadta. De valami mégsem volt rendben...

 

 

 

Folytatása következik...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Adunita
#16. 2011. augusztus 1. 19:57
Sajnálom, így jött ki a lépés...
Eliza Beth
#15. 2011. augusztus 1. 14:23
Még csak most írogatod!? Ajjaj!
előzmény: Adunita hozzászólása, 2011. július 31. 16:58
Adunita
#14. 2011. július 31. 16:58
Rendben igyekszem mihamarabb folytatni, de mivel jelenleg rettentő sok a dolgom nem ígérhetek semmit. Ráérő időmben mindenesetre írogatom tovább.
agnes-senga
#13. 2011. július 30. 17:52
Na de ez nagyon rövid, nekem meg kilyukad az oldalom, légy belátó, és írd gyorsan tovább... szeretettel agnes
Answer
#12. 2011. július 29. 14:27
A körömrágás fokozódik...
Eliza Beth
#11. 2011. július 28. 20:04
Eszembe is jutott róla egy lány, aki privát keresett meg, véleményt kérve egy írásáról. Nem erről, de orvosi téma volt az is....
előzmény: dezsoili hozzászólása, 2011. július 28. 20:00
dezsoili
#10. 2011. július 28. 20:00
Hú-ha... na mi lesz belőle?! Gratulálok, érdekes, egy biztos, némi közöd azért van az ehhez hasonló kamrákhoz, mert precíz a leírás róla. Ili.
Gizka
#9. 2011. július 28. 19:08
Izgalmas, véres, huuuu de jó :)
janos
#8. 2011. július 28. 16:05
Érdekfeszítő írás és idegesít a folyosón a félhomály.
Gratulálok János!
A következő részt már ma is fel teheted.
Balage
#7. 2011. július 28. 13:17
Rendben van, rendben. De pörgesd fel magad, mert ráharaptunk a csalira, és most már várjuk a folytatást ;o)
Ez pedig nem kis bók ;o)
előzmény: Adunita hozzászólása, 2011. július 28. 12:30
Eliza Beth
#6. 2011. július 28. 12:54
Elnézzük, ne vedd komolyan a siránkozást! Főleg, hogy Balázs az egyik "tettes"...
:-)))))))))))))))))))
előzmény: Adunita hozzászólása, 2011. július 28. 12:30
Adunita
#5. 2011. július 28. 12:30
Én kérek elnézést, de tőlem azt kérték a már elkészült anyagot osszam fel három részre, és így jött ki a lépés.
Balage
#4. 2011. július 28. 11:58
Csak nem türelmetlen valaki? :P
Én is az vagyok, ha ez megnyugtat ;o)

Kérjük a folytatást!!!!! :D
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. július 28. 11:56
Eliza Beth
#3. 2011. július 28. 11:56
Ez egy rész?! Hahaha... ez egy incifinci darabka! Hol van a folytatás? Hol...???
:-)))))))))))))))
Balage
#2. 2011. július 28. 11:09
Továbbra is feszülten várom a folytatást...
Sermesztő ez a bemutatkozás :D
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Régen nem