Égnek a gyertyák halottak napján

"...öröm, hogy ezeket az embereket egyáltalán ismerhettük."

 

Bárkinek a halála megrendít. Eddigi életemben három ember halála volt sokkoló számomra.

Apám: Végig dolgozott egy életet. Mindent, aki, ami már vagyok, elsősorban neki köszönhetem. Ötvenkét éves koráig orvos is csak akkor látta, amikor üzemorvoshoz kellett mennie. Ekkorra azonban beteg lett. Tizennégy évig élt együtt a betegséggel, míg végül a szíve nem bírta tovább.

Kálmán barátom: Velem egyidős volt, ő is gyermekparalízises. Állandóan bizonyítani akart, a munkában, a nők előtt. Jószerivel csak addig pihent, amíg horgászott. Két végén égette a gyertyát. Neki is a szíve mondta fel a szolgálatot. Harmincnyolc éves volt.

Péter barátom: Az ő elvesztése volt a legváratlanabb. Talán azért is, mert csupán harmincnégy éves volt, olyan idős, mint a húgom. Az ő elvesztése emiatt is érzékenyen érintett, másrészt a temetésén az egyik búcsúztatója voltam,

Az ezekben a napokban általam gyújtott gyertyák ő miattuk is, ő értük is égnek. Van egy mondás, amely szerint senki nem hal meg mindaddig, amíg lesz, aki emlékszik rá.

A sok gyertyától, mécsestől a korai sötétedésben kivilágosodnak a temetők. A kegyeleti érzéseinkbe tudjuk be azt is, mily szerencse, öröm, hogy ezeket az embereket egyáltalán ismerhettük.

Erről az utóbbiról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Holott még a tizenkilencedik században is erről szólt a temetés. Ez mutatkozott meg a ruhaviseletben, amely világos színű, elsősorban fehér volt és erről szólt a halotti tor is. A polgári fejlődés, a polgári kultúra hozta magával a változásokat.

Emlékezzünk! Ez a túlélők, a mi felelősségünk.

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mara
#6. 2012. november 2. 21:10
Szeretettel gratulálok írásodhoz.
Mindannyiunknak van keresztje a temetőben és a vállunkon is.
Szeretettel: Mara
Ruder - Jana
#5. 2012. november 2. 05:27
A közelmúltban veszítettem el, egy barátomat, aki életem meghatározó személyisége volt. A gyilkos kór vitte el...
Anyai nagyanyám nevelt fel, aki 22 éve hagyott itt, s ment az angyalok közé. Szülőanyám két évre rá... követte.

A temető messze van, a lakóhelyemtől. November elsején a gyertyagyújtást megelőzően megsimogatom a hideg követ, mely alatt testüket a föld magába forrasztotta. Otthonomban egy kis zugot alakítottam ki, ahol sokszor gyújtok gyertyát, amikor az emlékezés erőteljesen öleli át a lelkem...
Szép emlékezésed gondolatokat generált bennem, kicsit hosszabbá tette a hozzászólásomat a megengedettnél. Bocsásd meg nekem...
Juhász Kató
#4. 2012. november 1. 23:21
Szép megemlékezés.
Csilla
#3. 2012. november 1. 18:11
A szeretteinkért való gyertyagyújtás meghitt emlékezés, a tűz megtisztulást hoz.
Eliza Beth
#2. 2012. november 1. 13:45
Ez a nap az emlékezésé.
A gyertyák az élőkért is égnek....
Hozzászóláshoz jelentkezz be!